Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1865

1865. szeptember - Oldalszámok - 27

27 hátralék letisztázása iránt tett ajánlatot illetőleg, annak elfogadására beleegyezését nyilvánítja az egyházkerületi főtanács, de csak oly feltéttel, hogy a főiskolai számadások alapján az ér­deklett igazgatóság által is kimutatva vagy legalább bizonyítva legyen, miszerint 1849—1854­dik év végéig a Márton-örökösök közül senki sem élvezte a kérdéses alumniumi alapítvány kamatját. 140. Kis Ignácz bajkai lelkész úr a n. marosi egyház részéről fizetése iránt kiszolgáltatott okiratnak eredetiben leendő kiadatásáért könyörögvén : Kérelmének teljesítésére az e. főjegyző jelen végzés erejével meghatalmaztatik. 141. Bemutatta főtisztelendő püspök úr az 1863-d. évi Auguslus hónapban templomától és iskola­házától tűzi veszély által megfosztatott Szapi ev. ref. egyháznak az illető komáromi ev. ref. egyházmegye ajánlatával hozzá benyújtott folyamodványát, melyben a NMMK. Helytartó-Tanácsnál oly kegyes engedély ki­eszközlését kéri, melynél fogva küldötteik által a hitrokon egyházkerületek keblében szerencsétlen sorsuk enyhítésére, középületeinek helyreállítására segélyt gyűjthessen. Főtisztelendő püspök úr megkéretett, hogy a siralmas pusztulás miatt testvéri gyámolí­tásra szorult szapi reform, egyház ügyét hatályos közbenjárásával a NMMK. Helytartó-Tanács­nál előmozdítani kegyeskedjék. 142. Olvastatott a madi egyháznak, a komáromi nt. egyházmegye által is pártolt folyamodványa, melyben parochialis telke nagyobbítása végett szükségelt költségeinek fedezhetésére 100 •/. száz osztr. fo­rintnyi kölcsönért könyörög. Előjegyeztetik, és mihelyt az egyházkerületi pénztár állása lehetségessé teszi, pénztárnok úr kérelmük teljesítéséről gondoskodni fog. 143. Felvétetett a veszprémi evang. reform, egyházmegyében kebelezett sz. antalfai gyülekezet elöljáróinak az iránti folyamodványa, hogy azon tetemes költekezés tekintetéből, melyet roskadozó félben levő templomuk tetejének kijavítása, s öszszeomlással fenyegető papiházuk újon-építése igényel: engedje-el a ft. egyházkerület a pápai főiskola szervezésére egy időben általuk ajánlott 200 pforint kamatjainak addigi befizetését, míg szerencsések lehetnek az említett építkezéseket bevégezni. E folyamodvány véleményezés végett a veszprémi esperességhez utasíttatik. 144. A nt. belső-somogyi egyházmegye 1865-d. évi Márlius 14—16-d. napjain N. Bajomban tar­tott közgyűlésének jegyzőkönyvi 12-d. sz. alatt olvasható végzésében arról értesít, hogy kötelességének tartja a pápai tanodai bennlakás eszközlésének költségeiből rája eső 46 frt. 40 krnyi részlet magadását, s pénz­tárnoka a kifizetésre felvan hatalmazva. Kellő méltánylattal fogadtatott a nt. belső-somogyi egyházmegyének e buzgó intézkedése, s felőle a főiskolai igazgatóság figyelmeztetöleg tudósíttatik. 145. Jelentette a nt. belső-somogyi egyházmegye 1865-d. évi Mártius 14 — 17-d. napjain N. Ba­jomban tartott közgyűlése jegyzökönyvének egyházkerületi főtanácsunk elé terjesztett 72 sz. végzésében, hogy t. Mozsonyi Sándor hedrahelyi jegyző úr valamint a csurgói középtanoda, úgy a pápai főiskola javára is minden pillanatban felvehető 20 frt. szíveskedett adományozni. Nagyrabecsüléssel fogadta az egyházkerületi főtanács a közügy iránti nemes lelkesültség-— nek és a keresztyéni szent buzgalomnak e szép nyilatkozatát, s midőn a kegyes adományozó irányában elismerését és szíves köszönetét jegyzőkönyvileg is kifejezni kívánja: ugyanakkor belső-somogyi esperes nt. Halka Sámuel urat a pápai főiskola javára ajánlott 20 frtnyi kegy­adománynak átvételére és az érdeklett igazgatósághoz leendő juttatására felkéri és megbízza. Jegyzette : Széki Béla in. k. ek. e. főjegyző. 146. Olvastatott a pápai reform, egyház folyamodványa, melyben a föiskolabeli academiai és gym­nasialis tanár urakat, az egyházi szolgálatokat tevők kivételével, az egyházi terhek viselésére kéri utasítatni. A főiskolai tanár urak az egyházkerület tisztviselői levén, mint egyházi hivatalnokok, az egyházi tervek viselésére, egyedül Pápán levő ingatlan birtokaik után lehetnek kötelezve. 147. A NMMK. Helytartó-Tanács 76,488 sz. a. kelt leiratában megküldi, a pápai főiskola számára egy példányját, Magyarország öszszes földterületét, birtok és termény viszonyi tekintetben kimutató statisli­ticai munkálatnak. Ezen tisztelet-példány, méltó köszönettel fogadtatván, főiskolai igazgutó tanár Kotasz István urnák, a főiskolai könyvtárba juttatás végeit általadatott. 148 A tatai egyházmegye f. 1865-d. évi Május havában tartott közgyűlésének 32 sz. a. végzésé­ben, a pápai főiskola pénztárának megvizsgálásáról szóló számvevői jelentést az egyházmegyékkel minden év­ben közöltelni ajánlja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom