Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1860
1860. október - Oldalszámok - 6
6 rank. Sarlói lelkész Szobi Pál úr ellen a Balassa-Gyarmathi cs. k. törvényszék elölt emelt bűnvádi kereset ügyiratai, a nt. Barsi esperességhez lehető fegyelmi eljárás tekintetéből áttétetni rendeltetvén, azok —miután nevezett leliész úr polgárhatóságilag fölmeatetett, ellene pedig halgatói részéről legkisebb panasz sem tétetett, majd esperesileg megintetett, hogy magaviseletével még csak gyanúra is alkalmat adni őrizkedjék — viszszaküldetlek, s főtiszt. Superintendens úr által fölmutattattak. További intézkedésig ez ügyirati csomagnak az Aclák közé helyezése parancsoltatott. 12) Olvastatott a N. Méltóságú cs. kir. Helytartóságnak f. 1860d. évi Augustus 27-dkén 17,582 sz. a. Budán kelt leirata^ melynek kíséretében a barsi egyházmegyében kebelezett Kis Ölvedi és Zalabai papválasztást tárgyazó, és az érdeklettek választási jogainak látszólagos csorbítása miatt emelt panasz következtében, még az I857d. év folytán Felsőbb Helyekre fölterjesztetni parancsolt ügyiratok, a magas cs. k. vallásügyi minisztérium jelen 1860d. évi Augustus 22dkén -Í-^TT SZ. a. kelt kibocsátványa nyomán, oly értesítéssel küldettek viszsza, hogy az egyházkerületi intézkedéssel a panasz megszüntetettnek tekintetik. Az egyházkerületi kormánytanács a viszszaérkezett ügyiratok csomagának illető helyére leendő betételét rendeli, de e mellett roszszalását nyilvánítja a k. Ölvedi gyülekezet azon eljárására nézve, mely szerint a jogainak s kötelességeinek tudatában működőit egyházkerületi Consistorium intézkedését törvénytelenséggel vádolva, képzelt sérelmének orvoslásáért a magas államkormánynál alkalmatlankodott, — egyszersmind atyailag komolyan inti, hogy jövendőben vallásunk elveivel kövtekezetesen, egyházi önhalóságunkat hasonló föllépésekkel bántalmazni ovakodjék. 13) A Rév-Komáromban f. 1860d. évi Septembei' 19—22d napjain tartott egyházkerületi közgyűlés 22 sz. alatti rendeletéhez képest, nt. Bali Mihály esperes urnák kellő nyilatkozhatás végett kiadatván azon vádiratok, melyek a táczi papválasztás körüli hivatalos eljárása következtébe/J, ellene a nt. mezőföldi egyházmegye számos egyházi és világi férjfiainak részéről, tiszti lelépését szorgalmazólag, az egyházkerületi kormánytanács elé benyújtanak, s vádlott esperes úr ezeknek tartalmára vonatkozó önigazolványát 1 —10 ./• alatti melléklettel, és még néhány egyházi és világi tiszttársainak hivatalos működését jellemző nyilatkozatával együttesen előterjesztvén, mindezek fölolvastattak, s az ügy — tekintettel a Kömlődön f. é. Juoius 12 s i3d. napjain tartott egyházkerületi közgyűlés jk- lt sz. a. kiküldött nt. vizsgáló Bizottmánynak a tényállási minden részleteiben eléggé fölmutató Jelentésére —érdemleges tárgyalás alá vétetett. E tárgyalás nyomán Ítéletül kimondatott: Vádlott esperes nt. Bali Mihály úruak a táczi papválasztás körüli hivatalos eljárása törvényekbe nem ütközőnek, s az ellene fölhozott több vádakra nézve el nem itélhetőnek találtalik, azt azonban óhajtotta volna az egyházkerületi Consistorium, hogyha mint érdeklett fél, a vele sógorsági viszonyban levő Szabó József segédlelkész úr táczi lelkészségre választatása ügyének az egyházmegyén történt tárgyalásakor, az elnökségben részvétével, az izgatott kedélyek ingerültségének tápot nynjtani még jobban óvakodik; —az egyházmegyei vádló ellenfélnek komolyan roszszaltatik azon tény, mely szerint ügyirataiban a tárgy érdemére nem tartozólag oly dolgokat hoz-fel, melylyeknek elősorolása az egyházkerületi Consistorium méltóságával öszsze nem fér, s a főkérdésre nézve világosítást nem ad; — de emellett felpereseknek roszszaltatik az is, hogy pillanatnyi felhevülés következtében, a közbizalom által számukra kijelölt tiszti állásról lelépve, a társadalmi rend megzavarodására — czéljukkal ellenkezőleg — nem csekély befolyást gyakoroltak, s e meszszeható hibának helyrehozása végett, az általuk is védeni kívánt közjó és rend érdekében, hivataluknak isméli elfoglalására utasiltaluak, — végül mind a két résznek teljesítendő erkölcsi kötelességül ajánllatik, hogy egymásnak a kibékülésre jobbot nyújtva, siessenek áldozatot hozni szépen virágzott egyházmegyéjük jó hírének, vallásunk szeretetet kiengesztelődést parancsoló szent törvényének, és a közegyetértés diadalának14) Nagytiszteletü Bali Mihály esperes úr. a jegyzőkönyvi előző 13d. számban foglalt ilélet kimondása után, az egyházkerületi kormánytanács előtt kijelentette, hogy öntisztázására előterjesztvén mind azt a mi kellett,s igazolványaiban tiszti szabályszerű eljárásának védelmét letévén, esperesi hivatalának további folytatásáról önkéntesen lemond, s megköszönve a tapasztalt megtisztelő bizalmat, saját nyugalma, és a béke érdekében a tiszti pályáról viszszavonul. Fenltisztelt esperes úr, át meg át gondolva a nt. mezőföldi egyházmegye egész közönsége iránti kötelezettségét, az egyházkerület jelen közgyűlése által kijelölt több rendbeli teendők, p. a képviseleti rendszer behozatala iránti intézkedés sürgősségét, lemondását —hitelesítés alkalmával— még egy ideig fölfüggesztette. Tudomásul bejegyzelik. 15) A táczi reformált gyülekezet msgürcsüll papi hivatalának mikor leendő betöltése szóba hozatván, rendeltetett, hogy E kérdéses lelkészi állomásnak alkalmas egyénnel leendő szabályszerű ellátását, a nt. mezőföldi egyházmegye kormánytanácsa, két hét leforgása alatt eszközölje. 16) Olvastatott Szabó József soponyai segédlelkész úrnak három rendbeli csatolmányoyal ellátott kérelmi előterjesztvénye, melyben a táczi papválasztás folytán ellene emelt vádakra nézve, magát az elkesercdetség hangján — ellenfeleit érzékenyen érintőleg — igazolni kívánja, s alázatosan kéri a ft. egyházkerületi kormánylanácsot, hogy a táczi lelkészség betöltendésével megüresülő papi állomást számára kijelölni méltóztassék. E folyamodvány tartalmát illetőleg határoztatott: Folyamodó soponyai segédlelkész Szabó József urnák ügyében, az egyházkerületi nt. vizsgáló Bizottmány jelentésének alapján, az egyházkerületi kormánytanács f. évi Seplember 19—22d. napjain Rév-Komárom városában tarlóit üléseiben a jegyzőkönyvi 2td. szám alatt Ítéletét kimondotta, s ahhoz képest a nt. mezőföldi egyházmegye gondoskodni fog, Candidatio utján leendő méltányos alkalmaztatásáról. — E mellett, folyamodó állása állal igényelt önmérsékletre utasíttatván, kérelmi előterjeszlvényében ellenfeleit sebző kifejezésiért megdorgáltalik.