Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1863

1863. október - Oldalszámok - 31

31 mult évben templomuk tornyát bádoggal fedetvén , ennek költségét az egeraljai hívekkel közös női székekre vetették ki, s ezzel a székeket mintegy eladták az egeraljai nők kizáratásával, holott az evangyéiiomi szol­gálat fentartására szükséges mindenféle fizetésnek egy harmadát az egeralljaiak viselik s teljesítik; — jelen­tette továbbá azt is, miszerint vizsgálódása alkalmával arról győződött meg, hogy az egeralljai atyafiaknak még nincs anynvi birtokuk mennyi arra szükségeltetnék, hogy a lelkészük számára kötelezett évi járandóság ki­szolgáltatása mellett, saját keblükben is illő fizetéssel díjazandó iskolatanítói hivatalt állítsanak, s ennek tuda­tában magok a folyamodók is abban öszpontosítják kérelmüket, hogy az adorjánházai templomban, melyet eredetileg a két helység közerővel s költséggel épített, a székek használatára vonatkozó előbbi jogaikba viszszahelyeztessenek. Végeztetett: A pápai nt. egyházmegye mint illetékes hatóság megbizatik, hogy egy kebeléből kiküldendő tekintélyes bíróság által, a templomi székek használata felöl telt újabb intézkedéssel előidézett kellemetlen zsuriódásokat az adorjánházai és egeralljai atyafiak között minél előbb megszün­tetvén , a köztük régebben fennállott és hoszszas gyakorlattal szentesített egyesség ligyelembe­bevételével, az egeralljai híveket az anya-gyülekezeti templomban őket illető jogok élvezetébe viszszahelyezze. — 144) A folyó évi júniusi közgyűlés jegyzőkönyvének 7-d. sz. alatt megnevezett nem-szavazó egy­házak s lelkészek irányában igényelt hivatalos eljárás felöl, csak a nt. eőrségi esperesség nyilatkozván: Felső-eöri közgyűlésünknek az idézett jegyzőkönyvi szám alatt olvasható határozata a nt. esperességek figyelmébe ajánltatik, s a jövő tavaszi közgyűlésre hivatalos eljárásuk ered­ményéről teendő jelentésük okvetlen elváratik. 145) Folyó 1863-d. évi Junius 1—3-d. napjain Felső-Eőr városában tartott egyházkerületi köz­gyűlés 31-d. sz. alatti határzatához képest, a mult 1862-d. évi sz. Fehérvári közgyűlés 24-d. száin alá ik­tatott végzésével a presbyteriumok hatáskörének kijelölése végeit javaslatkészílésre megbizoll választmány, munkálatát beadta, melynek tartalma e következő: A presbyterium hatásköre. § 1. A presbyterium hatásköre általánosan meghatározva. A törvényesen választolt presbyterium (melynek elnökei a lelkész és gondnok, s tagjai az egyház­község népességének megfelelő számú elöljárók) részint mint az egyházközség rendes állandó képviselője, részint mint kormányzó s bíráskodó testület működik. A presbyterium hatásköre tehát három részre különíthető: A. A presbyterium mint az egyház képviselője. § 2. Képviseli a presbyterium az egyházat : a) Az egyházi s polgári hatóságokkali érinlkezésben, majd csupán elnökei, majd — ha t. i. na­gyobb fontosságú tárgyak forognak fön — az öszszes testület, vagy az ez által megbízottak által. b) Az egyházmegyei gyűléseken, hova a lelkész mellé, önkebeléböl egy képviselőt küld (ily kép­viselő azonban közrendű egyháztag is lehet) s a tanácskozásokban döntő szavazattal részt vesz. c) Az egyházmegyei s kerületi tisztviselők választásában. d) Szerződés-kötésekben, adósság-fölvételben, vagy pénzkikölcsönzésben. Azonban a nagyobb fontosságú szerződéskötéseknél, valamint a 100 forintot haladó kölcsönvétel esetében, az egyházközség felhatalmazása, — 200 forinton túl pedig az egyházmegye bele-egvezése is meg­kívántatik. Az egyház pénztárábóli kikölcsönzés csak elegendő biztosíték mellett történhetik: ellenkező eset­ben a könynyelműen kikölcsönzött tőkét, a kikölcsönző vagyona fedezendi. — B. A presbyterium mint kormányzó vagy igazgató testület. § 3. A presbyterium mint kormányzó testület: a) Végrehajtja az egyházi és polgári törvényes hatóságoktól eredett, s az egyházzal egyházi tör­vényes úton közlött rendeleteket. b) Őrzi és föntartja az egyházközség kebelében az egyházi kánonokat, és országos törvényeken ala­puló rendet. c) A vallásosságot, erkölcsiséget, kölcsönös szeretelet s békét, szóval és példával ápolja és terjeszti. 8*

Next

/
Oldalképek
Tartalom