Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1847

1847. március - Oldalszámok - 11

11 telt kinevezési jogától ezennel elmozdítja, panaszlevelél a' bíróság' ítéletével, és a' főtanodai tanács' hi­vatalos jelentésével, az illető esperesség' utján, hozzá megküldetni rendelvén. 66) Fehérvári első magyar kölcsönös életbiztosító intézet' igazgatósága által, két kebelbeli e. megyék' fölhívása kö­vetkeztében készített, 's jelen főgyülésre benyújtó t lelkészi, tanári, és iskolatanitói tápintézeti terv' illő figyelemmeli megvizsgálására kiküldött jeles választmány beadván munkálatát, hivatalos jelentése' kíséretében: Ezen munkálat egész terjedelmében elfogadtatott, 's nagyobb süker és hatályosb részvét' eszközölhe­tése végett, esperes urakkal közöltetni olly utasítással rendeltetik, hogy e'jótékony czélzatu, 's egye­nesen az egyháziak' biztosabb jövendője szilárdítására irányzott üdvös tervet, egyház látogatás' alkal­mával, egyházanként, minden illetőkkel a' lehetőségig megismertetni, a' netalán támadható nehézsége­ket, szükséges fölvilágoaításokkal eloszlatni, a' terv' elfogadása iráni méltó részvétet gerjeszteni, és az önként vállalkozókkal neveiket, e' végre készítendő aláírási ívre, saját kezeikkel följegyeztetni, és e­zen aláírási ívet jövő évi közgyűlésre beszolgáltatni igyekezzenek. Minek sükerteljes foganatosítását mi­dőn az egyh. kerület biztosan reményű, nem mulaszthatja el egyszersmind az intézet' fönebb is tisztelt igazgatóinak, hodosi Karácsony Antal, és Hamvasi Emér uraknak emberszeretetet tanúsító nemes keblű törekedéseikért, ezennel szives köszönetét nyilvánítni. 67) A' belső somogyi nt. egyházmegyének tavalyi j. k. 214-dik pontja alatt Paczolay Eszter asszony panasza' kö­vetkeztében hozott bírósági Ítélet' megváltoztatása iránt kérelemmel fölterjesztett jelentését illetőleg, határoztatott: A' tanácsszék kellően fölvilágosítatván a' felől, mikép a' somogyi nt. egyh. megyében régibb idő ótai gyakorlat az, hogy az özvegyek és árvák nélkül elhunyt lelkészek' évi díjának a' halálozás utáni időre, rendes lelkész beállásáig, eső része, az egyházak' szokásban levő kölcsönös ingyen lelkészi szolgálat­tali ellátása mellett, a' csurgói iskola'javára szokott fordítatni: ennek következtében, a' hoboli papi díjnak, néhai Paczolai Sándor úr' halálától, 1845-diki Julius' első napjától, azon évi October' 23-dikaig eső részét sem nem Paczolay Sándor ur maradékinak, mint a' választmányi biróság ítélete, sem nem Peti Sándor urnák, mint a' b. somogyi nt. e. inegye határozta, hanem egyedül, és minden más osztozó társat kizárva, a' csurgói iskola' hasznára rendeli fordítatni, megküldetvén ezen határozat, kihirdetés és szabályul használás végett a' b. somogyi nt. e. megyének. 68) Főtiszt. Superintendens úr, a' kerületbeli egyh. megyéknek tavali j. k. 62. és 194-dik pontjai nyomán, 1846­dik évre készített 's beküldött részletes összeírásukból, alakított kettős szerkezetben — mellynek egyike, mint alapul szolgáló, folyó beszédben szóll, másika pedig átalános térlapi rajz — bemutatta egyh. kerületünknek jelen állását, mely­ből kiderül, mikép' egész egyh. kerületünkben van 279 anya, 59 leány, 381 fiók egyház; 276 rendes, 22 segéd lelkész, 359 iskolatanitó, 3527 egyházi elöljáró, 45,826 nemes, 176,356 polgár, összesen 222,182 lélek; született 4676 fi, 4426je»­leány, összesen 9102 gyermek; hitben megerősítettek: 1609 fi, 1458 leány, összesen 3067 növendékek; házasultak: 2247 párak; vegyes házasságban élnek: 287 párok; meghaltak 4005 férfiak, 3734 nő neműek, összesen 7739; iskolába jár 11,929 fi, 9419 leány, összesen 21,413 gyermek; áLtértek hitfelekezetünkre 38; van kerületünkben 211,872 r. cath. 28,244 ágostai vallású, 317 görög nem egyesült, és 22,225 izraelita. Szives köszönettel vette egyh. kerületi tanácsszékünk Főtiszt, urnák ezen, valamint egy részről igen ér­dekes, úgy más részről nem kevés munkába került becses dolgozatát, melly bői hogy kerületünk' időn­kénti állását a' maradék is láthassa, jelen szerkezetet eredetiben a' levéltárba betetetni, másolatban pe­dig eőri Szabó Gábor segédgondnok urnák, a' rég munkában levő egyházi almanakhoz használat végett kiadatni rendelte. 69) Tavalyi j. k. 22-dik pontja alatti határozat' értelmében beadván az egyh. megyék, a' papi hivatalra fölvetetni kivánó egyének'' megviz-sgáltatása iránti véleményeiket, azokat átnézni, 's belőlök egy az egész kerületre alkalmazható papi vizsgálati tervet készítni, egy jeles választmányra bízatott, de melly a' sokfelé ágazó nézetek, 's több egyh. me­gyék' követeinek utasításukhozi szoros ragaszkodása miatt semmi olly tervet, melly átalános többségi helyeslést nyert volna, meg nein állapíthatott: ezek' következtében határoztatott: Ulasílassék vissza e' tárgy, bővebb megfontolás, 's a' különböző nézetek' reménylhető össze egyezteté­se végett, az illető egyh. megyékhez, világosan kimondatván itt, mikép' átalános elvekül minden egyh. megyék által elfogadtatott e' két szabály: 1) hogy vizsgálat keltő legyen, egyik e. megyei, másik e. kerületi, 2) hogy addig senki papi hivatalra ne alkalmaztathassák, mig arra egyh. kerületi gyűlésen, szokott ünnepéllyel föl nem avattatik, beváratván az egyh. megyék' e' tárgyra vonatkozó ujabb hivata­los jelentése Augusztusi közgyűlésre. 70) Az udvarbeliek' ügyében fönebb 48-dik pont alatt kinevezett választmány"vizsgálata' eredményét, 's illetőleg ítéletét beadta következő tartalommal: F. 1847-dik évi Junius 18-dik napján tisztelendő Papp János, Csekő Péter, és Veghélius Imre, mint tanács­birák előtt, N. Győrben tartott közgyűlés alkalmával.­A' Somogyi nt. egyh. megyében kebelezett Ldvarheli fiók egyház' némelly tagjai részökről, iskolatanitó­jok Gencsi István ellen készített folyamodásuk, az illető e. megyének a' tárgy érdemébeni eljárásáról beadott J. könyvével és Ítéleteivel együtt fölolvastatván, 's újra megvizsgáltatván, Ítéltetett: A' nyugtalankodó Ldvarhelieknek panaszai legkisebb próbával sem levén erősítve, az eljáró e. megyének íté­lete helybenhagyalik, 's ugyan azon e. megye, a' csendzavarók' névszerinti kitudakozására, 's komoly meg­dorgálására kiküldetik. Veghélius Imre m. k. tanácsbiró, mint tanácsszéki jegyző. Ezen Ítélet, az ügyhöz tartozó minden irományokkal, végrehajtás végett, az illető nt. e. megyének meg­küldetni határoztatott. 71) Olvastatott a' tiszamelléki helv. hitv. főt. e. kerület, mult évi September 24-dik, 's több napjain Poroszlón tartott közgyűlése j. könyvének 3 pontokat magábafoglaló, 's Horváth Antal kerületi világi jegyző urnák levele kísére­tében hozzánk utasított kivonata, a' mellé kapcsolt zsinat tarthatásérfi engedelem tárgyában készült választmányi javas­lattal, 's O Fölségéhez részükről nyújtandó esedezés rövid vázlatával, melly pontok közöl: A' 189-dikben fölhivatni rendeli a' tisztelt e. kerület valamint a' több, mind két vallástételt követő főt. e. kerüle­teket, úgy a' miénket is, zsinat tarlhalási engedelemért Ő cs. k. Fölségéhez mind egyik részről helytartóságilag alá­zatos folyamodással járulni, elősorolván az emiitett választmányi javaslatban, kérelmének nézete szerinti, leghatályosb indokait; szinte fölkéretni rendeli a' testvér e. kerületeket az iránt is, hogy nagy méltóságú gróf Teleky József 0 ke­gyelmességét, mint egyetemes gyűlési Elnököt, egyetemes gyűlésnek— mivel ezt ő kegyelmességétől jelen magas el­3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom