A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

1938. november 17. — 32—33—34—35—36. 23 venni részét a visszaigazítás nagy munkájából, különösen a lelki feltételek megteremtéséből, mint a többi kerület. Világosan kell látnunk, hogy a mostani napokban égre lobogó öröm szükségképen szívós és áldozatos kitartássá kell, hogy váljék mindnyájunk számára. Nagyon sokat kell tertni arra vonatkozóan, hogy a szalmaláng lelkű magyar hirtelen ne csalódjék és ki ne ábránduljon. Nekünk tudnunk kell, hogy akik visszajönnek hozzánk, azok más világban nőttek fel, sok tekintetben idegenekké váltunk egymásra, s nekünk az anyai szeretet türelmével és önfeláldozásával kell a nagyobb áldozatot meghozni a lelki egység helyreállítása érdekében. Gondoljunk arra, hogy hazatérő testvéreink más politikai atmoszférában éltek, szinte egy emberöltőn át. Demokrácia, szabadelvűség egyebet jelent számukra, mint mireánk. Ha másképpen gondolkoznak, mint mi, ne kezdjük el a régi szokást, hogy baloldalinak minősítjük és úgy próbáljuk elintézni azt, aki éppen olyan nemzeti, mint mi, csak egy néhány közömbös kérdésben máskép gondolkozik. Társadalompolitikai és szociális tekintetben Magyarország hátrább van, mint a visszacsatolt rész. Nagy erőfeszítéssel kell mindent megtenni, hogy ezen a téren a különbség kiegyenlítődjék. De intem a hozzánk érkező sereget is, hogy óvja meg magát a csalódásoktól. A beteljesült remények fölött való boldog lelkendezésben gondolja meg, hogy édesanyja, akihez visszatért, szegény, megcsonkított és megcsúfolt asszony. Legjobb szolgálatot akkor teszi neki, ha tűr, vár, bízik, s ezzel is bizonyságot tesz arról, hogy feketébb kenyér mellett is százszor inkább magyar, minthogy valamivel jobb anyagi életmód mellett idegen járomban nyögjön. Számolnia kell a felvidéki magyar kálvinizmusnak azzal, hogy ha meg is szűnt nemzeti kisebbség lenni, itt vallási kisebbségként fogják kezelni, s naponként, percenként, akarva, vagy akaratlanul gondoskodnak róla, hogy ezt ne felejtse el. Ne féljen tehát a szenvedéstől és a hátratételtől. A felvidéki magyarságnak általában, benne a kálvinizmusnak különösen, nagy missziói feladata van a magyar újjászületésben: szabadabbá, demokratikusabbá, bátrabbá és fegyelmezettebbé kell tennünk közös munkával a megnagyobbodott országot. Ebben az a magyarság, amelynek lelkét a nemzeti felkelések történelme határozta meg, különösen sokrahivatott. A magyarság, a szabadság és a rend hármas követelménye kell, hogy összefonódjék az új magyar lélekben, s az új magyar korszak kialakításában. Ebben pedig nagyon sok van a magyar szabadságharcok szent hagyományából, Bethlen és a Rákócziak lelkéből. Vajha a Felvidékkel együtt a Rákócziak lelke is a mienk lenne!