Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1867
1867. október - Oldalszámok - 7
7 y, A főtanodai pénztárban levő állampapírokra, valamint az ó iskolai épület átalakítása után. az annak jövedelmére utalt alapítványok sorsára is, az egyházkerületi kormánytanács figyelme felhívatván: Főiskolai gondnok úr egész bizalommal felkéretett, hogy mind az említett állampapírok biztos hasznosítása, mind pedig a szóba hozott alapítványok kijelölt jövedelmi forrása felöl jövő évi közgyűlésre — a főiskolai gazdasági tanácscsal együttesen — előterjesztést, sőt a menynyiben szükségeltetnék, javaslatot tegyen. 133. Olvastatott főiskolai gondnok tekintetes Huszár Pongrácz úr hivatalos jelentése, melyben I-ör is arról értesíti az egyházkerületi kormánytanácsot, hogy a főtanodai ifjúság f. évi nyári közvizsgáin jelen lévén, örömmel tapasztalta, hogy mind a felsőbb, mind az alsóbb osztályú tanulók, tantárgyaikat kellően felfogva, a feltett kérdésekre értelmesen és folyékonyan feleltek, s ez által valamint előmenetelükről úgy tanáraik működéséről dicséretes tanúbizonyságot tettek; — továbbá a főiskolai tanuló ifjúság erkölcsi magaviselete, a lefolyt iskolai évben is kielégítőleg jó volt. — Megjegyezni kivánja azonban, hogy az iskolai törvények, úgy az akadémiai mint a középtanodai tanári kar egyhangú véleménye szerint változtatásokat igényelnek, — s ennek folytán úgy intézkedett, hogy a tanári kar egy czél- és korszerűbb iskolai törvényjavaslatot készítvén, az bővebb megvizsgálás és jóváhagyás végett ez alkalommal a ft. egyházkerületi közgyűlés elé beterjesztetnék. II-or Előadja a főiskolai gazdasági tanács kellő müködhelésének érdekében tett ideiglenes intézkedését, — továbbá a gazdasági tanács bemutatott jegyzökönyvének alapján az iránli ajánlatát, hogy a gazdasági tanács utasíttassék, miszerint sürgős esetekben főiskolai ügyvéd úron kívül, belátása szerint más ügyvédet is alkalmazhasson, — végre oly rendelkezésre kéri—fel az egyházkerületi kormányt, melynél fogva a főiskola tőkepénzei jövendőre, csak is kellő biztesítékot nyújtó telekkönyvi kimutatás és bejegyzés mellett kölcsönöztethessenek-ki. E gondnoki jelentés méltó köszönettel fogadtatván, az egyházkerületi kormánytanács örömét nyilvánítja a főiskola szellemi és erkölcsiéletéről hallott jó tanúbizonyság fölött, — főiskolai gondnok úrnak a gazdasági tanács pontosabb működésének érdekében tett ideiglenes intézkedését helybenhagyja, — ajánlatához képest, a főiskolai gazdasági tanácsot, a tanintézetet anyagilag érdeklő ügyek minél gyorsabb végrehajtása tekintetéből ezennel feljogosítja, hogy midőn a körülmények igényelni fogják, a főiskolai ügyvéd úron kívül más ügyvédet is alkalmazhasson, - továbbá midőn a lőiskola lőkepénzeinek jövendőre miként leendő kikölcsönöztetésére nyilvánított nézetét magáévá leszi: ugyan akkor felkéri, s megbízza t. gondnok urat, hogy egy elnökiele alatt öszszegyülendő egyházkerületi választmánynyal — melynek tagjaiul Horváth Mihály esperes, Décsi Bálint esperes, Szabó György segédgondnok, Vághó János főiskolai gazdasági tanács-elnök, 3Ióricz János ek. segédszáinvevő, Steltner Ignácz pápai em. jegyző, Véghely Dezső ügyvéd, Tóth Dániel főiskolai igazgató, és Baráth Ferencz pénztárnok urak kinevezvék — fölanodánk alapítványait átnézze, s ezen alapítványoknak biztosítása, általában a pénzkezelés, pénzkiadás iránt jövő évi közgyűlésünkre belerjesztendő , lehelöleg kimerítő és czélszerű javaslatot készítsen. Végül a pénzkezelés iránti javaslatkészitéssel megbízatott jeles választmány figyelmének tárgyai közé sorozlatik: a főiskola akadémiai és gymnasialis tanári kara állal beterjesztett törvényjavaslatoknak, a tervezők meghallgatása mellett leendő átvizsgálása, oly meghagyással, hogy talán ezek egyes pontjaira vonatkozó indokolt észrevételeik, a megerősítésre hivatott egyházkerületi közgyűléssel annak idejében közöltessenek. 134. A csak imént lörlént pénzügyi kérdések és inlézkedések folytán, egyházkerületi ügyvéd t. ráczkevi Nagy Sándor ur felszólalt, s hatályos beszédében égető szükségnek lünletvén-fel az egyházkerületi pénztárt illető kötelezvények átnézését sőt megbírálását: A felemlített kötelezvények átnézésére és megbirálására t. Konkoly Thege Balázs tánácsbiró úr elnöklete alatt választmányul kineveztetlek és felkéretnek Varjú István főpénztárnők, Décsi Bálint főszámvevő, és Ráczkevi Nagy Sándor urak, oly figyelmeztetéssel, hogy minél előbb teljesítvén feladatukat, inűködésök eredményét és nézeteiket — mintegy felhasználandó anyagul — a pénzkezelés, pénzkiadás tárgyában javaslatkészitéssel megbízott választmány elnökével, Huszár Pongrácz főiskolai gondnok úrral közöljék. — Jegyzette : Széki IScla, mk. ek. e. főjegyző. 135. Tárgyalás alá vétetett az egyházkerületnek f. évi Junius 18 — 24-d. napjain Székes Fehérvárolt tartott közgyűlése 40-ik pontja alatt a tatai lelkészválasztás tárgyában teljes hatalommal megbízott küldöttség jelenlése, melyben előadják, hogy tiszt. Pály Zsigmond segédlelkész úrnak erőszakolt lépései s a jelentésben megnevezett egyes egyének rakonczátlankodása miatt, a lelkészválasztást a tatai egyházban nem eszközölhették, s fentebb említett tiszt, segédlelkész urat, mint a választási ügyet mesterségesen bonyolító, egyházlörvényeinket lábbal tapodó, s az apostoli vallást meggyalázó egyént, nyert megbízatásuk s a körűimé-