A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
9 1943. november 25. — 39—40. Sámuel püspök leküldte Gózon Istvánt, a dunapataiji lelkész fiát, aki atzonban a közelebb fekvő Gservenkára ment. Attól az időtől kezdve sok magyar református lelkész fordult meg a bácskai német gyülekezetekben. Sorsközösség volt a magyar és német reformátusok élete. Találóan írta főtiszteletü Ravasz László dr. pünpök urunk nem régen hozzám intézett levelében: „Szívből kívánom, hogy református magyar és német népünk századok próbáját kiállott együttérzése és barátsága az új idők új helyzeteiben tovább fejlődjék, s Isten dicsőségére gyümölcsözzék." Ez volt a helyzet és ma is az. Hogy mint szervezett külön egyházmegye jelenhetünk meg első ízben a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlésen, ez nem a széthúzás vagy válniakarás jele. így talál bennünket az 1941. évi felszabadulás. Itt rá kell mutatnom főtiszteletü Ágoston Sándor volt püspökünknek a múlt évi közgyűlés előtt tett kijelentésére, mely szerint „a kétfelé történt válás nem német testvéreink elszakadási törekvésének az eredménye". A magyarok kezdeményezték már- 1928-ban, mert ,,úgy éreztük — amint mondotta —, hogy két külön egyházmegyében élve, jobban tudjuk Krisztust szolgálni s jobb testvérek tudunk maradni"'. Ez valóban az igazság és tény. Célunk változatlan: Szolgálni mind jobban a Krisztust és jó testvérek maradni Ö benne! Kérem kicsiny, hét anyaegyházat és 3 leány egy házat magában foglaló, 10.136 lelket számláló egyházmegyénk nevében a Főtiszteletü és Nagyméltóságú Elnökséget, a dunamelléki egyház kerületet és az egyetemes országos egyházat, fogadjanak bennüuket krisztusi szeretettel, megértéssel körükbe, mint a most született legifjabb és legkisebb testvért, akinek valóban sok szeretetre, gyámolításra van szüksége annyival is inkább, mert Horvátországban maradt, 4.243 lélekből álló 5 gyülekezetünk kiterjedt szórvány-misszióval malomkő súlyával nehezedik lelkünkre. Ezeknek gondját, baját nem háríthatjuk át senkire, de nem t akarjuk, hiszen ezek a sok megpróbáltatásnak kitett lelkek a mi vér- és hittestvéreink. Jól esik tudnom, hogy a Főtiszteletü és Nagyméltóságú Elnökség már oly sok szeretetet és megértést előlegezett nekünk, amiért is itt a Közgyűlés színe előtt hálás szívvel mondok köszönetet. Részünkről ígérem, hogy teljes igyekezetünkkel azon leszünk, hogy előlegezett szeretetükre, bizalmukra méltatlanok ne legyünk! Csak maradjon velünk az Úr áldó és mindenre képes kegyelme!" 10. Egyházkerületi közgyűlésünk 10/1942. sz. határozatával szavazást rendelt el egy világi tdnácsbírói és egy világi jegyzői állásra. A szavazatok eredményének megállapítására kiküldött bizottság beterjeszti 1943. évi március hó 12-i ülésének jegyzőköny-