Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1853

1853. november - Oldalszámok - 17

17 zésa nélkiil is rendes lelkészül ajánlotta fel magát. Ennél fogva a' fönebbi enyhítő körülmények tekin­tetbe vételével, oda utasítja a' tanácskozrnány az illető egyházmegyei tanácsszéket, hogy Csonka Ká­roly alkalmazásáról annak idejében szinte gondoskodjék. Végre az egyházkerületi tanácskozrnány Bali Mihály Esperes urat illetőleg egyhangúlag kijelenti, mikép tisztelt Esperes úr mindazon intézkedéseket, mellyek ez ügy tárgyalásában történtek, fenálló egyházi rendszábályaink 's a' részrehajlatlan igazság szellemében követte el, mellynek kijelentésével egyszersmind örömmel czáfolja meg mindazon alaptalan gyanúsításokat, mellyekkel tisztelt Esperes úr méltatlanul terheltetett. Minek következtében a' soproni cs. k. kormánykerület helytartósági Alelnök űr ő nagy méltósága, tisztelt Esperes úr intézkedései törvényessége fe/ől, egy felvilágosító elnöki le­vél által, e' határozat szelleméhez képest, minél elébb értesíttetni határoztatott. Jegyzette Beöthy Zsigmond, egyházkerületi világi aljegyző, 80) Előadta főt. Superintendens úr, miképen az 1851 -diki September 12-dikén tartott tanácskozrnány 7 §-ában az egyházkerületi fő és középtanoda nyilvánossága eszközlését illetőleg ráruházott megbízást mind Sopronban szemé­lyesen megjelentével, mind a' magas kormányhoz! feliratával teljesítvén , e' lépéseire válaszúi cs. k. Főispáu B. ílauer István ő méltóságától hozzá 7901 szám alatt egy, 1852-diki Junius 30-dikán költ leirat érkezett, mellyben az Eygház­kerület értesítetik, hogy vallás és tan-ügy minister Gróf Thun Leo ő nagyméltósága, azon kimutatásokat, miknek alap­ján a' pápai tanintézet nyilvánossága kérve volt, még mindig hiányosoknak, 's pótolandóknak tekintvén, kívánja, hogy az egész tanintézet fennálhatásának több évekre elegendő pénzérték általi biztosítása körülményesen kimutattas­sék, továbbá, hogy különösen a' Gymnasiumban alkalmazott tanárok erkölcsi 's politikai jellemét iliető felsőbbségi bi­zonyítványok, ugy szinte azok is, mikből azok mindegyikének állása által kívánt tudományos miveltség kitűnjék, föl­terjesztessenek, 's feljelentessék, ha azok mint tanári jelöltek a' vizsgálatokat kiállották-e, vagy nem? S végre, hogy olly körülményes 's kimerítő tanterv küldessék fel, mellyből a' Gymnasiumban tanított, 's tanítandó tárgyak összege, 's azoknak az egyes osztályokra miként lett felosztása világosan kivehető legyen. A' jog és hittani intézetekről később igértetik válasz. Előmutatta ugyan Főtisztelendő úr, az ezen magas leiratra a' cs. kir. helytartósági alelnőkséghez folyó évi April 12-én Sopronba küldött feliratát, mellyben a' minisleri magas kívánalmaknak megfelelőleg részletesben előterjesztetik, hogy az Egyházkerület pápai tanintézete állása, a' régibb és ujabb alapítványok kamataiból, házak és földek haszonbé­réből, tandíjak- segélygyűjtések- 's több illy nemű forrásokból, és a' duuántuli egyházmegyékbe kebelezett ref. gyüle­kezetek legújabban megajáulott évi adakozásaiból eredő évi, mintegy 11-12 ezer p. forintnyi jövedelem, 's a' dunántúli Egyházkerület 200,000 lélek számot haladó ref. híveinek vallásos buzgalma, szava, 's vagyona által eléggé biztosítva van, minek tanúja a' legközelebb lefolyt tanodai év, mellyben, bár a' tanintézetnek a' magas kormány igényei szerint Jétesített szervezése jóval több költségbe került, mint az előtt, de annak minden költsége a' számadások tanúsítása nyomán kellően fedezve volt, és van. Fölküldettek ezen fölirat mellett a' középtanodai tanárok erkölcsi, 's politikai jel­lemét tanúsító bizonyítványok, a' tanodai részletes tanterv, kézi könyvek, 's a' gyűjtemények jegyzéke, valmint a' ta­nárok visgálatát illetőleg kijelentetett az is, hogy a' tanárok, ha szükséges, magukat az országos visgálatnak kötelesség szerűen alávetni készek lesznek. Ezekkel kapcsolatban ugyan az említett feliratban fölterjeszté Főtisztelendő úr abbeli alázatos kérelmét, hogy miután a' tanintézetünk jogi szakában tanult ifjaknak JSS'/o-diki iskolai évre teljesen szervezétt és átalakított jogacademiánkban minden a' magas kormányrendeletek által meghatározott tanokat a' kivánt terjedelem­ben előadva bevégezték, el nem fogadtattak, méltóztassék a' magas Kormány az illy módon éveiket elvesztő ifjak ügyét kegyelmesen orvosolni, 's egyszersmiud szervezett jogakademiánkra nézve kegyesen ígért végképeni elhatározását ve­lünk tudatni. Fölolvastatott a' fölebbiek előadása folytán a' soproni cs. kir. kerületi tanliatóságnak főt. Superintendens úr említett feliratára jött s 5450 szám alatt 1853—diki május 18-dikán költ válasza, mellyben előadatván a' pápai ref. közeptanoda ügyének a' magas tanügyministerium eleibe azon okbóli föl nem terjeszthetése, mivel az eddig kiadott magas rendele­teknek, mellyek az anyagi fentarlási észközöknek kimutatását a' nyilvánosság megadásának mulhatlan föltéteül tűzik ki, egészen elégtéve nincsen, főt. Superintendens úr felszólíttatik, hogy az eddig már felküldőttek kiegészítéséül az intézet évenként szükségelt költségeinek, a' tanárok fizetését, épületek' fentartását, taneszközök megszerzését s a' t. illetőleg elsorolását, 's annak, hogy e' költségek folytonosan mi alapokból, mi évi bevételekből, 's mi más állandó ada­kozásokból födöztetnek , hiteles oklevéllel számszerűleg kimutatását minél elébb küldje föl, az iránt is, hogy az Egyházkerület ref. gyülekezetei intézetük fenntartása végett mi évi adakozásokra kötelezik magukat, 's mi módon biz­tosíttatik ezen ajánlatok időkénti pontos befolyása, hiteles és törvényen alapuló bizonyítványok terjesztetvén föl; mert a' gyülekezeteknek csupa készsége és buzgalma, az anyagi eszközöket illetőleg, az intézetnek évek során keresztüli fenállhatása biztosítására elegendő kezességet nem nyújt, Sürgettetik továbbá a' felolvastatott leiratban, hogy az e mellé csatolt minta szerint a' középlanodában alkalmazott tanárok, és viszonyaik följelentésének, több tanárok fölkül­dött bizonyítványaiban tapasztalt hiányok kiegészíttessenek, 's az intézet' minden tanárai, kik még a' tanári vizsgát ki nem állották, kötelezvényt adjanak, mellyben magokat az 1853-diki Januar 26-dikán közlött ministeri rendeletek tar­talma szerint középtanodai tanári vizsgának alávetni kötelezik. — Ámbár a' tanácskozrnány, 's az egyházkerület, eddig sem mulaszta el semmit, mit tanintézete anyagi fenállhatása eszközlésére szükségesnek látott, 's az ezt tárgyazó intézkedéseit nem késett a' magas kormánynak tudomására juttatni, mint ezt legközelebb főt. Superintendens urnák már többször említett, 's a' tanácskozrnány által teljesen elfogadott felirata tanúsítja, mindazáltal hódolattal engedve a' tanha­tósági felhívásnak, 's megtenni óhajtván mindent, mit tanintézete nyilvánossága igényel, ujolag a' kö­vetkezőleg rendeli: 1-ször) Készíttessék egy jegyzék, melly a' tanintézet évenként szükségelt költségeit magába fog­lalja. 2-szor) Készítessenek a' taniutézetet illető minden alapítványokról, — a' tanoda házai 's földei jövedelmeiről, 's a' tanintézetnek tandíjakból 's más fizetésekből húzható évi bevételeiről, részint az a­lapítvány levelek, részint a' szerződések, részint a' számadási könyvek felmutatása mellett hitelesített jegyzékek, mellyek az évi költségjegyzékkel együtt főt. Superintendens úrhoz jövő évi Januar' köze­péig felküldendők. A' Jegyzékek elkészítésére Bocsor István, Liszkay József és Végheti Imre urak bí­zatnak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom