A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1935. november 16.

m és fél évvel meghosszabbíttatott s az annuitás összege változatlanul egészen 1935. szeptember hó 30-ig évi 1500.— P-ben állapíttatott meg és a budapesti ref. egyházmegye határozatát, amely szerint az egy­házközség presbitériumának ezt a határozatát jóváhagyta s a kölcsön feltételeiben bekövetkezett ezen változtatásnak megfelelő új kezes­ségi nyilatkozatot elfogadja s annak kiállítására elnökségét felhatal­mazza. Az egyházkerületi tanács úgy a presbitérium, mint az egyházmegyei tanács határozatát jóváhagyja s az elnökséget felhatalmazza, hogy szükség esetén a vonatkozó okiratokra a jóváhagyási záradékot rávezesse. 20. A budapesti egyházmegye esperese jóváhagyás végett fel­terjeszti azt az adásvételi szerződést, amellyel a budapesti ref. egy­házmegye új főgimnáziumi épület céljaira a IX., Lónyay-utcai Machlup-féle telekből 1200 négyszögölet 300.000— P vételárért megvett. Az egyházkerületi tanács annak megjegyzésével, hogy ehhez a telekvásárláshoz az 1934. évi egyházkerületi közgyű­lés 125. sz. határozatával elvileg hozzájárult, a bemutatott szerződést jóváhagyja s annak jóváhagyási záradékkal leendő ellátására az elnökséget felhatalmazza. 21. A pesti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a fóti egyházközség presbitériumának és közgyűlésének határozatát, mely szerint az egyházközség meglevő ingatlanának iskola és tanító­lakás céljaira leendő átalakításának költségeire 13.000.— P kölcsönt kíván felvenni. Az egyházkerületi tanács a határozatokat jóváhagyja s felhatalmazza az elnökséget, hogy a kölcsönre vonatkozólag bemutatandó okiratokat jóváhagyási záradékkal elláthassa. 22. A pesti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a rákosszentmihályi egyházközségnek azon határozatát, mely szerint a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülettel szemben fennálló dollárkölcsönét pengőkölcsönre változtatja át. Az egyházkerületi tanács az egyházközségi közgyűlés határozatát jóváhagyja s felhatalmazza az elnökséget, hogy a kölcsön átváltoztatása tárgyában esetleg bemutatandó okira­tokat jóváhagyási záradékkal lássa el. 23. A pesti egyházmegye esperese jóváhagyás végett felterjeszti a rákospalotai egyházközség, mint vevő és Kozák János és Szabó András, mint eladók között létrejött adásvételi szerződéseket, amelyek szerint az egyházközség az előbbitől 100 négyszögöl káposztás földet 466.— P-ért, az utóbbitól pedig 96 négyszögöl területű földet 249.— P-ért, megvásárol. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom