A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

•18 1934. november 17. — 9—10—11. Morvay Istvánnak, konventi missziói lelkészeknek, hogy az ifjúsági munkából kivették a részüket . Iskolalátogatási programmomból a szentendrei, dunavecsei és kunszentmiklósi iskolák meglátogatása maradt az idénre. Ezeknél is a pásztori cél domborodott ki és nem a felügyeleti. Szentendrén azt a benyomást nyertem, hogy bár az intézet hősi küzdelmet folytat fennmaradásáért, sokszor hihetetlen nehézségekkel, mégis jó remény­séggel lehet nézni a jövőbe, mert a fenntartótestület és az iskola kö­zötti kölcsönös megértés, megbecsülés tapasztalható. A tanárok bíz­nak a fenntartótestület jóakaratában, mely a lehetetlent is megpró­bálja, hogy az iskolát fejlessze; viszont a fenntartótestület megbecsüli a tanári testületet, munkáját értékeli és ereje legjavával támogatja. Kunszentmiklós tanári kara s vele együtt az egész város társadalma az utóbbi időben kínos, belső harcokon ment át, amely már-már az intézet erkölcsi létét .is veszélyeztette. Ha nem mondhatom is azt, amit nagyon szeretnék, hogy tudnillik már helyreállott a kívánatos közösség a tanári karban, mégis remélem, hogy az érdekeltek ön­megtagadásával rövid idő alatt előáll az a helyzet, amely az egészsé­ges munkatársi viszony kialakulását lehetővé teszi. Ez volna a leg­szebb bizonyíték a mellett, hogy hivatásuk magaslatán álló, keresz­tyén úri emberek társaságából áll a tanári kar. Vegyes érzelmekkel álltam Dunavecsén. Az iskolában itt is jó és szép munka folyik. Min­denki tudja, hogy ez az iskola közszükséget pótol és ha nem volna, most is meg kellene csinálni. Mégis a tanári testületben az a félelem vert gyökeret, hogy a fenntartó testület nem akar áldozatot hozni az iskoláért; a fenntartó testület pedig félti az iskolától az egyházközség létét. Azt a benyomást nyertem a tényekből, saját megfigyeléseimből, egyházmegyei és egyházközségi tisztviselők megbízható tájékoztatá­sából, hogy ez a nyugtalanság mindkét részről egészen ok nélkül való. Az iskolát az egyházközség fenn tudja tartani, mihelyt komo­lyan akarja s a tanári kar hajlandó tovább hordozni a lemondás ter­hét, csakhogy az iskola fennmaradjon. Minden lehetőség meg van arra, hogy a dolgok jóra forduljanak és remélem, semmi kicsinyes­ség, bátortalanság, gyanakodás és ki nem mondott gondolatok rontó ereje nem fogja tovább kínozni a fenntartó testületet és nem fogja e kedves iskola létét veszélyeztetni. Szolgálataim közül kiemelem az ifjúsági munkát. Püspöki szol­gálatomnak ezt az elmúlt esztendejét erre a nagy ügyre szántam. Tizenkét helyen körülbelül három ezer református ifjúval és ötszáz ifjúsági munkással találkoztam. Mindenütt számbavettem a már meg­levő munkát, megállapítottam az elért eredményeket és tisztába jöt­tünk az akadályokkal. Megmutattuk, mennyire szüksége van az ifjú­sági munkára az egyháznak és mennyire szüksége van az ifjúság­nak. Kiváló szakemberek beszéltek az ifjúsági munka módszeréről és a Szentlélek megáradása töltötte el ifjak és öregek szívét, sok fel nem mért és emberi szem által nem látható eltökélésben és fogadástétel­ben. Örömmel állapíthatom meg, hogy az ifjúsági munka a Duna­melléken fejlődik, terjed és mélyül. Némelyik egyházközségben szép

Next

/
Oldalképek
Tartalom