A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.
1938. november 17.
56 1938. november 17. — 13—14—15—16—17—18. éves ötszöri 400 P kórpótlék. A díjlevél bizonytalan szövegezésű záradéka szerint ezeket az illetményeket esetleg az állam és a székesfőváros által a betegek látogatásáért a kórházi lelkésznek, vagy az egyházmegyének juttatott járulékok fedezik, a mutatkozó különbözet, illetve hiány pótlásáról az egyházmegye gondoskodik. Az egyházkerületi közgyűlés a díjlevelet elvileg jóváhagyja, felhívja azonban a budapesti egyházmegyét, hogy az ismertetett bizonytalan értelmű kikezdést új, pontos szövegbe foglalja s az így kiállított új díjlevéli példányokat terjessze fel záradékolás végett az elnökséghez. 80. A kecskeméti egyházmegye az érdekelt egyházközségek, valamint a solti egyházmegye beleegyezésével hozzájárult Fülöpszállás leányegyházának, Soltszentimiének Kisköröshöz való átcsatolásához s ezzel a kecskeméti egyházmegyébe való bekebelezéséhez; felhívta azonban az anya- és leányegyházat, hogy egymáshoz való jogviszonyukat egyezségileg szabályozzák és az egyezséget terjesszék az egyházmegye elé. Az egyházkerületi közgyűlés Soltszentimre átcsatolását a kecskeméti egyházmegyének erre vonatkozó határozatával jóváhagyja. 81. A kecskeméti egyházmegye 29/1938. sz. kgy. határozatával — az egyházmegyei lelkészértekezlet javaslatára — megkeresi az egyházkerületi közgyűlést, hogv a katonai jellegű ünnepségeken és ünnepi, vagy alkalmi istentiszteleteken egyházunk cselekvő közreműködését a protestáns tábori püspökség útján biztosítsa, illetve gondoskodjék a gyakori sérelmes mellőztetések megszüntetéséről. Egyházkerületi közgyűlésünk a kérelmet teljes egészében magáévá teszi és egyetemes intézkedés végett hangsúlyozott formában az egyetemes konvent elé terjeszti. 82. A kecskeméti egyházmegye 41/1938. sz. határozatával jóváhagyta és megerősítés végett felterjeszti a kecskeméti egyházközségnek az ágasegyházi körzetben szervezett pusztai vallástanító lelkészi állása díjlevelét. A javadalom a IX. fiz. o. 3. fokozatától a VII. f. o. 1. fokozatáig emelkedik. Egyházkerületi közgyűlésünk az állás szervezésére vonatkozó egyházközségi határozatot, valamint az állás bemutatott díjlevelét megerősíti és megfelelő záradékkal ellátni rendeli.