A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

•18 1934. november 17. — 9—10—11. Morvay Istvánnak, konventi missziói lelkészeknek, hogy az ifjúsági munkából kivették a részüket . Iskolalátogatási programmomból a szentendrei, dunavecsei és kunszentmiklósi iskolák meglátogatása maradt az idénre. Ezeknél is a pásztori cél domborodott ki és nem a felügyeleti. Szentendrén azt a benyomást nyertem, hogy bár az intézet hősi küzdelmet folytat fennmaradásáért, sokszor hihetetlen nehézségekkel, mégis jó reménységgel lehet nézni a jövőbe, mert a fenntartótestület és az iskola közötti kölcsönös megértés, megbecsülés tapasztalható. A tanárok bíznak a fenntartótestület jóakaratában, mely a lehetetlent is megpróbálja, hogy az iskolát fejlessze; viszont a fenntartótestület megbecsüli a tanári testületet, munkáját értékeli és ereje legjavával támogatja. Kunszentmiklós tanári kara s vele együtt az egész város társadalma az utóbbi időben kínos, belső harcokon ment át, amely már-már az intézet erkölcsi létét .is veszélyeztette. Ha nem mondhatom is azt, amit nagyon szeretnék, hogy tudnillik már helyreállott a kívánatos közösség a tanári karban, mégis remélem, hogy az érdekeltek önmegtagadásával rövid idő alatt előáll az a helyzet, amely az egészséges munkatársi viszony kialakulását lehetővé teszi. Ez volna a legszebb bizonyíték a mellett, hogy hivatásuk magaslatán álló, keresztyén úri emberek társaságából áll a tanári kar. Vegyes érzelmekkel álltam Dunavecsén. Az iskolában itt is jó és szép munka folyik. Mindenki tudja, hogy ez az iskola közszükséget pótol és ha nem volna, most is meg kellene csinálni. Mégis a tanári testületben az a félelem vert gyökeret, hogy a fenntartó testület nem akar áldozatot hozni az iskoláért; a fenntartó testület pedig félti az iskolától az egyházközség létét. Azt a benyomást nyertem a tényekből, saját megfigyeléseimből, egyházmegyei és egyházközségi tisztviselők megbízható tájékoztatásából, hogy ez a nyugtalanság mindkét részről egészen ok nélkül való. Az iskolát az egyházközség fenn tudja tartani, mihelyt komolyan akarja s a tanári kar hajlandó tovább hordozni a lemondás terhét, csakhogy az iskola fennmaradjon. Minden lehetőség meg van arra, hogy a dolgok jóra forduljanak és remélem, semmi kicsinyesség, bátortalanság, gyanakodás és ki nem mondott gondolatok rontó ereje nem fogja tovább kínozni a fenntartó testületet és nem fogja e kedves iskola létét veszélyeztetni. Szolgálataim közül kiemelem az ifjúsági munkát. Püspöki szolgálatomnak ezt az elmúlt esztendejét erre a nagy ügyre szántam. Tizenkét helyen körülbelül három ezer református ifjúval és ötszáz ifjúsági munkással találkoztam. Mindenütt számbavettem a már meglevő munkát, megállapítottam az elért eredményeket és tisztába jöttünk az akadályokkal. Megmutattuk, mennyire szüksége van az ifjúsági munkára az egyháznak és mennyire szüksége van az ifjúságnak. Kiváló szakemberek beszéltek az ifjúsági munka módszeréről és a Szentlélek megáradása töltötte el ifjak és öregek szívét, sok fel nem mért és emberi szem által nem látható eltökélésben és fogadástételben. Örömmel állapíthatom meg, hogy az ifjúsági munka a Dunamelléken fejlődik, terjed és mélyül. Némelyik egyházközségben szép