A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

4 1938. november 17. — 8—9—10—11. üdvös lehet. Fő dolog, hogy a felekezeti béke meg ne zavartassák és hogy a különböző egyházak ne legyenek egymásra féltékenyek és becsüljék meg egymást. Amennyire kikerülhetetlen az, hogy a római katholikns egyház meg ne tegyen mindent, hogy érvényesüljön, épen úgy kell, hogy a református egyház is mindent elkövessen arra nézve, hogy betöltse hivatását. Ne felejtsék el római katholikus testvéreink, hogy nekünk kezet kézbe téve együtt kell küzdenünk a hitetlenség ellen, jöjjön az akár nyugatról, akár keletről. A napokban a Felvidéknek egy tekintélyes része és ebben 230.000 református testvérünk viszatért az anyaország kebelére. Ez méltán okozott kimondhatatlan nagy örömöt. Ez azonban csak kezdete annak, aminek okvetlenül be kell következni, mert a magyar igazság útban van, megy a maga útján s mindenesetre győzni fog. Ezzel a megmozdulással a trianoni békediktátum sérthetetlenségének elve megbukott, mert megkezdődött ezáltal a trianoni békediktátum reviziója. A Felvidék részleges visszacsatolása azonban a mi részünkről minden esetre nagy áldozatot fog követelni. Ezzel tisztában kell lennünk. A visszavonuló csehek ugyanis valóságos vandalizmussal elpusztítottak mindent és elraboltak mindent, úgy, hogy most mindazok, akik visszatérnek hozzánk, mind ki vannak fosztva. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Főméltóságú Kormányzó Urunk: vitéz nagybányai Horthy Miklós a közelmúltban érte meg születésének 70-ik évfordulóját. Kétszeresen valljuk őt a magunkénak, először, mint államfőnket és másodszor, mint egyházunk tagját. Isten áldása legyen továbbra is Ő rajta és adja a Mindenható, hogy bevezessen minket az ígéret földjére és velünk együtt érje meg a dicső, boldog, nagy Magyarország feltámadását. Nekünk, Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés, különös gondot kell fordítanunk a missziói tevékenységre. Lelkipásztoraink és tanítóink minél behatóbban foglalkozzanak a gondjaikra bízott hívekkel. Legyenek nemcsak oktatói, de nevelői is a gondjaikra bízottaknak. Az állammal való összkeköttetésünk, ahogyan az másképen nem is képzelhető el, jó. Igaz ugyan, hogy a különböző címek alatt juttatott államsegély közel sem éri el azt a mértéket, mint amelyet törvényes alapon jogunk van igényelni, de tekintetbe véve az állam jelenlegi pénzügyi helyzetét, nem marad más hátra, de ezt kötelességünk is megtenni, mint folytonosan kopogtatni, hogy az állam emelje fel az államsegélyt legalább is addig az összegig, amekkora volt a békeidőkben és különösen emelje fel minél előbb a lelkészi korpótlékot és családi pótlékot. Ezek után újból szeretettel köszöntöm a Főaiszteletű Egyházkerületi Közgyűlést és azzal a fohásszal nyitom meg elnök-