A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

156 1939. november 24. — 162—163. évben pedig az erdőőri lak mellé 1600 pengő költséggel építte­tett az elnökség egy kisebb istállót és egy sertésólat (lásd 1938. évi közgyűlés jegyzőkönyvének 206. pontját). Haszonbérlő a haszonbérleti szerződésben fennálló kötele­zettségének mindenben eleget tett. Haszonbérlő az 1938. október hó 1-én és 1939. április hó 1-én esedékes 16.648.25 P haszonbért, a terményárát, valamint a fuvardíjat (1.402.20 pengőt), tűzbizto­sítási díjat, illetékegyenértékét és erdőkezelési járulékot pontosan kifizette. Az állam által a nemzetközi út céljaira kisajátított 12 kat. hold 557 négyszögöl a kat. birtokívben még az egyházkerület nevén áll. A földmívelésügvi miniszter úr 18356/1937. számú rende­letével az igazságügyminisztériummal kötött haszonbérleti szer­ződést jóváhagyta azzal a kikötéssel, hogy az egyházkerület kö­teles Sári község érdemes, arra rászorult és megfelelő gazdasági fölszereléssel rendelkező törpe- és kisbirtokosai részére, a vár­megyei m. kir. gazdasági felügyelőség közbenjöttével, a haszon­bérleti szerződés tartamára méltányos feltételek mellett 250 kat. holdat kishaszonbérletek céljaira bérbeadni. Haszonbérbe adtunk kishaszonbérlőknek 249 kat. hold 601 négyszögölet, a községi főjegyzőnek pedig 12 kat. hold 1480 négyszögölet. Az O. F. B. által kiküldött bíró közreműködésével a kis­haszonbérlőkkel megegyeztünk. A haszonbérlet 1937. október 1-étől 1949. október l-ig tart. A haszonbér az új területekre akkép állapíttatott meg, hogy 3 éven át úgy a rét, mint a szántó területekért a kishaszonbérlők évi 80 kg rozsot fizetnek, azonban 3 év elteltével a rétek haszon­bére ugyanannyi marad, míg a szántó területek haszonbére évi 120 kg rozs lesz a haszonbérlet végéig. Az összes közterheket ha­szonbérbeadó viseli. A régi kishaszonbérlők, akiknek bérlete a birtokot átszelő csatornán túl volt, azok ott tovább is megmaradtak és ezután is az O. F. B. által már régebben megállapított bért, vagyis a szántóföldért holdanként 120 kg rozs árát, a rétért pedig 80 kg rozs árát fizetik. Ugyanezt a haszonbért fizetik az új bérlők is. Az adókat és közterheket az egyházkerület fizeti. Elnökség utasítására ügyész és vagyonkezelő kishaszon­bérlőkkel a közölt feltételek mellett a haszonbérleti szerződést megkötötték. Kishaszonbérlők az 1938—39. gazdasági évre kifizettek 3907.19 pengőt; marad tartozás 1939. október l-ig 1550.54 P. Az erdőt az állami erdőfelügyelőség ellenőrzi és rendes üzemterv alapján a sarjerdő üzemmód szerint kezeljük, 40 éves vágásfordulóval. Ahol a tuskók már elvéniiltek, azokat kiszedet­jük és ott a felújítás mesterséges úton, csemeték ültetésével tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom