A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1942. november 19.

1942. november 19. — 23—24—25—26. 55 gyár református egyház és a dunamelléki egyházkerült keblére visszaölelt. A magyar kormány nagy jóindulattal sietett lelki­pásztoraink anyagi helyzetét rendezni s a legkiáltóbb szükségek­ben segíteni. Az egyetemes egyház az egyházi szervezetbe való visszatérésünket és abban való elhelyezkedésünket megértő böl­csesóggel intézte el. A dunamelléki egyházkerület pedig a szívéhez ölelt s a régi családi asztal mellé leültetett bennünket. Mindezért az örömért és áldásért Istené legyen a dicsőség." 45. A zsinat 1942. évi április hó 9-én tartott ülésén hozott 281. számú határozatának 3. pontjában felhatalmazta a dunamel­léki egyházkerületét, hogy a visszacsatolt délvidéki területen lévő német református egyházközségeknek a megszűnt jugoszláv ura­lom alatt nyelvi alapon kialakult különleges jogi helyzetét mind­addig, amíg az érdekelt német egyházmegye kívánja, továbbra is fenntartsa és elismerje. A zsinat felhatalmazást adott a német egyházmegyének is, hogy a maga szervezetét különleges jogi hely­zetéből folyó eltérésekkel szabályrendeletben állapítsa meg. A német egyházmegye — a zsinattól kapott felhatalmazása alapján — megalkotta a maga szervezeti szabályzatát és jóváha­gyás végett felterjeszti az egyházkerületi közgyűlésre. A dunamelléki egyházkerület közgyűlése — a zsi­nattól nyert felhatalmazása alapján — a visszacsatolt délvidéki területen lévő német református egyházközsé­geknek a megszűnt jugoszláv uralom alatt nyelvi alapon kialakult különleges jogi helyzetét mindaddig, amíg az érdekelt német egyházmegye kívánja, továbbra is fenn­tartja és elismeri. Az egyházkerületi közgyűlés a püspök úr elnökle­tével vegyes bizottságot alakít a maga két kiküldöttéből és az egyházmegye két kiküldöttéből, hogy az egyházme­gye áltál felterjesztett szabályrendelet szövege tekinteté­ben: végleges megállapodásra jussanak és az új szabály­rendelet-tervezetet az egyházmegyei közgyűlés újabb ha­tározatával a legközelebbi egyházkerületi tanács ülése elé terjesszék, amelyet felhatalmaz, hogy az ügyet a legköze­lebbi egyházkerületi közgyűlésig átmeneti hatállyal ren­dezze. A vegyes bizottságba az egyházkerületi közgyűlés Ágoston Sándor püspököt és Benedek Zsolt dr. egyház­megyei gondnokot küldi ki. 46. A solti egyházmegye 50/a/l942. sz. határozatával je­lenti, hogy az egyházmegyei közgyűlés tudomásul vette, hogy a bajai és bácsalmási egyházközségek az egyházmegye kötelékéből kiválnak és visszatérnek a régi alsóbaranya-bácsi egyházmegye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom