A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1936. november 19.

1936. november 19. — 10. 17 pontok érvényesülnek. Újból hangsúlyozom, hogy a két protestáns egyház testvéri viszonya csak azon alapulhat, hogy mindegyik minél teljesebben ismeri, vallja saját történeti adottságát és hitvallásának alapigazságait. E confessionalitás mellett azonban öntudatosan elismerjük és megbecsüljük egymásban azt, amiben kü'öiibözünk cj, azt is, amiben egyek vagyunk. Mind a két egyház saját alapelveinek megfelelően, de egymással harmonikusan építi ki missziói rexidszerét, s ezért akkor is, amikor önmagát igenli: a másikat hathatósan támogatja, s mindegyik nemcsak azt az értéket jelenti a másikra nézve, amennyit tényleges segítségben és szolgálatban juttathat neki, hanem azzal is hatalmasan támogatja a másikat, hogy saját egyéniségét éli és hitvallásos jellegét megvalósítja. Meg kell látnunk, hogy nemcsak a nagygeresdi egyezmény vagy a közös protestáns alakulatok terén segít egyik egyház a másiknak, hanem az a legnagyobb segítség a reformátusra, hogy van egy élettől duzzadó, tiszta lutheri egyház, s az a nagy erőforrás evangélikus testvéreinkre, hogy van egy hatalmas, lélektől áthatott, elveiben és gyakorlatában egyaránt szigorú kálvini egyház. Ezért nagyon kérem a theológusokat, hogy amikor a különbségek kidolgozásán fáradoznak, ne végezzék ezt a másik fél leértékelésével, s kérem a gyakorlat munkásait, hogy a közös munkatereket ne a saját külön tarisznyájuk számára való halászterületnek nézzék, hanem alkalomnak arra, hogy magukon segítsenek, s a másiknak szolgálatot tegyenek. A Tisza Duna közén sok református gyülekezetben élnek elszórtan evangélikusok. Ez az elszórtság egyre több lesz, nálunk is, náluk is a dolog természeténél fogva. A kálvinista többségben elszórt evangélikusok épen úgy derék tagjai voltak a közös gyülekezeti életnek, mint Dunántúl az evangélikus ősi gyülekezetben élő kis református diasporák. Természetes dolog, 'hogy ezeknek a diasporáknak isteni és emberi joguk az, hogy mihelyt megtehetik, önállóan megszervezkedjenek. Ne vegyék tehát soha rossz néven a református egyházak vezetői, hogy a közöttük élő evangélikus testvérek külön egyházzá szervezkednek. Sőt inkább segítsék őket ebben a szervezkedésben. Lehet, hogy adózókat veszítenek, anyagilag gyengülnek, de lélekben többtermelés következik be. Viszont a kiválni akarók — bármely fél — tanúsítsanak bölcs mérsékletet az anyagi javak mennyiségének az igénylésével. Az csak az izraelitáknak adott kivételes parancs volt, hogy mielőtt Egyptom földjéről kivonulnak, minden ezüstnemüt kérjenek kölcsön, s vigyék magukkal az egyiptomiak kincsét. Egyébként közönségesen az az isteni parancs érvényes itt is, hogy ami a másé, azt ne kívánd. De mikor ezt hangsúlyozom, arra is rá kell mutatnom, hogy ennek az elkülönülési folyamatnak van egy ésszerű határa. Nem érdeke az evangéliumnak, Isten országának, a magyar protestantizmusnak, hogy sok csenevész és életképtelen gyülekezet óriási tértiét vegyen magára a templomépítéssel, az egyházi tisztviselők fizetésével. Ide kellene a több bizalom és szeretet a kérdés gazdaságosabb megoldására! Tanya-és diaspora-misszióját egészen külön és önmagára hagyatva, egyik egyház sem tudja megoldani. Ezért ott, ahol csakugyan nem tudta megoldani, az egymásra utaltság