A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

150 1936. március 25. — 11—12—13. 11. A váchartyáni egyház tanítója a javadalmát képező földjé­ből egy kat. hold és 1548 négyszögöl nagyságú területet részben már beültetett, részben ezután fogja beültetni gyümölcsössel és szőlővel. Arra kérte az egyháztanácsot, hogy az így betelepített föld használa­át biztosítsa számára 15 esztendőre olyképen, hogyha időközben vác­hartyáni állásából eltávoznék, vagy elhaláloznék, ő, vagy a családja a hátralévő időben élvezhesse ennek a földnek a hasznát azzal, hogy kat. holdanként és évenként 2 q búzát vagy annak tőzsdei középérté­két haszonbér címén fizetné az utódnak. A presbitérium teljesítette Gaál Béla kérelmét és a pesti egyházmegye 1935. október 16-án tar­tott közgyűlése szintén hozzájárult a kérelem teljesítéséhez és jóvá­hagyás végett felterjesztette az egyházkerülethez. Egyházkerületi tanács a váchartyáni egyháztanácsnak és az egyházmegyei közgyűlésnek Gaál Béla váchartyáni ta­nító kérelmére vonatkozó határozatát nem hagyja jóvá, mert nem tartja sem az egyházközség, sem az utód szempontjából megengedhetőnek egyházi javadalmi földnek ilyen hosszú időre való lekötését. Az utódnak feltétlen joga van a java­dalmi föld használatához, amelynek a haszna nem mindig fe­lelhet meg a felajánlott haszonbér értékének. Ilyen lekötés mellett az utód számára el van zárva a lehetősége annak, hogy magasabb jövedelmet hozzon ki a földből. Az egyház­község szempontjából sem engedhető meg az, hogy egyházi javadalmi föld felett nem egyházi ja vada fonás rendelkezzék. Ez a megállapodás egészen magán hordozza a javadalom­csonkítás bélyegét s így ilyen megállapodás meg nem en­gedhető. Más kérdés az, hogy miképpen biztosítja a javadalmas a javadalmi földön eszközölt befektetésének a megtérítését abban az esetben, ha idő előtt megszűnik javadalmas lenni. Erre nézve már alakult ki joggyakorlat s egyházkerületi ta­nács erre hívja fel kérelmező tanító és illetékes egyháztanácsa figyelmét. 12. A pesti egyházmegye felterjeszti egyházmegyei ifjúsági tit­kári állás szervezésére vonatkozó határozatát és e határozat alapján készített díjlevelét. Egyházkerületi tanács a szervezett állást és annak díj­levelét azzal hagyja jóvá, hogy ez az állás ifjúsági missziói segédlelkészi állás s ez a megnevezés használandó úgy a szer­vezeti szabályzatban, mint a díjlevélben. 13. A pesti egyházmegye felterjeszti az újpesti egyházközség­nek II. és III. számú vallásoktató lelkészi állásainak díjleveleit. Egyházkerületi tanács az újpesti két vallásoktatói lel­készi állás díjleveleit jóváhagyja azzal, hogy a díjlevélszerü kötelességek 3. és következő pontjaiban foglalt felsorolások helyett a következő szöveg iktatandó: Egyebekben a vallás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom