Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1866

1866. november - Oldalszámok - 4

4 vánt statistikai kimutatások még eddig elmaradtak volna, azok minél előbb elkészíttessenek, és a magas kir. kormányszékhez leendő felterjesztés végett főtisztelendő püspök úrnak hova hamarabb megküldettessenek. 120. A NMMK. Helytartó-Tanács f. 1866d. évi September 16-án 70,125 sz. a. kelt intézvénye kí­séretében használat és kihirdetés végett megküldötte, a bécsi cs. kir. eyang. hittudományi karnál a jövő 186%d. tanévben tartandó előadások jegyzékét. Az érdeklettek tájékozása végett, az egyházkerületi főiskola igazgatóságával közöltetik. / V 121. Olvastatott a NMMK. Helytartó-Tanácsnak f. 1866d. évi September 28-án 74,665 sz. a. kelt intézvénye, mely azt tudatja, hogy Hübel András káposztafalvi római kath. és 186%-ik tanévben a te­mesvári főgymnasium Vlld. osztályába járt, 186%d. tanévben pedig az aradi gymnasium Vilid, osztályába felvett tanuló, Pest város fenyítő törvényszéke által f. é. Augustus 10-dikén 4,978 sz. a. tanodai bizonyít­ványának hamisítási bűne miatt 8 napi fogságra Ítéltetvén, ezen Ítélet rajta végre is hajtatott, minek követ­keztében nevezett tanoncz magyarország valamenynyi középtanodáiból kizárandónak találtatott. E magas intézYény tartalmára, az illető tanodai hatóságok figyelmeztetnek. 122. Olvastatott a NMMK. Helytartó-Tanácsnak f. 1866d. évi September 29-dikén 61,593 sz. a. kelt intézvénye, mely szerint a váczi püspöknek f. é. Junius 19-én 1,422 sz. a. kelt előterjesztéséhez ké­pest, Nagy Gedeon diós-jenői helvét hitv. lelkész Nagy Ferencz és Rang Mária ottani vegyes vallású házas­feleknek f. é. Február 25-én született figyermekét Ferenczet, annak daczára, hogy a nem katholikus férj 1862d. évben nevezett nejével történt házassági frigyre lépte alkalmával kiállított térítvénynyel, a házasság­ból születendő mind két nembeli gyermekeinek a katb. vallásban leendő neveltetésébe önként és szabad aka­rattal beleegyezett, a helvét hitvallású imaházban megkeresztelte. Nevezett lelkésznek ezen eljárása — ha és a menynyiben az bebizonyulna — a vegyes vallású há­zasságból származó gyermekek vallási nevelését tárgyazó szabályrendeletekkel ellenkezőnek nyilváníttatik, és főtisztelendő Superintendens úr hivatalosan felkéretik, hogy a fentebb említett letkészt szóban levő eljárása miatt feleletre birni, és a vád bevalósulása esetében őt hasonló törvénytelenségek folytatásától eltiltani, s egy úttal a kérdéses kisded keresztelését igazoló anyakönyvi kivonatnak a neográdi plébánia számára leendő ki­szolgáltatására utasítani, végre az e részben tett intézkedéseinek eredményét följelenteni szíveskedjék. E magas intézvénynyel egyházkerületünk halmazra szaporodott vallási sérelmeihez újabb adalékot nyert, mert ez evang. szentegyházunk jogait biztosító ország-törvények meghiúsítá­sára, és többnyire szentegyházi ünnepélyes esketés megtagadásával fenyegető papi kényszer befolyása alatt létesített térítvények védelmére szól. Egyházunk a szentesített ország-törvé­nyekbe ütköző, azok érvényét tényleg tagadó rendszabályokat, egyességeket kötelezőknek el nem ismerhet, s jogainak ily módon kísérlett csorbítása ellen szót nem emelve, amint hitsze­gést követne el maga irányában, úgy bűnös tiszteletlenséget tanúsítna ama törvények tekintélye iránt: ezért közgyűlésünk egy alázatos feliratban megkérni kívánja a NMMK. Helytartó-Taná­csot, hogy mint országos törvényeink őre ily törvénytelen panaszoknak ne adjon helyet, s ke­gyeskedjék a panaszos felet ország-törvényeink illő figyelembevételére utasítni, az evangéliomi szentegyház hiveit pedig hasonló törvénytelen zaklatások ellen hatályosan védeni. 123. Előterjesztette főtisztelendő Superintendens úr a NMMK. Helytartó-Tanácsnak f. 1866d. évi Junius 5-én 43,269, és ugyanez évi September 17-én 71,149 sz. a. kelt intézvényeit, melyeknek mellékle­tében az 1865d. év IVd. negyedéről, és az 1866d. év I-ső negyedéről szóló hátraléki jegyzékek oly czél­ból küldettek meg, hogy a scontro kiigazíthatása tekintetéből a valósággal elintézett ügyek számai és kel­tei, a jegyzék utolsó rovatában feljegyeztessenek, s az így kiigazított kimutatások a Helytartó-Tanács iktató hivatalához beterjesztessenek. E k. intézvényre vonatkozólag megújítja egyházkerületünk 1865d. évi juniusi közgyűlése jegyzökönyvének 40, és ugyanazon évi septemberi közgyűlése jegyzőkönyvének 93 sz. á. nyi­latkozatait, — egyszersmind tiszteletteljesen kijelenti, hogy évenként rendesen kétszer tartott közgyűléseinek jegyzőkönyvei a NMMK. Helytartó-Tanácshoz mindig felterjesztetvén, ezek hi­telesen és világosan kimutatják, hogy mily tárgyak, mikor, és mily számok alatt intéztettek el. 124. Olvastatott a NMMK. Helytartó-Tanácsnak f. 1866d. évi October 27-én 79,873 sz. a. kelt in­tézvénye, mely legfelsőbb rendelvény alapján arról értesít, hogy Ö császári és apóst. kir. Felsége, a velen­czei királyságnak Frankhon, illetőleg Sardinia részére történt átengedése folytán a „Iombard-velenczei 1 1 ki­rályi czim további viseléséről legkegyelmesben lemondani méltóztatván: ezen legfelsőbb határozat következté­ben, valamint a nagy, közép és kisebb cs. kir. czímböl, úgy a hatóságok állal Felséges Urunk nevében eszközlendő mindennemű kiadványból, ezentúl ama toldalék „lombard-velenczei király," nem külön­ben a nagy és közép cs. kir. pecsétekből a lombard és velenczei czímerek kihagyandók lesznek. Tudomásul vétetett. 125. Olvastatott a NMMK. Helytartó-Tanácsnak f. 1866d. évi November 1-én 67,481 sz. a. kelt k. intézvénye, melyben a somogy-megyei Szob helységben lakó, folyamodványilag meg nem nevezett je­gyeseknek a háromszori kihirdetés alul való felmentése iránt fennforgó ügyben, az érdeklett felek értesítése

Next

/
Oldalképek
Tartalom