Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1861

1861. augusztus - Oldalszámok - 5

5 fogadtatik, s a hagyománynak, a boldogult végrendelkező tiszteletben tartatni kellő akarata szerint teljes mértékbeni kiszolgáltatásához a ft. egyházkerület törvényes jogát most és jövőben is fentartja. Osztja to­vábbá a közgyűlés e jelentő bizottmány azon nézetét is, hogy a Huszárféle hagyatéki jószág hivatalos el­árverezésénél a ft. egyházkerület a hagyomány erejéig vevőkép lépjen fel, s igy a hagyományt, a jelen idő viszonyaihoz képest, ingatlan vagyonban szerezze meg ; mi okból ft. superintendens és tnlgos főgondnok urak felkéretnek, hogy az árverés alkalmának bekövetkezésével a ft. egyházkerületei egy jogtudó megbí­zott állal képviseltetni méltóztassanak. Végre t. Somody József és Szentmihálji Sándor ügyvéd uraknak a jelenlett czélra leendő kiküldetése helyben hagyatván, azokhoz még rit. Liszkay József győri lelkész urat is egyházkerületi megbízott gyanánt kiküldi; mindnyájoknak szóló oly utasítással azonban, hogy a kerületi főiskola hagyományosi jogát, a bőnyi egyház érdekével együtt, minden rövidítés ellen oltalmazzák, egyezkedésbe azonban ne bocsátkozzanak, s eljárásuk eredményéről a jövő közgyűlést megelőzőleg is, ft. superintendens és mlgos főgondnok uraknak jelentést legyenek. 16) Felolvastatott Tóth Ferencz, Izsák János és több negyedi egyházlagnak f. é. aug. 25-én kelt folyamodványamely­ben magokat a folyó eziist pénzérlékbeni fizetés lerhe alól, mely minden békétlenség alapja, fölmentetni kérik. Felolvastatott továbbá Izsák Pál, Izsák Dániel és számos negyedi lakos folyamodványa, melyben állítólagos canoni hi­bákat hozván fel lelkészük, Bugár Zsigmond úr ellen, ezt saját nyilatkozatához képest minden fizetéstől megfosztatni s költ­ségeikben elmarasztaltatni kérik. Ezen folyamodványok kapcsában felolvastatott szintén t. Bugár Zsigmond negyedi lelkész úrnak ft, superintendens úí­hoz intézett kérő levele, melyben fizetése rendetlen kiszolgáltatása ellen panaszkodik. S felolvastatott végre ft. Nagy Mihály superintendens, t. Madarassy Mór segédgondnok és Konkoly Balázs egyházke­rületi v. tanácsnok uraknak , mint ez ügyben a B. Füreden f. é. május 23-án tartott egyházker. közgyűlés 35 sz. alatti vég­zése szerint kiküldőiteknek jelentésük, i A ft- egyházkerületi közgyűlés őszintén óhajtotta volua az illető felek kibékülését bizonyos egyességj alapon eszközölni, miután azonban a jelenvolt felek szóváltásainak egymástól eltérő szelleméből meggyőző­dött, hogy az egyesség jelen alkalommal nem eszközölhető; s meggyőződvén továbbá a felolvasott iromá­nyokból arról is, hogy a negyedi egyház hívei állal előterjesztett panaszok, a már más részben intézkedett balatonfüredi közgyűlés rendelkezésétől eltérő ujabb természettel birnak, melyeknek első bíróságát nem gya­korolhatja : annálfogva a jelen ügy minden ujabban beérkezett irományaival együtt a nt. komáromi egyház megye kormányához tétetik át, oly utasít ássál, hogy a megkeresendő egyházmegye, első bírósági joga és illetékességéhez képest az illetö felek meghalgatásával, s tekintettel a ft. egyházkerületi gyűlés ide vonat­kozó határozataira , mielőbb intézkedjék , s eljárásáról annak idejében jelentést tegyen. Jegyzette Beöthy Zsigmond sk. egyházkerületi világi főjegyző. 17) A Xa</y Megyeri ev. reformált gyülekezet abbeli folyamodása olvastatván, hogy kebelében az egyházi fizetések a régi szokásban volt érték-és minőségben továbbra is meghagyattassanak, halároztatott: Mivel ezen iigy az illető nt. komáromi egyházmegye közgyűlésén még eddig nem tárgyaltatott , a fo­lyamodó gyülekezet, ügyének eszközlése végett illető egyházmegyei kormányához viszszautasitatik, honnan az e tárgybafii vizsgálat eredménye és vélemény legközelebb az egyházkerületi gyűléshez felebbezendő leszen. 18) Előterjesztetett a nmélt. mk. Helytartótanács f. év Böjtmáshó huszadikán 15,825 sz. a. kelt s főtisztelendő Püspök úrhoz, tábori lelkészségre válalkozó egyének iránt szólló levele: Főtisztelendő Püspök úr c tárgyban a kellő intézkedést megtévén, az ajánlkozók neveit a nmélt. mk. Helytartótanácshoz fölterjesztendi. 19) Fülöp István nagykorpádi volt segédlelkész úr folyamodása olvastalváu , melyben a f. év május 23—26 Balaton­Füreden tartolt közgyűlés 29 ponlja alatt felemlített sajnos panaszait, jelenleg azon hozzáadással újitja-meg a főtiszt, köz­gyűlés atyai színe elölt, hogy a csak most idézett egyházkerületi határozatban, ügyére nézve az illető nt. belsősomogyi egyházmegyei kormány által haladéknélkül intézendőnek rendelt, s a vádak alapos vagy alap nélküli volta fölött intézkedő vizsgálat, a főtiszt, egyházkerület világos megrendelése ellenére is mind e mai napig sem eszközöltetett. Ezeknek folytán kötelességévé tétetik nt. Kacsóh Lajos belső- somogyi esperes úrnak , hogy ezen ügy­ben a balatonfüredi egyházkerületi közgyűlés 29 poutja szerint elrendelt vizsgálatot egyhónap alatt meg­tegye ; a vizsgálati jelentést mind folyamodónak menlségi vagy önigazolási nyilatkozhatás végeit kiadja, mind pedig főtiszt. Püspök úrhoz küldje-meg, ki az eredményhez képest a foiyamodóra nézve továbbra intéz­kedni fog. 20) Bemulallalván a belső-somogyi egyházmegyében levő Szobi gyülekezet a f. évi május 23—26d. Balaton Füreden tartott egyházkerületi közgyűlés 37-ik pontja szerint kiállítóit s az illető egyházmegye utján előterjesztett tanitó és lelkészi díjlevelei végeztelett Az anya-egyházzá lenni szándékozó szobi gyülekezel, a kerületi közgyűlés csak most idézett pont­jában körülirt fizetés-javítási változtatásoknak díjleveleiben olegettévén, anya-gyülekezetté lehetését tartal— 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom