A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

28 1943. november 25. — 15—16—17. lekezeteinek meglátogatása. Három ízben, összesen huszonegy nap alatt, 30 gyülekezetben, 43 igehirdetéssel és előadással, 150 küldöttség fogadásával és ugyanannyi látogatással végeztük aiz evangélizálásnak, felvigyázásnak és atyafiúi közösségépítésnek szent szolgálatát. Magamnak is nagy ajándék volt járnom azon a vidéken, forgolódnom abban az egyházmegyében és gyülekezetek, ben, megismernem azt az egyházi életet, amelyet negyedszázadon át elszakított tőlünk a történelmi kényszer és szemünk elöl eltakart a politikai elködösítés fátyola. Először Délbácskába mentem, a szórványok világába. Tulajdonképen két erős gyülekezet van itt: Piros, egy jól pásztorolt, megszervezett és átdolgozott gyülekezet és Újvidék, amelynek növekedő méretei és fokozódó igényei valósággal felhabzsolják a szolgálatukban álló egyházi hivatalosok másutt is igénybevett idejét és erejét. Szép kilátásokkal bíztat a Vitézfalva-vajszkai társegyházközség, ha a telepítés zavartalanul továbbfolyik és nem téveszti el szeme elől azt a sokszor igazolt szabályt, hogy igazán jól telepíteni csak felekezeti szempontból is egyöntetű népelemeket lehet s ezeket is csak úgy, ha társaséletük szervezett formái, ezek között legjelsőrenden egyházi életük, zavartalanul tovább működhetik. A bácskai sürgősen végrehajtott telepítéseknek egyik hibája az volt, hogy a lakosságot felekezeti szempontból elkeverte. Tiszta katolikus községekbe református családokat szórt el. Ezeknek gondozását majdnem lehetetlenné teszi a távolság és a nehéz közlekedés, a gondozatlanság pedig beolvadásra vezet. Fellétlenül szükséges tehát szórványközpontok létesítése; új telepítésekkel a kis gyülekezeteket meg kell erősíteni. Csak így lehet megóvni a szórvány-lelkeket a kettős veszedelemtől: magyarságuk és református voltuk levetkőzésétől. Milyen világosan látjuk ezekben a küzködő kis egyházakban, hogy a magyarság és reformátusság két elválaszthatatlan és együtt rezgő sorsvonal. Sokszor a magyarsága tart meg valakit reformátusnak, máskor református hite magyarnak. Ezekben a kis szórványokban találtam élő bitet, hallottam ősi zsoltárainkat tisztán és hatalmasan zúgni, megfigyelhettem, hogy az elhagyatottság miképen termi meg az önfenntartásra ^szükséges intézkedéseket. Voltam olyan gyülekezetben, amelynek kántora ügyvéd, hitoktatója járásbíró, lelkésze katonatiszt s létszáma alig nagyobb, mint egy három nemz ed ékes jókora székely család. Egészen más képet nyújtott Délbaranya. Itt ringott a magyar reformáció bölcsője; itt énekelték első dicséreteinket: itt hozták meg az első kánonokat; itt vívta me<? a reformáció a maga első harcait. A gyülekezetekben látszik is még mindenütt a nagy rc.ult élő emléke. De a népszaporaság megtört, a gyülekezetek elnéptelenedtek, a teremtő erő kiveszettnek látszik s csak a nagy