Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1865

1865. szeptember - Oldalszámok - 19

19 dik évi octoberi közgyűlés jegyzőkönyvének 129: A: III: 2: b. pontja, mely szerint az ily nemű egyházi kötelezvényt a lelkésznek az elöljárósággal egyetemlegesen kell aláírni. 7. Néhai tek. Halász Sámuel és Halász Lázár urak elhunyván, kötelezvényeik ügyének tisz­tábahozatala végett a főiskolai igazgatóság tegye magát érintkezésbe örököseikkel, s oda mű­ködjék, hogy a hitelezett öszszegek vagy befizettessenek, vagy pedig ha azokat maguknál meg­tartani kívánják, általuk szabályszerüleg kiállítandó kötelezvényekkel biztosíttassanak. 8. A Kálvin emlékünnep alkalmával tartott és nyomtatásban megjelent beszédek árából be­jött és még reménylett öszszegek a nyomatási költségek fedezésére fordíttassanak, s ez megtör­ténvén, a tiszta jövedelemkép fenmaradó öszszeg mint praeparandiai alap kezeltessék. 9. Azon észrevételek között, melyek a számvevői hivatal részéről a mull évi egyházkerü­leti intézkedésekre vonatkozólag tétettek a) Megemlíttetik azon tévedés, mely szerint tek. Ordódy János úrnak a főiskolai levél­tárban megtalállatotlnak jelentelt alapílványlevele, nem az mely 400 forintról „a pápai főiskolai alaptőke gyarapítására'* 1860-d. évben adatott, s ugyanaz évi Septeinberi közgyűlés jegy­zökönyvének 11-d. pontja alall a főiskolai levéltárba helyeztetni, s az okiratok illető soro­zatába iktattatni határoztatott, hanem az 1863-d. September 4-dikén kelt 50 frtról szólló jogtanszéki alapítványlevél, melynek telekkönyvi betábláztatása (m. é. novemberi közgyűlés jegyzőkönyvének 169-tl. sz.) tek. Madarassy Mór segédgondnok úrtól váralik. Széki Béla ek. főjegyző a kérdéses alspítványlevél hollétét kinyomozni, s az eredményről annak idejében jelentését beterjeszteni megbizalik. b) Tekintetes Madarassy Mór segédgondnok úr alapítványa az okiratok közölt még mindig hiányozván: Tóth János esperes úr oda utasíltatik, hogy ez alapítványlevelet a nt. komá­romi egyházmegye kötelezvényeinek sorában keresse, s ha olt nem találtatnék, a fenntisztelt alapító urat új alapítványlevél kiállítására kérje—fel. c) Mivel a Széchenyi alapítvány tárgyában még mind eddig nem valósult az egyház­kerületi kormánytanácsnak a buzgó kezdeményezők felől jegyzőkönyvileg nyilvánított re­ménye : azért jelen végzéssel a főiskolai igazgatóság útján igérelük beváltására, s az in­dítványozó tek. Eöri Szabó Gábor úr által viszszaveltnek mondatott eredeti ajánló­levél megkeresésére felhívatnak, — és ennek megtörténtével, a szóban lévő ala­pítvány gyarapítására még egyszer a nt. egyházmegyék is a főjegyző által felfognak kéretni. A főiskolai ifjúság honfiúi buzgalma által létesített hason nevű alapítvány ren­deltetése iránt pedig, a kezénél levő adatokra épített tájékozó jelentés váratik a főlanoda igazgatóságától. d) Néhai Saáry László úr árváinak ezer forintos kötelezvénye betábláztatása iránt — az 1863-d. évi őszi közgyűlés jegyzőkönyvének 129: A: III: 2. e. pontja szerint — lek. Nagy Szabó Ignácz urat felkérni, a főiskolai igazgatóság megbízatott; de mivel a kívánt jelentés mindeddig elmaradt: Annak a jövő évi közgyűlésre — rendszabályaink igényei szerint — Írásban leendő okvetlen beterjesztése meghagyatik. e) A Dömjénféle lartozást illetőleg: a kérdésben levő hátralék öszszegnek valódi menynviségét kipuhatolni, s ál­talában ez adósság nyilvántartásáról is gondoskodni, a főiskolai igazgatóság egyik feladata leend. f) A pápai nt. egyházmegyének IV-d. tanszéki alapítványára vonatkozó nyilatkoza­tának hitelesített másolata beterjesztetvén: az egyházkerületi számvevői hivatallal közöltetni rendeltetett. g) Ajánllalik a Konkoly-hagyatékot illetőleg, hogy midőn ennek kötelezvényekben le­fizetett része után ez évben 315 frt. kamat folyt-be, a főiskolai igazgatóság állal ezen ka­matokból tőkésített, s a kötelezvényt sorozatban 198 sz. alatt álló 100 frt. Bóday József­nél. továbbá a 199 sz. alatt álló 120 frlból Bereczky Gábornénál 100 frt. a fentebb nevezett Konkoly-hagyaték két ezer forintig kiegészítő részéül jelöltessék. E számvevői ajánlat elfogadtatván, róla — a szükségelt bejegyzések eszköz­lése végett - a főiskolai gazdasági tanács jelen végzéssel értesíttetik. h) Arany Mihály adóssága tárgyában az óhajtolt ügyvédi jelentés elmaradván: Annak a jövő évi közgyűlésre leendő beterjesztése t. Diénes Lajos ügyvéd úrtól elváralik. i) A Csirke-alapítvány ügyében tek. Pap Ferencz segédgondnok úr beadta t. Galamb József ügyvéd úrnak két rendbeli jelentését, melyek közül az egyik a csak imént

Next

/
Oldalképek
Tartalom