A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

III. JEGYZŐKÖNYV a dunamelléki református egyházkerület vencles bíróságának 1938. évi november hó 18-án délután í órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Ravasz László dr. püspök és Teleki József gróf elnöklete alatt: I. Kiss Zsigmond, Mocsv Mihály, Szabó Imre, Gilicze Sán­dor, Eőri Szabó Dezső esperesek; II. Huszár Dezső, K. Mándy Sámuel, Teleki Tibor gróf, Benedek Zsolt dr., F. Szabó Géza egyházmegyei gondnokok; III. Sebestyén Jenő dr., Kováts J. István dr., B. Szabó János, Hetessy Kálmán dr., Czeglédy Sándor, Halász Imre, Göde Lajos, Kontra Aladár, Szabó Balázs, Muraközy Gyula, Vargha Tamás, Berkes József, Okos Gyula, Tóth Lajos lelkészi tanács­bírák; IV. Szabó Béla dr., Bodnár István, Ivolosváry Bálint dr., Imre Sándor dr., bátori Sigray Béla dr., Jalsoviczkv Károly dr., Szüts Ernő dr., Finkey Ferenc dr., Boér Elek dr., Kelemen Kor­nél dr., Szűts Gedeon dr. világi tanácsbírák. 1. A megjelent tanácsbírák névsorának felolvasása után elnökség a határozatképességet megállapítja s a teljes bírói gyűlést megnyitja. Felhívja a bíróságot, az időszaki bírói tanács­nak egy évre szóló megalakítására, annak megjegyzésével, hogy ezúttal három lelkészi és két világi rendes-, továbbá két lelkészi­és három világi póttag választandó. A bíróság az időszaki tanácsot egy évre a követke­zőleg alakítja meg az egyházkerületi elnökség elnökleté­vel: Kiss Zsigmond, Kováts J. István dr., Hetessy Kál­mán dr. lelkészi-, Benedek Zsolt dr., Juhász Andor dr. világi rendes tagok; Göde Lajos, Muraközy Gyula lel­készi-, Benkó Ferenc dr., Sigray Béla dr., Kolosváry Bálint dr. világi póttagok. 2. Elnökség bejelenti, hogy ezúttal 9 bírósági ügy kerül tárgyalásra és javasolja, hogy három bírói tanács alakíttassák. A bíróság a javaslatot elfogadja a bírói tanácsokat a következőleg alakítja meg és a tárgyalandó ügyeket a következőképen osztja be az egyes tanácsokhoz:

Next

/
Oldalképek
Tartalom