A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1941. november 20.
218 1941. szeptember 13. — 8—9—10. 8. Csighy Sándor dr. budapesti vallásoktató lelkész ismételten azzal a kéréssel fordult ai budapesti egyházmegyéhez, hogy Budapesten eltöltött szolgálati éveinek teljes beszámításával soroztassék be a VII. fizetési osztály 5. fokozatát élvező vallásoktatók csoportjába. A kérést az egyházmegyei közgyűlés előbb 1940. június 14-én 23. I. jk. szám alatt hozott határozatával, majd 1941. június 18-án tartott rendkívüli közgyűlésének 30/III. jkvi számú határozatával elutasította. Csighy Sándor dr. utóbbi határozatot megfellebbezi s kéri az egyházkerületet, kötelezze a budapesti egyházmegyét arra, hogy őt szolgálati évei beszámításával a IX. fizetési osztály 1. fokozatából léptesse a VII. fizetési osztály 3. fokozatába. Egyházkerületi tanács megállapítja — amit egyébként felebbező is elismer —, hogy felebbezőnek fizetési osztályba sorozása annak idején a vonatkozó egyházmegyei vallásoktatási szabályzat és ügyrend intézkedései alapján és azoknak megfelelően történt. A budapesti egyházmegyének jogában áll, hogy kiválóbb vallásoktatóit a valásoktatói szabályzat és ügyrend rendelkezésein túlnrenőleg is előnyösebh elbírálásban részesíthesse akár szolgálati idő beszámítása, akár javadalmazás tekintetében. Egyébként azonban csak arra kötelezhető, hogy javadalmas vallásoktatóival szemben a vallásokttási szabályzat és ügyrend rendelkezéseit betartsa. Mivel pedig felebbező irányában az egyházmegye az érvényben levő vallásoktatási szabályzat és ügyrend rendelkezései szerint járt el, a felebbezés elutasítandó volt. 9. A solti egyházmegye tanácsa jóváhagyta és megerősítésre felterjeszti a dunapataji egyházközség presbitériumának 1937. augusztus hó 8-án, 29. szám alatt hozott azon határozatát, amely szerint felekezeti iskolájába a beiratkozásra jelentkezőket ai jövőben felekezeti különbség nélkül s a meghatározott létszámon túl is felveszi. E határozat kimondására az iskolai államsegély elnyeréséhez volt szüksége. Egyházkerületi tanács a dunapataji egyházközség presbitériumának határozatát tudomásul veszi, megerősíti s a határozathoz az „egyházfőhatósági jóváhagyást" megadja. 10. A solti egyházmegye felterjeszti az egyházmegyei tanács 8/1941. számú határozatával jóváhagyott kiskunlacházai egyház kántortanítói állásának és legkisebb fiúiskolái állásának módosított díjleveleit. E most bemutatott módosított díjlevelek alkalmazkodnak azokhoz az utasításokhoz, amelyeket egyházké-