A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

98 1936. november 20. — 133. halad a felnőttek közötti munka. Vallásos estély és bibliakörök for­májában. A jelentés kiemeli Ceglédet, ahol a városban és a tanyákon 22 bibliakör működött. A házi istentiszteletek száma is emelkedőben van. Ugyanezt lehet mondaná a pásztori látogatásokról is. Vannak egyházközségek, melyekben a lelkipásztor több száz családot felke­resett egy év alatt. A külsősomogyi egyházmegyében az előző évi 594-gyel szemben 659 vallásos estély volt, míg a bibliaórák száma 729-re emelkedett. Ugyanezt lehet mondani a pesti egyházmegyéről is, ahol az előző évi 967 vallásos estéllyel szemben 1357 voit s míg a mult évben 2820 rendes bibliaórán foglalkoztak az evangéliummal, addig ez évben 3171 bibliaórára gyűltek össze a lelkek. Ilyen arány­ban növekedett a vallásos estélyek, házi istentiszteletek száma a solti egyházmegyében is. Itt a nőszövetségi munka fejlődése következté­ben az egyesületek taglétszáma 2284-ről 3538-ra emelkedett. A tolnai egyházmegyében 383 vallásos estély s 316 bibliaóra volt átlag 1395 résztvevővel. A vértesaljai egyházmegyében egy egyházközség nem tartott vallásos estélyt, házi istentisztelet 9 helyen volt. 7. A Biblia és iratterjesztés fokozása érdekében a felsőbara­nyai egyházmegye a külső-somogyival együtt óhajt iratterjesztőt al­kalmazni. Az ORSz. naptára nagy számban terjedt el, de az egyházi lapokra előfizetők száma csökkent. A kecskeméti egyházmegyében a mult évben tapasztalt visszafejlődés megállott. Költségvetésileg ke­vés egyházközség gondoskodik az iratterjesztésről, de a hívek áldo­zatkészsége és érdeklődése növekedőben van. Több egyházközségnek van gyülekezeti lapja, mint Kecskemétnek, Ceglédnek és Kiskunfél­egyházának. A konfirmandusokat mindenütt ellátják legalább Új­szövetséggel, Halason pedig minden új házaspár értékes esketési bibliát kap ajándékba. A külsősoimogyi egyházmegyében az évi össz­forgalom 1677.33 P. volt. Elfogyott 991 naptár, 253 Biblia, 455 Zsol­tár. Vallásos lapoknak 893 előfizetője volt. Az egyházimegye lapja a „Mi Újságunk" elterjedt a gyülekezetekben. A pesti egyházmegyében nagy lendületet vett az iratterjesztés, ami kiitűnik abból, hogy a mult évi 7485 naptárral szemben 8968 naptár, 1409 Bibliával szemben 1562 Biblia, 770 Zsoltárral szemben 1008 példányt vásároltak híveink s 12.000 gyülekezeti lappéldánnyal szemben 13.778 példány került havonként a hívek asztalára. Irattarjesztésre a gyülekezetek 11.986 pengőt fordítottak. A solti egyházmegye is jelentékeny fejlődésről számol be. Az iratterjesztés pénzforgalma 4138 pengőről 9038 pen­gőre, az eladott naptárok száma 424-ről 3820-ra, a lapelőfizetők száma 2465-ről 503l-re emelkedett. A tolnai egyházmegye 1581 pengő forgalomról számol be. Itt is emelkedés tapasztalható a Bibliák és lapelőfizetések terén. A vértesaljai egyházmegyébe a pénzforgalom 1979 pengőről 2237 pengőre emelkedett, az eladott Bdbliák és egy­házi lapra előfizetők száma is növekedett s ez jó részt a „Vértesalja" előnyére írandó. Az iratterjesztők a lelkészi irodák voltak. 8. Az egyházmegyékben, illetőleg az egyházközségekben mű­ködő egyesületek megtették jelentéseiket s ezekből kitűnik, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom