Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1862
1862. október - Oldalszámok - 23
23 Ugyan a beregi egyházmegyében ruthrnek közt fekvő, pusztulásnak indult komlósi, ilowai, s hilkei hajdan anya — most leányegyházakat, mint a kik önálló anya-egyházzá alakulha'is szeut vágyától lelkesiilvék ,— Es még a békés-bánáti egyházmegyében kebelezett csoroáti szegény zsenge egyházat. Egyházkerületünk gyülekezeteinek , belhivatalnokainak, sőt minden egyes jóltevőknek munkás részvétébe ajánllatnak, s midőn a több szűkölködők közölt a nevezett egyházakat, és szerencsétlenült lelkészcsaládokat emlitlelni hallják , ne felejtsék miszerint az evangyéliomi aszszooy drága kenetével kedveskednek urunknak , ha az ő szegényeiről segélyezőiig megemlékeznek. 98) Főtisztelendő Superíntendens úr hivatalos közlemény alapján arról éstesílelte közgyűlésünket, hogy a testvér tiszántúli ev. ref. egyházkerület f. 1862d. évi augustusi közgyűlésének 81d. sz. alaüi határzalával megrendelte, miszerint a viszonosság elvéből kiindulva, debreczeni főiskolája is a régi országlörvényileg biztosított gyakorlatot újítsa-meg, és jövendőre segélyszedő követei állal a többi testvér egyházkerületek gyülekezeteit és egyes jóítevöit megkeresse. Ez értesülés folytán kijelentelte a közgyűlés, hogy mint régebben, úgy jövendőre is szívesen lálandja egyházkerületünk a debreczeni főiskola követeit., és a kölcsönös atyafiúi gyámolítást kedves kötelességének ismerendi. 99) A drégelpalánki nt. egyházmegye esperesi hivatala, f. évi május 13—22d. napjain Veszprémben tartott közgyűlésünk 38d. sz. alalti halárzatához képest, főtisztelendő püspök úrhoz benyújtott igazolványnyal kellőleg tanúsítván hogy Pilis- Maróthi hitrokonaink gyülekezete oiy körülmények közölt van, miszerint roskatag temploma tovább nem halaszthaló javításának s nagyobbitásának eszközlése végett, mind a négy reformált egyházkerület gyülekezeteinek sjólievőinek segélyező részvétét kikérni kénytelen. Főtisztelendő püspök úr, a hivatkozott májusi közgyűlés 38d, sz. alalti lialár-:atáriak értelmiben , nem csak egyházkerületünk kebelében fog intézkedni a folyamodó Pilis- maróthi ev. reform, gyülekezet segélyeztetése iránt, hanem hatályos ajánlata kíséretében szíves leend számára a többi főtiszlelelü testvér egyházkerületek akadozó jótékonyságát is kikérni. lOtíj Olvastatott a komáromi egyházmegyében kebelezett Csiliz- Radeányi ev. reform, egyházközség folyamodványa, melyben előadván hogy uz 1861 d. évi September 1-ső napján helységükben kiütött borzasztó tűzvész állal 149 közül 109 gazda minden betakarított termésétől, minden szerzemény élői megfosztatván, a leégett lelkészi lak felépítésére sajnos tehetlensége miatt nem bír elegendő erővel: azért könyörög, hogy az egyházkerületi közgyűlés kegyeskedjék számára minél előbb néhány száz forintnyi kölcsönt eszközölni, és az egyházkerület kebelében is segélyeztetcse iránt intézkedni. A folyamodó Csiliz-Kadváuyi ev. ref. egyházközség, kölcsönt tárgyazó kérelmére nézve mind az egyházkerületi , mind pedig a főiskolai pénztárnál clőjegyezlelik, ezenkívül 1863(1. évre az egyházkerületileg segélyezendő gyülekezetek sorozatába bevezettetik. — 101) Szomorúan tapasztalván az egyházkerületi kormánylanáps, hogy még most is nagyszámmal vannak oly egyházközségek, melyek nem gondolva a közjóval, nem gondolva a felsőbb rendeletek iránt tartozott engedelmességgel, anynyiszor megújított intés és figyelmeztetés daczára, bűnös liauyagsággal mellőzik egyházi középületeiknek tűzkár elleni biztosítását: ezennel halárzalilag kijelenti, hogy A mely gyülekezetek egyházi középületeiknek tűzkár elleni biztosítását elmulasztják: azok bekövetkezhető szerencsétlenség esetében, az egyházkerületnél sem kölcsönre, sem pedig ajánlat és kihirdetés uljáu eszközöltetni szokott segélyre ne számítsanak. 102) Jelentette főtisztelendő Püspök úr, hogy a tatavidéki nt. egyházmegyében kebelezett héreyi ev. reformgyülekezet,, templom-építési költségeinek fedezhelése végett 400 forintnyi kölcsönt kér.— Ha vagy az egyházkerületi va;y a főiskolai pénztár állása a kölcsönzést lehelövé teszi: nem tagadtalik-meg tőle a szükségelt kölcsön, s ezért a héreyi ev. ref. ckklézsía clőjegyezlelik. 103) Olvastatott lioka Gábor és neje Bodor Erzsébeth takácsi lakosok folyamodványa, melyben tűzvész miatt szenvedett káraik elhárítása végeit, a főiskolai pénztárba legközelebb befolyandó Huszár alapítványi öszszegből, ötszáz osztrák értékű forintot kérnek számukra kölcsönözletni; két jó kezes állítása mellett száztíz holdaltevő birtokuk lekötésével óhajiván a kölcsötizendő öszszeget biztosítni. Folyamodók kérelme nem teljesitlethelik , meri a f. 18ti2d. évi májusi közgyűlés 22d. sz. alatti határzalának értelmében, a főiskolai pénztárba legközelebb befolyandó Huszár-alapítványi részlel, csak egyházkerületünkben kebelezett s kölcsön általi gyámolíltatást igényelő egyházközségeknek adalhatik-ki. S alkalmilag itt a főtanodai igazgatóság utasítására megjegyezletik , hogy a fölemlített Huszár-alapítványi részletből, csak a már előjegyzett és még 1863d. évi Február elejéig kölcsönért jelentkezhető egyházközségek igényeinek kielégítése után, rendelhet kölcsönt kellő biztosítékot felmulalni képes egyeseknek, de ez engedélyi a kölcsönvélelre tömegesen együtt jelentkező magányos emberekre is kiterjeszteni nem leend hatalmában. — 104) Olvastatott Molnár Dienes sz. gáli ideiglenes segédtanító folyamodványa , melyben annak őszinte beismerése után, hogy ö mint tanuló megsértvén a főiskolai törvények iránt tartozott engedelmességet, megérdemlelle a tanintézet kebeléből lelt elulasíltalását, minden szépet és jót ígérve jövendőbeni magaviseletére nézve, kegyelemért esd az egyházkerületi főtanács elölt, s a tanulók közé leendő viszszavételéért alázalosan könyörög. 6*