Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1870

1870. május - Oldalszámok - 23

- 23 ­állott tanulási pálya késő bánatra véglég bezáruljon: a ft. egyházkerület a megtérésre hajlandók irányában eddig is tanúsított atyai indulatjánál fogva, kegyelem utján megengedi, hogv azon el nem mulasztható feltétel alatt, hogy iskolai szék előtt a t. tanári kart megkövesse, s a reá szabott büntetést kiállja, a tanulók sorába ujolag felvétessék, mely határozatról a főiskolai igaz­gatóság az illetővel! közlés végett is praeferenter értesíttetni rendeltetik. 97. A fóliszteletü tiszáninneni testvér egyházkerületnek az országos segély felosztása tárgyában hozott határozata, s ennek alapján telt felirati nyilatkozata, mint közérdekű, részéről is különös figyelmet igénylő tárgyul tekintetvén,: Széki Béla egyházker. egyh. főjegyző elnöklete alatt liizottmányi tagokul ngos Kozma Sándor, nt. Kovács Sebestény József drégelpalánki esperes, és t. Konkoly Thege Dénes urak oly utasítással kérettek föl, hogy az említett felirati nyilatkozatba foglalt elveket megvitatván, azokra vonatkozólag jövő közgyűlésünk elé tüzetes jelentést adjanak. 98. Ngos Tisza Kálmán ek. főgondnok ur indítványba teszi, miképp gondoskodnék a ft. egyházke­rület oly módozatról, hogy az egyházkerületi jkönyvek a közgyűlés következő napjain, s igy a közgyűlés folyama alatt hitelesíttessenek. Elvileg elfogadtatván, az eljárás iránti módozatra nézve javaslatadásra Fekete János vil. aljegyző megbizatik, e tárgvbani jelentése jövő őszi közgyűlésre váratván. 99. A házszabályok és egyházlörvénykezési ügy-rendtartás függőben levő tárgyalása : Jövő őszi közgyűlés 1-ső napjára napirendre kítüzetik s mint lényeges tárgy a nt. egy­házmegyék figyelmébe előlegesen is ajánllatik. 100. A fóliszteletü túl a tiszai s tisza-melléki, ugy az erdélyi Superinlendentiától a Szeberényi-féle ügyben hozott határozat megküldelvén: Örömmel veszi egyházkerületünk, hogy a katonai superinlendeiiség tárgyában a testvér egyházkerületek nyilatkozatai a mi e tárgyban nyilvánított véleményünkkel egyezők. A mi a főtiszt, erdélyi Superintendentia azon óhaját illeti, hogy hitsorsos katonáink más hilfelekezeí szsrlartása szerinti templomi szolgálatra no kényszeríttessenek, egyházkerületünk szintén osztja, s adandó alkalommal ez ügyben a szükséges lépéseket megtenni készségét jelenti ki. E mellett az erdélyi mgos püspök úr azon nézetét tekintve, hogy a magyar reform, su­perintendcnliák közös ügyei elintézésére itt volna ideje czélszerü módozatról gondoskodni, ki­jelenti egyházkerületünk, hogy ámbár eddig is tudtunk ily esetekben fenakadás nélkül segíteni: mindazáltal ha e részben a főtiszt, erdélyi Superintendentia positiv javaslattal lép fel, készek leszünk azt méltó figyelemmel tárgyalni. 101. A pápai jogakadémia tanári kara felmerült eset folytán a inaganvizsgai rendszabályokhoz pót­rendszabályokat ajánl, s tárgyalás végett azt bemutatja. Véghelyi Imre ós Molnár Imre uraknak kiadalik, hogy e tárgybani véleményes jelenté­süket még ezen közgyűlés folyamán bemutassák. 102. Miskolczi evang. lelkész nt. Zelenka úr kéri, hogy az újonnan berendezett tanácsterein szá­mára ngos főgondnok s ngos főtiszt. Superintendens urak kőnyomásu arczképei, valamint a levéltár számára egyházkerületünk legújabb névtára, s az 1848—1869. évi időközben tartott kerületi gyűlések jegyzőköny­veinek teljes példányai megküldessenek. A kért arczképek megküldésére illető ngos főgondnok s ngos főtiszt, superintendens urak felkérelvén, egyházkerületi egyházi főjegyző úr a meglevő jegyzökönyvek s névtár megküldé­sére megbizatik. 103. A t. veszprémmegyeí fenyítő törvényszék helyettes elnöke t. Somogyi Benő hajmáskéri lel­kész ügyében hozott ilélet másolatát megküldi. Illető esperességbez tudomás végett áttétetik. 104. A felső-lövői tanítóképezde igazgatója Linberger István úr a felsőbb helyen engedélyezett gyűjtés czélzatából az egyházkerületi névtárt megküldetni kéri. Egyházkerületi egyházi főjegyző úr a kérelmezett névtár megküldésére utasittalik. 105. Ngos. főliszt. superintendens úr Bacha Endre lelkész folyamodását, melyben állítólag jogtalan megadóztatását panaszolja azzal terjeszti be, hogy az e részbeni felterjesztés f. é. Január 3-án már megtörtént. Tudomásul vétetvén, a felterjesztés eredménye beváratik. 106. Tarcsi Antal apácza-szakáilosi tanító az iránt folyamodik, hogy az ekecsi egyházi elöljáróság által rajta követelt összeg ott levő birtoka után elengedlessék, s a rajta megvett korábbi ily terhek neki visszafizettessenek. Folyamodó maga beismervén, hogy Ekecsen az egyházközségi terhek birlokaránylag vi­seltetnek, már ezen oknál fogva is a nt. komáromi egyházmegyének f. évi April 27-én Rév­6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom