A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1942. november 19.
28 1942. november 19. — 9. tárgyává teendő, nem kell-e megint ehbez a módszerhez folyamodnunk. A pesti egyházmegye esperese panaszkodik, hogy az adóhátralék egyre nő. Ez már az általános elszegényedésnek egyik jele. Eleinte azt tapasztaltuk, hogy reményeinken felül folyt be az egyházi adó; most úgy látszik, néhol már elérkezett a pénz apályának az ideje. Egyik lgfontosabb őrhlyünkről: Vácról más egyházkerületbe távozott Pap Béla, kinek szolgálatától Dunamellék sokat várt. Pestkörnyék épen olyan gyorsan fejlődik, mint Budapest, csak gyökerei még nem olyan mélyek. Egyházi adója 258.000 pengő, ezenkívül az önkéntes adományok összege 147.000 pengő. Szociális és jótékony célra 67.000 pengőt fordított, ami jóval felülhaladja a sáfártizedet, amennyiben összes jövedelmének 25%-a. Három és fél év alatt 9 új templomot és imaházat épített, 7 lelkipásztori és 7 vallásoktatói lelkészi állást szervezett. Panaszolja, hogy van olyan állami iskola, ahol a 15 tagú tantestületben egy református sincs, pedig a növendékeknek tetemes része református. Továbbá: hiába adta ki a kormány azt a rendeletet, hogy a corpusos kereszt kitűzése tilalmas, rendeletének nem tud érvényt szerezni. Budafokon Juhász István egyházközségi főgondnok saját költségén renováltatta a parochiát 5.200 pengő értékben. Soltnak szép a leányköri és nőszövetségi munkája; szegénygondozása is példaadó. Dunapatajon az állami iskola tantestülete a községtől nyert tiszeletdíját egy úrasztalterítő beszerzésére fordította. Ordas szomorú helyzete gondolkozóba ejt. Az egyke megtizedelte s ezért az iskola létszáma nem üti meg azt a mértéket, amelyik az államsegély folyósítását biztosítaná. A politikai község hiába vesz fel a költségvetésébe a református iskola támogatására segélyeket, a vármegye következetesen törli. A presbitérium kivetné adóba a fenntartáshoz szükséges összeget, de az egyházi adó együttes kezelésben, lévén, a pénzügyminiszter nem engedi meg az adókulcs felemelését. így aztán szépen a magyar igazgatás jóvoltából bénultan áll, pusztul egy iskola. Ordas kérte, hogy államosíthassa az iskolát, de az egyházmegye elutasította. Mit csináljon Ordas, kérdi a presbitérium? Melyik jómódú egyház vállalná cl a hiányzó összeget? Tolna csendes, rendes, minden a régi, csak a nagypalli árvaházban zsibong az élet ígérete. Vértesalja a Darányi Diákházra 8.265.—, a Ravasz László jubileumi alapra 3.000.— pengőt adott. Az esperes elítéli az éjféli istentiszteletekkel való próbálgatódzást. Én egész életemben