A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1941. november 20.

1941. szeptember 13. — 15—16—17—18—19. 15. A budapesti egyházmegye jóváhagyás végett felterjeszti :a budapest-barosstéri egyházközség azon ajánlatát, hogy az egy­házmegyének kölcsönadja a mintegy 19.000.— P templomalapra összegyűjtött pénzt, illetőleg 1, téglát úgy, hogy az szintén téglában lenne vissafizetendő. Bemutatja még saját határozatát, amely szerint 20.000.— P-t 5 és V2% kamatláb mellett 3 havi felmon­dásra úgy, hogy azt aranypengőben veszi fel és fizeti vissza s a kölcsön csak évenként esedékes két részletben fizethető vissza. Az egyházkerületi tanács a kölcsönügyletet az utóbbi értelemben jóváhagyja s az elnökséget felhatal­mazza, hogv a szükséges iratokat aláírhassa. 16. Az elnökség bejelenti, hogy azt az adásvételi szerződést, amely szerint az egyházközség templom, vagy imaház céljaira megvesz egy 610 négyszögöles telket 4.000.— P-ért és erre a célra a szolnoki anyaegyháztól kölcsönvesz 3.000.— P-t, jóváhagyta. Az egyházkerületi tanács az elnökség intézkedését jóváhagyja és megerősíti s az elnökséget felhatalmazza, hogy az esetleg szükséges okiratokat aláírásával lássa el. 17- A budapesti egyházmegye jóváhagyás végett felterjeszti az egyházmegye 11. számú határozatát, amely szerint az egyház­megye elhatározza: 10%-os rendkívüli egyházi adó bevezetését és az adóslevelet, mely szerint az egyházmegye kölcsön vesz az Or­szágos Református Lelkészi Nyugdíjintézettől a budapesti ref. gimnázium internátusának felépítésére 700.000.— aranypengőt, amely tartozásért az egyes gyülekezetek készfizető kezességet vál­lalnak %-os arányban. Az egyházkerületi tanácsi a határozatot jóváhagyja — és az elnökséget a szükséges aláírásokra felhatalmazza. 18. A pestkörnyéki egyházmegye jóváhagyás végett felter­jeszti az adásvételi szerződést, mely szerint a rákospalota-óvárosi egyházközség eladott egy 104 négyszögöl kiterjedésű káposztás földet Krisztics Sándornak 1.040.— P-ért. Ezt a szerződést az el­nökség jóváhagyta. Az egyházkerületi tanács az elnökség intézkedését jóváhagyja és megerősíti azzal, hogy az esperes utasí­tandó az egyház törzsvagyonára való kezelési kötelezett­ségére. 19. A budapesti egyházmegye jóváhagyás végett felterjeszti a Baross-téri egyházközség és Józsa Lajos közt létrejött ajándé­kozási szerződést, mely szerint Józsa Lajos egyháztag egy rákos­keresztúri ingatlanból való jutalékát 850.— P értékben életfogy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom