A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.
1936. november 19.
10 1936. november 19. — 9—12. való hivatkozással. Hallgatag, szerény ember volt, maga a hűség és megbízhatóság, jóakaratának tiszta aranyát kiváló gyakorlati érzék váltotta aprópénzre s ő élete nagy tartozását mindig nemes valutában fizette meg. Kívánunk neki még sok szép napfényes évet. Üdvözlések. Köszöntenünk kell az új munkatársakat, akik régi ismerősként, régi ismerősök helyére állanak. Tasnádi Nagy András közoktatásügyi államtitkár a budapesti egyházmegye gondnoki székét ez év januárjában foglalta el. Az a tény, hogy ő most a protestáns ügyek államtitkára, személye iránt táplált bizodalmunknak, iránta érzett megbecsülésünknek és egyházi munkájához fűzött reménységünknek nem a forrása, fianem fokozója és kedves színezője. Már rég úgy ismerjük őt, mint a hűség, a szolgálat, a jóakarat, a világosság és bölcseség emberét, s hisszük, hogy egyházi szolgálata világi pályájának tehertétele nem lesz s világi pályafutása egyházi szolgálatában akadályozni nem fogja. Szívből köszöntjük Benedek Zsoltot, ki édesatyja örökébe, a tolnai egyházmegye gondnoki székébe ült ez év szeptember havában. Az egyházigazgatás terén Benedek Zsolt alapvető és messzi kiható munkát végzett. Nagy szükség volt reá, mert pompás autonómiánk rossz közigazgatással élt vegyes házasságban. De éppen az a tény, hogy Benedek Zsolt az egyházigazgatást mindig a Szentlélek szerszámának tekintette, s azt vallotta, hogy erre a szerszámra a mester és műve iránti tiszteletből kell különös gondot fordítani: tölt el jó reménységgel aziránt, hogy az élet közvetlen irányítása és alakítása közben az őskeresztyén kybernézis tartalmi és formai elvének egyensúlyát szolgálata egész mezején érvényesíteni fogja. Az egész magyar református egyházra nagy öröm és ígéret az, hogy a Tiszántúli Egyházkerület presbitériumai példás egyértelműséggel. Makláry Károly debreceni lelkipásztort ültették a püspöki székbe. Mikor e sorokat olvasom, beiktatása még nem történt meg, de ez nem gátolhatja a Dunamelléki Egyházkerületet abban, hogy benső örömének, nagy bizakodásának e választás fölött kifejezést ne adjon, szívből kérvén Istent, hogy nagy szolgálatát Szentlelkével ihlesse, s atyai kezével áldja meg. Áttekintve a Királyhágón, megilletődött érzések között kell megemlékeznünk egy valóban ritka egyháztörténelmi eseményről. Makkal Sándor az erdélyi református egyházkerület püspöke, 10 évi szolgálat után, de még 46 éves korában, lemondott püspöki állásáról, s elvonult egy csendes debreceni katedrára. Amilyen fájdalmas volt ez a lépés Erdély népére, amelyik lelki vezérét tisztelte és veszítette el Makkai Sándorban, éppen olyan keserves volt ez a lépés arra a lélekre, akit Isten mindenek fölött megáldott és felékesített arra, hogy az ő népének pásztora, gondolatainak hirdetője legyen. És mégis meg kellett történnie, mert tíz esztendő még a régi jó világban is felőrölt egy erdélyi püspököt, mennyivel inkább a mai helyzetben, amelynek "kibeszélhetetlen nehézségeit csak az ismeri, aki megpróbálta. Ha
