A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

Függelék 237 Mindez azcnban nem csüggeszt el bennül:eí, mert hálátlanok lennénk, ha ennek az évnek az áldásai után is elcsüggednénk. Ez az új munkaév nem a mi gpndolataink szerint alakult. Olyan feladatokat b'zott ránk az Isten, olyan kényszerítő erővel, hogy munkánk fejlődésének iránya alapvető kérdések újra felvetése elé állított. Már legutóbbi évi jelentésünkben rámutattunk arra, hogy tervünk központi intézményeink megerősítése volt s emellett a gyülekezeti diakonia további kiépítése. Azok a régi elgondolások, melyek saját kisebb intézmények létesítésével kapcsolatban éltek bennünk, lassan teljesen eltűntek, mert évekig tartó fáradozásaink és tervezgetéseink teljesen meddőknek bizonyultak. Elgondolkoztató adatokat szolgáltatnak ehhez az utolsó tíz esztendő évi jelentései. Azonban mikor már elejtettük terveinket s nem akartunk ebben az irányban haladni, Isten sorozatosan olyan helyzetbe hozott s ha kételkedve és töprengve megálltunk, olyan visszautasíthatatlctnul belekény szerített az új feladatok vállalásában, hogy alig másfél esztendő alatt sokkal több valósult meg, mint amire bármikor is gondolni mertünk volna. Ez a helyzet, mely épen akkor ért bennünket, amikor a diakonisszaszolgálatra alkalmas jelentkezők csekély száma amúgy is nagyon nehézzé tette szolgálatunk ellátását, a gyülekezeti diakonia problémájának új átgondolására késztet. Nyilvánvaló, hogy az új helyzetben Isten ismét az intézményeink keretében folyó szeretetmunkákra irányította figyelmünket. Az intézményeinkben folyó szeretetmunka legdöntőbb kérdése mindig a vezető személyek kérdése s ezért van kiváltságosán nagy feladata ezen a térén az anyaházakncik. Egy egyház egész szeretetmunkája, legyen akárhány és akármilyen korszerű intézménye, megbukhatik, illetve célt téveszthet, ha nincsenek a Lélek uralma alatt álló szakképzett vezetői és munkásai. Ez intézmények életében még sokkal döntőbb jelentőségű, mint a gyülekezetek szeretetmunkájában. Már pedig, ha Isten arra kényszerít, hogy ennek a felismerésnek eredményeit értékesítsük, ez a diakonisszák korlátozott száma miatt jelenleg csak a gyülekezeti diakonisszamunkai hátrányára történhetik. A Filadelfia másfélévtizedes nagy kísérlete a gyülekezeti diakóniával gazdag tapasztalati anyagot nyújt s ennek kiértékelése most folyik. Fel kell tehát vetnünk a kérdést, hogy a gyülekezetek szeretetszolgálata hogyan oldható meg az ezen a munkatéren szolgáló diakonisszák szolgálatának célszerűbb, központosítottabb értékesítésével s ugyanakkor számuk csökkentésével. Itt szükségszerűen a nem didkonisszajellegü gyülekezeti szeretetmunkások megszervezésének és kiképzésének kérdéséhez jutottunk. Ennek két igen nehéz és jóelőre tisztázandó részkérdése van.- az egyik, hogyan tudják a gyülekezetek az ebben az esetben reájuk háruló nagyobb anyagi felelőséget vállalni

s mert a szokásos anyaházi járulékok összege nyilvánvalóan nem nyújt ele-