A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.
1937. november 18.
50 1937. november 18. — 73—74—75 —76—77. rozni. Határozatának az indoka az, hogy a gyöngyösi egyházközség lelkipásztora a munkában kifáradt s neki pihenésre van szüksége, hogy egészségét visszanyerhesse. Egyházkerületi közgyűlésnek nincs módjában a pesti egyházmegye határozatának eleget tenni. Az állandó káplántartó hellyé nyilvánítást az anyaegyházközségnek kell kérelmezni és ennek kell megállapítani a ká plánta rtós terheinek a mikénti fedezetét. Sem a gyöngyösi presbitérium, sem a lelkipásztor ezt nem kérik. Ha a lelkipásztor egészségi állapota miatt átmenetileg nem tud szolgálatot teljesíteni, erre az •átmeneti időre kérjen káplánt a püspök úrtól. De az egyházkerületi közgyűlésnek nincs módjában állandó káplántartó helyül elfogadni olyan egyházközséget, amelyben ez a káplántartás presbiteri határozattal megszervezve nincs. 61. A pesti egyházmegye felterjeszti 8/1937. sz. határozatát, mely szerint közgyűlés a Hatvan székhellyel ez év szeptember 1-én létesített szórványgondozó segédlelkész munkája elé bizakodva néz és esperes úrnak az állás megszervezésére vonatkozó jelentését és az e tárgyban tett intézkedéseit jóváhagyólag tudomásul veszi. Egyházkerületi közgyűlés a felterjesztést tudomásul veszi. 62. A budapesti egyházmegye 19/1937. sz. határozatával évi 2000 P javadalommal külmlssziói segédlelkész! állást szervezett, melynek betöltése olyan módon történnék, hogy az esperes a Magyar Református Külmissziói Szövetség által javasolt segédlelkész kirendelését kéri az egyházkerülettől. A külmlssziói segédlelkész irányítása és a felette való felügyelet úgy történik, hogy az esperes jogkörének sérelme nélkül a Magyar Református Külmissziói Szövetség illetékes szervei a missziói segédlelkész munkájának irányításába bevonatnak. A segédlelkész munkájáról negyedévenként jelentést tesz az egyházmegyének. Az egyházmegyei közgyűlés meg is nevezi névszerint a külmissziói segédlelkésznek kinevezendő egyént. Egyházkerületi közgyűlés elvi szempontból helyesli a budapesti egyház megy éneik a külmissziói segédlelkészség szervezésére vonatkozó állás pontját, azonban nem tartja elég világosnak és a részletekre is kiterjedőnek a határozatot. Felhívja azért a budapesti egyházmegyét, hogy teljes részletességgel dolgozza ki a külmissziói segédlelkész! állás szervezeti szabályzatát. 63. A kecskeméti egyházmegye felterjeszti pártoló javaslattal Solltvadkertnek állandó ká plán tartás ra vonatkozó kérelmét. Soltvadkert azzal indokolja állandó káplán tartásra vonatkozó kérelmét, miszerint igaz ugyan, hogy Kiskőrös lelkigondozása végett nyilváníttatott állandó káplántartó hellyé Soltvad kert s most Kiskőrös anyásítás előtt áll, azonban ennek anyásítása után is oyan terület és lélekszám