A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

26 1939. november 23. — 17—18. nyozza és evangélizálja az egyház keretei között végzett ifjúsági' munka által. Szükséges az, hogy a gyülekezetek asszonyaiban rejlő, eddig még soha fel nem használt cselekvőerő az egyház épí­tésére öntudatosan megszerveződjék. Szükség van a református egyház állandó vezetőképző tanfolyamaira, azaz arra, hogy va­sárnapi iskolai, ifjúsági munkákon keresztül egy olyan presbi­teri generációt neveljünk, amelyik hivatása magaslatán áll. Szük­ség van végül az egyházi munkák s ebben a két alapvető mintának, a lelkipásztori és a presbiteri eszménynek olyan tisztítására és emelésére, amelyik szükségképen tisztítani és emelni fogja egyhá­zunkat is. Ezért újra, meg újra kérem, buzdítom minden munka­társamat, hogy minden erejüket éjjeli és nappali gondjukat utolsó lehel létükig Istentől rendelt őrhelyükön a magyar reformá­tus egyház lelki minőségének fokozására és emelésére fordítsák. Körülöttünk nagyon megváltozik a világ. Ki ne látná a belső összefüggést a gondolatok és a hadseregek, a tömegérzések és a térkép változások között? Egy nagy átalakulásnak egyes tünetei és mozzanatai mindezek. Ebben a nagy átalakulásban a régi Eu­rópa, a régi művelődés önmagával leszámol és berendezkedik az újra. Ne arról vitatkozzunk mi, hogy melyik jobb, mert való­színű, hogy nem lesz módunk választani, hanem arra fordítsuk minden erőnkel, hogy az új világhelyzetben is az anyaszentegy­ház megmaradjon annak, aminek isteni Ura rendelte: olyan tár saságnak, amely a Lélek és Ige által a világ teremtésétől a világ végéig a kiválasztott lelkeket összefoglalja és csodálatos módon pásztorolja. Mindebből az következik, hogy a történeti egyháznak rendkívüli becset kell tulajdonítanunk. Semmiféle mozgalomért, társadalmi egyesületért, politikai pártalakulásért egyetlen törme­lékét az anyaszentegyház ősi, örök épületének feláldozni nem szabad. Ez a kétezeresztendős egyház még mindig a legjobb egye­sület, a legkülönb párt, a legélőbb mozgalom és a legviharálóbb közösség. A történeti egyház azonban el ne veszítse a maga örök­ifjú rugalmasságát, azt a képességét, hogy sohasem ötvöződik sem az elmúló, sem a divatbajövő világformákkal, hanem mindegyik­től független, hogy mindegyikben önmaga maradjon, Isten párt­jára álljon, Krisztus királyságáért küzdjön. Most érezzük igazán, hogy minden egyház ősi szövetségese a másiknak. Nincs a világon semmi, ami annyira közel állana hoz­zánk, annyira megértene minket, vagy amit mi annyira megérte­nénk, mint Krisztusnak egy másik nevű és más zászlójú serege, egy másik anyaszentegyház. Milyen kicsiny pörök azok, amelyek szembeállítanak minket és milyen nagy érdekek, amelyek össze­kapcsolnak ! Mint egyének Isten Igéjének útmutatása szerint halhatatlan lelkünket az örökkévalóság nagy kérdéseivel akarjuk viszonyba hozni, mint az emberi közösség tagjai ezen a földön egy maga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom