Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1846
1846. május - Oldalszámok - 24
19 £>iikép a' tanulok, kivánt száma 1845-dik évre néinelly e. megyék által ugyan már beküldetett, de némellyek ezzel még fcátra vaunak. Ezennel komolyan figyeltetnek minden e. megyék, a' fölsőbb helyről sürgetett tanulók' számát jövőre idejében mulhatlanul beküldeni. 110) Nagy Sára, néhai Kis József komáromi e. megyében 30 évekig hivataloskodott iskolatanitónak özvegye benyújtott, 's fölolvasott folyamodványában elhagyatott sorsát, 's neveletlen árvái táplálhatására elégtelenséget, szomorú színekkel rajzolva könyörög, hogy miután a' komáromi e. megyében — hol esperesi bizonyítván mellett több izben lörgetett már a' könyörülő sziveken — szinte unatkozást tapasztal maga iránt, ki pedig mások' segélyét nélkülözni nem képes, méltóztatnék a' tanácsszék, valamelly számára rendelendő jótéteménybe részeltetni, vagy a' több e. megyékben! segedelem kérhetésre is neki engedelmet adni. A' tanácsszéknek birtokában semmi illy végre használható segélytár nem levén, azonban minden e. megyék, saját keblükbeli szegenyekkel is bővölködvén, kéntelen a' folyamodót az illető hatóságtól e végre nyerendő engedmény mellett ismét csak a' komáromi e. megyébeni segély kérhetésre utasítani. 111) Főt. Superintendens úr jelentette, mikép a' mult évi iskolai értesitvényeket, az első félévieket ugyan Aug. 31én, második félévieket pedig Nov. 29-én, fölsőbb helyre fölköldötte. Tudomásul vetetik. 112) Székes fejérvári egyház főgondnoka tekintetes Karácsony Antal táblabíró úr főtisztelendő Superintendens úrhoz intézett, 's a' főgyülésnek bemutatott hivatalos levelében panaszolja: mikép tűzkár vallott egyházok' számára, atiszántúli főtiszteletü egyházkerületben gyűlt, 's onnét a' császári 's királyi sóhivatalnáli betétel útján már régen el is küldött 160 pengőíorint és 10 krajczár kegyes adomány meg ez ideig se juthatott kezükhöz, noha iránta már a' Deüreczenből hivatalosan értesített veszprémi királyi sóhivalalnál is több ízben tudakozódtak. Tetessék jelentés a' fejérvári egyház' részéről a' késedelmező segélypénz iránt budai főfizető háznál. 113) A' mult évi pápai kerületi főiskolában Augustus 18—23 napjain tartott nyilvános szemlékröli hivatalos jelentése, tanácsszékileg kinevezett veszprémi és mezőföldi egyházmegyék' megbizottaínak, beadatván és fölolvastatván, örömmel értette belőle a' tanácsszék, mind a' tanítói kar, mind a' tanuló iljuság ez úttal is szépen kitüntetett szorgalma és előmenetelérőli általános dicséretet, mi egyébiránt: Tudomásul vetetik. 114) Kerületi főiskolánkban, a' nyomtatásban megjelent és kiosztott értesítés szerint, folyó év Augustus 17—22 napjain tartandó nyári közvizsgálat' kihalgatására kiküldetnek a' pápai és barsi n. t. egyházmegyék, inellyek egymást fölváltva fogják megbízatásukat teljesítői, hivatalos jelentesük, jövő közgyűlésre beváratván. Tudomásul följegyeztetik. 115) Főt. Superintendens úr jelentette; mikép a' fönálló gyakorlat szerinti magány vizsgálatok' kiállása után papi szent hivatalrai kijelöltetést nyertek: Nagy Antal, Kovács Lajos, Matolcsi Jósef, Bélavári István, és Dömény Ferencz urak. Tudományul szolgál. 116) Ugyan főt. Superintendens úr jelentette, mikép a' keriiletbeli egyház megyék' mult évi egyházlátogatási naplójukat beküldték ugyan, de mivel némellyek ezt későn teltek, azért belőlök jelen gyűlésre kimerítő jelentést nem adhat. N. t. Esperes urak figyelmeztetnek egyházlátogatási naplójokat a' látogatás' bevégzése után főt. Superintendens úrhoz azonnal beküldeni. 117) Ugyan főt. Superintendens úr jelentette, mikép az e. megyei yyülések j.könyvei, némelly egyházmegyék által még ez ideig se küldettek be hozzá. o o Fölhivatnak az illető megyék' nt. esperesei, ebbeli tartozó kötelességet jelen évre is minél előbb, jövőre pedig idejében teljesítni. 118) Főt. Superintendens úr jelentése szerint a' keriiletbeli nagyobb iskolák, 184%-dik évre szóló első félévi értesitvényekel a' pápai főiskolán kivül beküldték, Tudomásul vetetik, és egyszersmind a' pápai tanitói kar is a' kivánt értesitvényeket mi előbb elkészítni és beküldeni ezennel figyeltetik. 119) Főt. Superintendens úr jelentése szerint a' mult évben tartott székes-fejérvári, és révkomáromi novemberi közgyűlések jegyzökönyvei a' n. m. ni. k. h. Tanácshoz szinte fölterjesztettek. Tudomásul följegyeztetik. 120) Ferenczy János és Iger Erzsébet egymástól elidegenült házastársak' összebékéltetésére, miután az ez iránti próba mind a' helybeli egyházi elöljáróság, mind az egyházmegyei választmány előtt sikeretleu volt, egyházkerületi választmányt kér a' b. somogyi egyházmegye kineveztetni. T. Kozma Ferencz és Szabó Gergely kerületi tanácsbiró urak olly utasítással küldetnek ki a' nevezett viszszás házosok összebékeltetése harmadszori megkísérlésére, hogy azoknak egymáshozi kiengesztelésére minden lehelő módokat elkövessenek; nem sikerülés esetére pedig, a' békéltetés' sikeretlenségérőli bizonyítványt is az elválást kereső félnek, egyéb bizonyítványok viszszacsatolásával kiadják, hivatalos jelenlésük a' jövő közgyűlésre beváratván. 121) Főtist. Superintendes úr jelentelte, mikép az ágostai hitvallást követő dunántúli főt. egyházkerület' Convenfje, Néhai főtisztelendő és nagyságos Kiss János ágostai hitvallású dunántuli Superintendens, kir. tanácsos, bölcseszet es