A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

1939. november 24. — 142/a— 142/b. 105» bizottsággal karöltve az egyházmegye minden egyes gyülekezeté­ben. A hívó szóra nagy sereg lelkipásztor jött el, hogy a pásztori munka szépsége mellett néhány napig a járókelő evangélista mun­kájának másfajta szépségét érezze meg. Az eddigi jelentésekből az látszik, hogy a gyülekeztekre, a helybeli lelkipásztorokra épen olyan belső gazdagodást jelent ez a kedves szolgálat, mint a vál­lalkozó evangélistákra, akik tőlük távoleső gyülekezeteket látnak minden vonatkozásban kitárulni maguk előtt, a testvéri szeretet lángjánál melegszenek egy-egy parókhián és az egymásért való felelősség erősebb ihletésével folytatják otthon pásztori szolgála­tukat. A vértesaljai missziói úton az evangélizáló szolgálatban résztvettek: Bogdán Gyula, Győr Sándor, Galambos Zoltán, Mura­közv Gyula, Demeter József, Rohonczy János, Benkő István, Fó­nyad Dezső dr., Márkus Jenő, Szabó Miklós, Kovácsy József, Fü­löp László, Kovács Bálint, Pap Géza, Főző László, Szabód Balázs, Esze Tamás, Fábián Gábor, Hatolkay Kázmér, Dobos János, Zugor István, Békési Andor dr., Olé Sándor. Molnár Lajos, Kiss Sándor dr., Dobos Károly, Becske Lajos, Ecsedy Aladár, Endrédi János, Svingor Jenő, Gáthy Ferenc, Radics József és László Levente. Újabb vonása volt a kerületi missziói életnek, hogy a lelki­pásztorok pásztorolása felé megint egy jelentős lépéssel halad­tunk. Az egyházkerületi missziói bizottság Benkő István esperes programja szerint csendesnapokat rendezett lelkipásztorok ré­szére június 20—21 és 22-én. A résztvevő lelkipásztorok levelet intéztek a belmissziói bizottsághoz: ,,Megéreztük Isten Szent Lel­kének csodálatos munkáját, mely egyéni életünket jobban Isten beszédének uralma elé állította. Kérjük a belmissziói bizottságot, hogy hasonló csendesnapokat minden évben rendezzen. Ebből a kezdeményezésből kinőhet az a munka, melyben a lelkipásztorok egymás lelkigondozását végzik. Kérje meg a missziói bizottság a Filadelfia Alapítvány vezetőségét, hogy a csendesnapok részére ( venként egyszer leányfalui otthonát engedje át." Ez évben is megtartottuk a néhány év óta szokásos missziói értekezletet az esperesek és a missziói előadók részvételével. Az értekezlet határozata szerint október 24., 25., 26-án Kecskeméten a kecskeméti egyházközséggel karöltve vasárnapi iskolai tanítók tanfolyamát rendeztük. Körülbelül 120 hallgatója volt a tan­folyamnak, közöttük a nagykőrösi és kecskeméti tanítónőképző V-öd éves hallgatói, a Nagykőrösön tanuló segédlelkészek és töb­ben vidékiek. A tanfolyamon előadással és tanítással szolgáltak Arányi János, Burián László, Hetessy Kálmán dr., Ferenczy Ká­roly, Ecsedy Aladár, Göde Lajos, Hegyi Sándor, Muraközy Gyula, Vass Vince dr., Joó Sándor, Deák Mihály, Sebesyén Andor, Balla Lászlóné, Nagy Mária dr., Nagy Karola. A konferencia különös

Next

/
Oldalképek
Tartalom