A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
154 1943. november 26. 20Q—201—202—203—204. tározat 26. pontjában megállapított követelményeknek, mégis első helyen terjeszti fel azt, mert az egyházközség, mint a legutóbbi években alakult telepes község, saját háztartását tekintve sem él kialakult keretek között s így kifejlődése érdekében különleges elbírálást érdemel. 201. A vértesaljai egyházmegye felterjeszti a pátyi egyházközségnek az egyházmegyei közgyűlés által 78/1943. sz. alatt jóváhagyott azon határozatát, amely szerint kultúrháza építésének befejezéséhez szükséges 20.000 P közalapi kölcsön felvételét mondotta ki. Az egyházkerületi közgyűlés a pátyi egyházközségnek 20.000 P közalapi kölcsön felvételére vonatkozó határozatát jóváhagyja és felterjeszti az egyetemes konventre. 202. Négy egyházmegye: a külsősomogyi, pesti, solti és tolnai beterjesztették az 1943. évi missziói segélyről szóló elszámolásukat. Az egyházkerületi közgyűlés a 200/1942. sz. határozatában kimondotta, hogy a missziói segélyeket a tárgyévet követő esztendő elején tartandó egyházkerületi tanácsülés elé kell felterjeszteni, ezért a fenti négy egyházmegye elszámolását ezúttal nem veszi érdemi tárgyalás alá, hanem — az egyöntetűség céljából — a többi egyházmegyék beérkezett elszámolásaival együtt fogja elbírálni. 203. Tárgyaltatott az 1944. évre szóló 6.175 P évi missziói segélynek, az ezen segélyben indokoltan részesíthető nyolc egyházmegye között a szórványmissziói feladatok arányában való felosztása. Az egyházkerületi közgyűlés a missziói segélyt a következőleg osztja fel: felsőbaranyai egyházmegye 500 P, kecskeméti egyházmegye 1.000 P, külsősomogyi egyházmegye 750 P, pesti egyházmegye 1.000 P, pestkörnyéki egyházmegye 200 P, solti egyházmegye 600 P, tolnai egyházmegye 800 P, vértesaljai egyházmegye 950 P, a nyolc egyházmegye együtt 5.800 P segélyben részesül. A fennmaradt 375 P püspök úr rendelkezése alatt marad azért, hogy a szórványok gondozása terén esetrőlesetre felmerülő rendkívüli szükségletek enyhítésére fordíthassa azt. 201- A tanügyi bizottság bemutatja a népiskolai előadónak a református népiskolák 1942/43. iskolai évi állapotáról és működéséről szóló jelentését.