A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1941. november 20.

7 ó 1941. november 20. — 67. vairra adna okot, azért helyesebb a presbitérium által elhatáro­zott elnevezés. A megveri egyházrészi tanács tagjai és presbiterei megkö­szönve az egyházmegyei közgyűlésnek a megosztásra vonatkozó jóváhagyó határozatát: felebbezéssel éltek az egyházmegyi hatá­rozat azon pontja ellen, amely a IV. vallásoktató lelkész 2400 pengős illetményét törölte a költségvetésből. Felebbezésüket indo­kolják azzal, hogy egyházkerületi határozat hagyta véglegesen jóvá a díjlevelet és kizárólag az egyházkerület módosíthatja vagy oldhatja fel. Felebbezésükben kívánják a 2400 penigős tételnek a költségvetésben hagyását egy olyan buzgó lelkész érdekében, aki­nek a szolgálata hozta létre és fejlesztette ki <ai teljesen elhanyagolt megyeri egyházrész egyházi életét. Ha pedig Nagy László választa­tik meg az egyházközség lelkipásztorává, az összeg akkor is bent hagyandó a költségvetésben és templomépítési alapul szolgálna. Egyházkerületi közgyűlés a pestkörnyéki egyház­megye közgyűlésének Újpest megszűnésére vonatkozó ha­tározatait a felebbezések egy kivételével elutasításával jó­váhagyja és megerősíti s kimondja, hogy az egyházmegyei határozat alapján a megosztás azonnal végrehajtandó. Jó­váhagyja és megerősíti az új egyházközség becsatolt lel­készi díjlevelét. El kellett utasítani a halasztásra vonatkozó felebbe­zést, mert a megosztás minden feltételét fennforogni látja. Nagy László vallásoktató lelkész díjazására nézve úgy a presbitérium, mint a megyeri egyházrész felebbezését el­utasítottai, mert a lelkészválasztással kapcsolatos bármi­lyen helyzetben ez a kérdés könnyen megoldható. A nor­málköltségvetésben ezek a normáltételek szerepelhetnek, befektetésekre, tartalékolásokra vonatkozó tételek beállí­tása az egyházközség további fejlődésének lesznek az ered­ményei. Az elnevezés tekintetében helyt ad a felebbezésnek s felhívja' egyházmegyét, hogy az egyházközségekkel egyetértőleg olyan elnevezést állapítson meg, amelyben bennfoglaltatik az Újpest meghatározás. 68. A pestkörnyéki egyházmegye felterjeszti 31/1941. számú közgyűlési határozatával Rákospalota-Ű jvárost presbitériuma által megállapított hitoktatói tanítói állás általa jóváhagyott díjlevelét. Egyházkerülei közgyűlés nem hagyhatja jóvá a Rá­kospalotai-újvárosi hitoktatói tanítóállás díjlevelét, mert: 1. a javadalmat határozott összegben kell megállapítani. 2. a díjlevél magában foglalja az állandó jelleget, ezzel el­lentétben áll a díjlevélnek az a rendelkezése, hogy az állam, vagy község által folyósított hitoktatói illetmények beszün­tetése esetén az állás betölője az egyházzal szemben sem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom