Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1845

1845. június - Oldalszámok - 16

Ilogy e' rendelet, végrehajtatot, tanúsítja többek közt a' tiszántúli főt. egyházkerület üdvözlő válasza, mellyben örömteljes részvétét nyilvánítja, az elébbi főjegyzői 's esperesi hivatalokat sok érdemekkel viselt férfiúnak, superintendenssé lett megválasztásán, 's szívből óhajt a' szélesebben kiterjedett körben sükerleljesen működendőnek hosszú boldog életet. 97J Ugyan az 1845-dik évi kömlődi gy. jk. 5-dik pontja szerint, egyházkerületünkben, az egyházi mind fő, mind aljegyzői megürült hivatalok' betöltendése végett tett rendelések, végrehajtattak, 's a' szavazatok beadatván, egy jeles választmány által, egész nyilvánossággal fölbontattak, az eredmény is fönebb ugyan ezen jkönyvben, előterjesztetvén: Tudományul vetetik. 98.) Ismét az 1845-dik évi kömlődi gy. jk. 6-dik pontja' nyomán, tatai e. megyében, az esperesi hivatal' betöl­tése — bár magára az egyházmegyére bízatott annak végrehajtása — mind eddig is, meg nem történvén: Fölhivatik az e. megye azt minél elébb teljesíteni. 99.) MégÍ9 azon gy. jk. 8-dik pontja' következetiben, komáromi helv. hitv. egyház'javára, párban, főjegyző úr általi kiadása határoztatván , a főt. dunántuli reformált e. kerület, és komáromi egyház közt, a' főiskola Komáromba áthelyezése iránt kötött szerződés' pontjainak : Hogy c' határozat teljesítetett, tudomásul följegyeztetik. 100.) Ugyanazon gy. jk. 9-dik pontjában a' n. m. m. k. h. Tanácsnak, Olmiiczi egyetemből, tudományokban! cse­kély előmenetelük miatt elutasított 2 ifjú iránti intézvénye : Az illető oskolákkal közöltetett. 101.) Szintén azon gy. jk. 13-dik pontjában a' n. m. m. k. h. Tanácsnak, a' bécsi egyetemből, csekély előmene­tele miatt, elküldetett Rafl' Bernárd izraelitát közzé tenni kívánó intézvénye: Az e. kerületi iskoláknak — mihez tartás végett —- megküldelett. 102.) Ismét azon 1845-dik évi kömlődi gy. jk. 14-dik pontja' nyomán, a' berlini, hálái, bonni és kiéli egyetemek­ből elutasított ifjak' névsorát kihirdetés végett közlött n. m. m. k. h. Tanács' k. intézvénye: A' főiskoláuak megküldetvén, tudomásul följegyeztetik. 103.) Mégis azon gy. jk. 15-dik pontja szerint, a' magán vizsgálatokra nagyobb figyelmet fordítani, 's azokróli bizonyítványt k. királyi parancsnok' tartalmához képest készítetni rendelő n. m. m. k. h. tanácsi intézvény, a' kebelbeli iskoláknak megküldetett: Tudomásul vetetik. 104.) Az 1845-dik évi kömlődi gy. jk. 16-dik pontjában, a' losonczi lyceumot tárgyazó intézvényre, a' n. m. in. k. h. Tanács eleibe egy alázatos fölirás határoztatván fölterjesztetni; hogy az teljesítetett: bizonyítja az, ennek követ­kezetiben érkezett, 's a' megrótt eljárást ismét helytelenítő, 's fölebb, kihirdetés végett, előadott, h. tanácsi k. in­tézvény Tudomásul ide igtatlatik. 105.) Az érintett gy. jk. 17-dik pontja' nyomán a' n. m. m. k. h. Tanács' azon intézvénye' következetiben, melly nem helyesli azon eljárást, mellyef Mandel Móricz' iskolai bizonyítványa kiadásában, a' pápai közép iskolai tanítóság elkövetett; hogy , A' kebelbeli minden iskolák' tanárainak 's tanítóinak meghagyatott, az e' félékben, szorosan, a' k. k. parancsokhoz alkalmazkodni: tudomásul vetetik. 106.) A' többször idézett gy. jk. 19-dik pontja, — n. m. m. k. h. Tanács' azt parancsoló intézvénye következeti­ben, hogy az alsóbb és felsőbb iskoláinkban tanuló ifjak' száma az 184 '/2-től, egész az 184%-dikig neki haladék nél­kül föl terjesztessék, — megbízza főt. Superintendens urat az archívumot átvenni, 's abból a' tanuló növendékek számát kivévén a' többször tisztelt n. m. kormányszéknek, minél elébb fölterjeszteni; azonban ujabb, 's már fönebb tisztelettel érintett intézvény, a' falusi iskolákba járó gyermekek' számát is fölterjesztetni parancsolván, főt. Superintendens úr a' sürgető parancsnak hódolva, fölkérte illető esperes urakat, a' tanuló növendékek' kívánt számát megküldeni; mi pontosan teljesítetvén: Főt. Superintendens úr, az illető hellyre föl fogja terjeszteni a' tanuló növendékek' már beküldött számát. 107.) Ugyanazon gyűlési jk. 20-dik pontja' kivánata szerint, azon legfelsőbb helyről jött kegy. intézvényre, mellv e. kerületünknek e' fontos kérdéseket tette föl: váljon az evangelicus mind két felekezetű községekben létesífpndő, és javadalmakkal ellátandó hitszónoki állomásokra, nem különben a' szentegyházok, és elemi tanodákra nézve minő szo­kás és rendszer divatozik 's a' t. beadta a' választmány munkálatát, melly szóról szóra így hangzik: „Az 1845-dik évi Januarius 16 és 17 napjain Kömlődön tartott egyházkerületi közgyűlés' jegyzőkönyvének 20-dik száma alatt költ határozat' következtében, aloliroiiak kiküldetve levén a' végett, hogy a' n. m. m. k. h. tanács által az ] 844-dik évi Apr. 23-n 14739-k száma alatt közlött ezen kegyes intézvényre mi szerint kérdésbe vetetik, váljon az evangelicus, mind két felekezetű községekben létesítendő, és javadalmakkal ellátandó hitszónoki állomásokra, nem különben a* szentegjhá­zok, és elemi tanodákra nézve, minő szokás és rendszer divatozik? egyszersmind váljon és minő mennyiségben része­sítetnek a' hitszónokok^ az illető község' közös legelőjéből? — végtére minő befolyást gyakorolnak, ez érdemre néz­ve, az ország' tekintőleges törvényhatóságai? — kimerítő feleletet adnánk: e' mai, u. m. folyó 1845-diki junius 18-dik napján összeültünk, 's először is — a' pápai, és barsi e. megyék' kivételével — az egész e. kerületből bejött, 's ezen tárgyat illető e. megyei jelentéseket megvizsgálván, úgy találtuk: hogy többnyire minden e. megyék inkább tartották szemeik előtt, bold. főt. Tóth Ferencz superintendens úrnak, ez érdemben föltett kérdéseit, mint magát a' n. m. 111. k. h. Tanács' iutézvényeinek tartalmát. Most azonb.in mi, a' meghagyatás' következetiben, egyenesen az érintett felsőbb

Next

/
Oldalképek
Tartalom