A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

•201 1939. március 21. — 27—28—29—30—31—32. Egyházkerületi tanács a pesti egyházmegyei tanács­nak Czeglédy Emánuel albertirsai lelkipásztor nyugdíja­zására vonatkozó határozatát jóváhagyja s a maga részé­ről is megállapítja a csatolt tisztiorvosi bizonyítvány alapján szolgálatképtelenségét. Megállapítja, hogy nyug­díjjogosultsága 1927. január 1-től kezdődik és nyugdíj­igényének alapja 2.000 korona. 12 évi beszámítható szol­gálata után a nyugdíjalap 34%-a, azaz 1.280 P az évi nyugdíjalapja. 19. Bús József gerjeni lelkipásztor, magasabb életkorára s testi gyengeségeire való hivatkozással, nyugdíjazását kéri. A tol­nai egyházmegye elnöksége elrendelte közhatósági orvos által való megvizsgálását, ami két kiküldött egyházmegyei tanácstag jelenlétében november 20-án megtörtént. Tolna vármegye tiszti főorvosa, tekintettel kérelmező elaggottságára, valamint tüdő­tágulásai járó hörghurutjára, megállapította szolgálatképtelensé­gét s nyugállományba való helyezését javasolta. Ugyancsak meg­állapította szolgálatra való képtelenségét az orvosi vizsgálatra ki­küldött egyházmegyei küldöttség is. Ennek alapján a tolnai egy­házmegye tanácsa 1939. január 26-án tartott ülésének 3. számú határozatával javasolja Bús József gerjeni lelkipásztornak 1939. május 1-én kezdődő hatállyal való nyugdíjazását. Egyházkerületi tanács a tiszti orvosi bizonyítvány alapján megállapítja Bús József szolgálatképtelenségét. Megállapítja, hogy fegyelmi vizsgálat vagy ítélet hatálya alatt nem áll. Megállapítja, hogy nyugdíjjogosultságának kezdete 1900. évi január hó l-e s így beszámítható szol­gálati éveinek a száma 39 év. Nyugdíjigényének alapja 4.000 korona s így évi nyugdíja 39 évi szolgálat után a nyugdíjigény alapjának 98%-a, 3920 pengő. 20. A lelkészi elnöki széket Kiss Zsigmond esperes foglalja el. 21. Droppa Kálmán, a szilasbalhási püspöki javadalmi bir­kamataival tartozik. Ezen tartozás megfizetésére halasztást kér. Püspök úr azon az állsponton van, hogy Droppa Kálmán bérlő­nek mindenekelőtt egyházkerületi tartozását kell letörlesztenie s hogy ez megtörténhessék, halasztást adott bérlőnek a folyó évi április 1-én és július 1-én esedékes haszonbérlet fizetésére oly módon, hogy a két negyedévre eső haszonbért egy összegben jú­lius 31-ig tartozik megfizetni. Ezzel szemben bérlő köteles egy­házkerületi tartozását két részletben április 1-én és július 1-én ki­egyenlíteni késedelmi kamataival együtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom