A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1942. november 19.
38 1942. november 19. — 26—27. Folyamodó a csepeli egyházközségben való rövid próbaszolgálata után f. é. szeptember hó 17-én kérte a tiszántúli egyházkerületbe való visszavételét, de a tiszántúli püspök úr elutasította ezt arra való hivatkozással, hogy Mándokra történt kirendelését f. é. április hó 29-én megtagadta azzal az indokolással, hogy más egyházkerületbe való kirendelését fogadta el, anélkül, hogy a tiszántúli egyházkerületből való elbocsátását kérte volna. Egyházkerületi közgyűlésünk Tuba Miklóst nem kebelezi be egyházkerületünk segédlelkészei sorába. 27. Lelkészi főjegyző előterjeszti, hogy a segédlelkész elhelyező bizottság 1942. évi szeptember hó 16-án ülést tartótt, mely alkalommal a szükségnek megfelelően a segédlelkész elhelyezést megejtette. A segédlelkész elhelyező bizottság határozata és püspök úr közben történt rendelkezései szerint a segédlelkészek jelenlegi beosztása a következő: 1. Budapesti egyházmegye: a) segédlelkészek: püspöki hivatalban: Gilicze László, Fasor: Nagyajtai Imre, Angyalföld: Széles László, Baross-tér: , Szabadság-tér: Karsay Dezső, Buda: Papp Gyula, Budahegyvidék: v. Egri Miklós, Józsefváros: Takaró Zoltán, Kálvin-tér: Göbölyös László, Kálvin-tér: , Kelenföld: dr. Földváry Antal, Zsilli János (bej.), Kőbánya: Fekete Sándor, Külső józsefváros: Berzétei László, Pozsonyi-út: Szántai Ede, Külső Üllői-út: Ablonczy Dániel, Óbuda: Kurucz Gyula, Pasarét: dr. Mészöly Dezső (bej.), Tisztviselőtelep: Szigethy Gyula, Zugló: Szemenyei Sándor, Kutasi Lajos (bej), Baár-Madas: Bálint Erzsébet, Csutora Ibolya. b) Vallásoktató segédlelkészek: dr. Békési Andor, Bod László, dr. Bucsay Mihály, Jakab Miklós, Kiss Károly, dr. Nyíri Sándor, dr. Pákozdy László, Rigó István, Szabó Géza, dr. Tumyogi Csapó András, Vincze Géza, Morvay István, Beliczay Angéla, Bolemányi Erzsébet, Borsay Lászlóné Ivácson Ilona, Erdélyi Ilona, Farkas Eszter, Fuxhoffer Erzsébet, Barczán Endréné Huszthy Aranka, Magi Erzsébet, Morandi Ilona, Morvay Istvánné Kovács Juliánná, dr. Nagy Máriai, Paksay Ilona, Pruzsinszky Irma, Sajó Margit, Soltész Judit, Szeleczky Olga, Sz. Kiss Zsuzsánna, Szabó Viktorné Szoboszlay Irén, Vargha Zoltániné Kórády Júlia, dir. Hamar Norbertné Vámossy Katalin. c) missziói segédlelkész: S. D. G.: Papp János, Skót miszfizió: Nagy Lajos, MKDSz: ifj. Victor János dr. 2. Felsőbaranyai egyházmegye: Gordisa: Varga József, Magyarbóly: Bács Géza. Pécs: Sallay Gergely, Szaporca: Szalay Károly.