Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1845

1845. január - Oldalszámok - 8

» 8 Nem levén egyházkörünknek mindezideig, illyen ügyefogyottakat állandó segéllyel ellátó intézete, folya­modjanak mind a' két rendbeli könyörgök, a' jövő junius hónapban Komáromban tartandó közgyűlésre számosan összesereglendő jóltevők' kegyességéhez. 46) A' környei leány egyház' tanitója, Hevessy Fercncz, kérelemlevelében könyörögvén, hogy miután ö, a múlt évi mártius havában, a' n. t. tatai esperesség' Szomódon tartolt közgyűlésében akarta orvosoltatni, a' fizetési díjában esett töhb'rendbeli hiányokat', és e' czélból ide a' környei elöljárókat meg ís hivatta; de a' kik itt az ügy' fölvételét be nem várva haza mentek, minélfogva emiitett szent széktől az egyházköri főtanács' elébe ulasíttattak: most tehát e­zek Kömlődön megjelenvén, Ilevessy Ferencz esedezik, hogy díja mellyet nyolcz évig neki híven kiszolgáltatottnak, most pedig önkényesen megcsonkítottnak mond, a'f. t. egyházkör által régi épségbe visszaállitassék, az elmaradott tar­tozás hiány nélkül befizettessék; vagy pgdig, a' mi szívének fő vágya, valamelly más jobb állomással megvigasztaltas­sék. nyomban kihallgattattak a' megjelent környei elöljárók, a' kik előlegesen megdorgáltatva azért, hogy a' szomódi gyűlést önfejűleg elhagyni merészek voltak, előadták a' körnvei leány egyháznak jelen szomorú helyzetét, és a' fizető tagoknak elfogyását, ennélfogva a' tanitóí régibb díjnak kiállítására teljes tehetlenségöket, mellyet leszállittatni kértek Az egyházköri főkormány mind a' két fél' előadásait kihallgatván, a' tatai n. t. egyházvidék' igazgató­ságát fölszólítja, tegyen minélelőbb hivatalos nyomozást, és a' környei hívek' számában esett fogyatko­zásnak járjon végére, mit ha olly tetemesnek találand, hogy a' dij leszállítást szükségesnek látja, ad­jon erről javaslatott, a' f. t. egyházkörnek légközelebb tartandó gyűlésére: mely esetben ez a' szüksé­ges intézkedést megtenni el nem múlasztandja. Addig azonban még ez mcg nem történik, a' ne talán önkényesen elfogott fizetést szedesse be; ebbeli eljárásáról a' f. t. egyházkört értesítendő. 47) Kocs helységében, Tóth Mihály nevű tehetős gazda, az egyházkör pénztárából törvényes ksmatra ezer vftot kölcsönözni kiván. > Főpénztárnok úr odaútasíttatik, hogy szokott ovások mellett adjon ezer vftot; de úgy, hogy jelen köz­gyűlésnek, a' följebbi 42-k sz. alatt kelt határozata szerént, kötelezze a' kölcsönvevőt, említett pénz­összegnek mától fogva járaudó kamatjának lefizetésére. 48) Ponyrácz Sándor, múlt évben ifjúi gondolatlan tetteiért egyházkerületünk' főiskolájából, más iskolába úlasított tanúló ifjú, kérő levelében folyamodik egyházköri főtanácsunkhoz kegyelemért, és törvényszerű magavíselést, 's szor­galmas tanulást igérve, a' főiskola' tanulói visszavetetésért könyörög. A' főgyülés helyesli ugyan, a' főiskolai tanács' ítéletét: de mivel úgy van értesülve, hogy Pongrácz Sándor nem tekintethetik erkölcsileg megjobbúlhatlannak, említett bűnhődése is csupán ifjúi vigyázatlan ságának tulajdonítható, bold. Atyja' érdemeit, és azt tekintve hogy árva; könyörületből vissza sorozza ugyan őt most a' tanúló iljuság közé; de olly föltétel alatt, hogy hibás lépéseit kettőztetet szorgalom­mal, 's példás szelídséggel hozza helyre. * 49) F. t. Saperintendens úr hivatalosan jelentette, hogy az 1843-ki egész, és az 1844-dik év' második félévéről 6zóló érlesitvényeket, a' n.£m. m. k. helyt.Tanács' elébe fölterjesztette. Tudományul szolgál 50) Szinte f. tiszt, úr jelentette azt is, hogy legközelebb Candidatoriát nyertek: Bogár Zsigmond, Kecskeméti Károly, henyei, Szűcs Dániel, kövesdi segéd papok, Jókai Lajos, főiskolai volt senior, és Perei János. Tudomásul vetetik. 51) Kóczán Béla, előbb az aranyosi iskolában tanító, most papságra készülő iljú váddal lépföl jelenleg aranyosi tanitó Szűcs Sándor ellen, a' ki állítólagos két hónapi élelmezés árát követelvén rajta; mivel ezt kóczán Béla tagadva, és állítva, hogy Aranyoson kéthémél többet nem is múlatott, érte eléget tenni vonakodott, ennek egy egész évi ter­mését adósság' fejébe bíróilag lefoglaltatta; holott neki, Kóczán Bélának volna méltó követelése utódján, mint a' ki neki 20 vfttal tartozik. Kéri tehát egyházkörünket, a' szerinte jogtalauul letartóztatott jószág' kiadatására, és utódja' tettének helytelenitésére. Ámbár ezen ügy, mint a' folyamodványból kitetszik, már megyei bíróság előtt vau, mivel azonban itt iskolatanítóhoz illetlen erkölcstelenség vádja is forog fenn, komáromi egyházvidéki esperes Végh Mihály úrra bizatik ennek megvizsgálása, és ha lehet, egyezkedési úton elintézése; ha pedig ez nem sikerülne, a' tatai egyházmegye Ítélje meg. 51) Főiskolai oktató, és jelenleg igazgató Bocsor István úr, a' főiskolai igazgatóság nevében, következő indít­vánnyal lépett föl: „mivel a' nagyobb tanulók' tartozásai' behajtása, eddigelé semmi megszorító törvény rá nem létez­vén, sikeresen nem eszközöltethetik, minek aztán következése az, hogy 1839-k év óta a' tanítás pénzbeli tartozás, mintegy 1300, a' büntetéspénzbeli 400, a' javitásdíjbeli mintegy 200. vftra hágott; méltóztatnék a' f. t. egyházkerületi tanács azt megrendelni, mi már a' gymnasiumbeli tanulókra nézve megrendeltetett hogy senki addig tanulói pályáján föl­jebb ne vitessék, mig köztartozásait meg nem fizeti. Melly inditvány közhelyeslést nyervén, elfogadtatott, és életben léptetni rendeltetvén, a' főiskolai ta­nácsnak sinór mértékül kiadandó. 53) Az ágostai hitvallású négy egyházkerület' egyetemes Főfelügyelője, gróf Zay Káról úr hivatalos levelében fel­szólítja egyházkörünket, az iránt, hogy mivel hitfelei múlt évi sept. 2-kán tartott egyetemes gyűlésekben elhatározták, miszerint az országgyűlés' berekesztése után a' vallásos tárgyban hozott törvény czikkeknek mikép lecdó életbe lépte­tése, és a' még törvényszerüleg orvoslás nélkül maradt többi sérelmeink' tárgyában mimódon leendő intézkedés végett, rendkívüli egyetemes gyűlés tartassék. Kérdésbe teszi tehát tiszteltFőfelügyelő úr, hogy a' helv. hitvallású egyházkerüle­ték is nem szándékoznak e, és mikor, egyetemes gyűlést tartani? mit ha ezek is szükségesnek látnak, magát erről értesíttetni, és ha lehet, ezt az ágostai hitvallású hívekkel egy időben tartatni kéri. Egyházköri főtanácsunk kellő tisztelettel fogadván a' mélt. Főfelügyelő úrnak ezen levelét, és illetőleg kérdését, erre addig kimerítő feleletet adni nem képes, míg bizonyost nem tudand arról, mikor leend érkezése, erdélyi Kormányzó, gróf Teleki József ő kegyelmességének, egyetemes gyűlés tartás végett

Next

/
Oldalképek
Tartalom