A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1940. november 21.

1940. november 22. — 152—153—154—155. 115 házkerületi tanács tagjaiul egy évi időtartamra meg­választottaknak nyilvánítja. 153. A 11. számú határozattal kiküldött szavazatszedő bi­zottság jelenti, hogy az egyházkerületi lelkészjelölő bizottsági tagságra leadott 45 szavazatból a lelkészi rendes tagságra Szabó Balázs 45, a. világi rendes tagságra Boér Elek dr. 45 r a lelkészi póttagságra Muraközy Gyula 45, a világi póttagságra Kelemen Kornél dr. 45 szavazatot kapott. Egyházkerületi közgyűlésünk a szavazatszedő bizott­ság jelentését tudomásul veszi és nevezetteket egy évi idő­tartamra az egyházkerületi lelkészjelölő bizottság ren­des-, illetve póttagjaiul nyilvánítja. 154. Az egyházkerületi közgyűlés 167/1939. számú határo­zatára négy egyházmegye tett jelentést iskolalátogatói értekezle­tek tartásáról. A kecskeméti egyházmegye azt jelenti, hogy az idén a tanügyi bizottság ülésével kapcsolatban tartotta meg az értekezletet, a jövőben is így kívánja megtartani; a pestkörnyéki egyházmegye azt jelzi, hogy, mert egy iskolalátogatója van érte­kezletet nem tarthat; a solti és vértesaljai egyházmegye szintén tartott, ezeken időszerű kérdéseket beszéltek meg s az értekezlet idejét közölték az egyházkerületi népiskolai előadóval; a vértes­aljai egyházmegyében a jelen voltak az értekezlet alkalmával a helyi iskolát is meglátogatták. Az egyházkerületi közgyűlés 1. a jelentést tudomásul veszi és a konvent elé ter­jeszti; 2. felhívja az egyházmegyéket, hogy az egyetemes konvent 180/1938. számú határozatának megfelelően tart­sanak iskolalátogatói értekezletet, lehetőség szerint más értekezlettől elkülönítve. 155. A mult évi egyházkerületi közgyűlés 160. számú hatá­rozatának 2. pontja alapján az egyházmegyékben megállapított, népiskolákkal kapcsolatos hiányok pótlásáról több egyházmegye tett jelentést, így a kecskeméti (15/4.—1940. sz. ), amely megálla­pítja, hogy a hiányok közül többet sikerült megszüntetni vagy je­lentősen csökkenteni (így pl. a mult évben 14 nem megfelelő tan­teremből most 7 van); a tolnai egyházmegye (30/1940. sz. a.) sok hiány megszűnéséről tesz jelentést (pl. 6 iskolában megoldást nyert a kölcsönkönyvtár ügye); a vértesaljai egyházmegye a hiányt pótolta; Felsőbaraiiya, Külsősomogy, Pest, Solt külön je­lentést nem adtak, de közgyűlési határozatban részletesen foglal­koznak: hol miféle pótlásokra van még szükség; Budapest azt mondja, hogy nincs mit jelentenie. a*

Next

/
Oldalképek
Tartalom