A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1934. november 17.

•14 1934. november 17. — 9—10—11. bizonysága ez annak, hogy a magyar reformátusság maga akar segíteni magán. Már többször mondtam, ma ismét mondom, hogy a magyar református egyház legexistenciálisabb kérdése az egyke. Ez az ügy körülbelül egy év óta újra a közérdeklődés középpontjába került. Engedje meg a Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés, hogy néhány percig ismét erre a kérdésre tereljem nagybecsű figyelmét. Először is azt kell hangsúlyoznom, hogy e kérdésnek legrégibb, legkomolyabb és legelhagyottabb harcosa a magyar református lelkész. Hajlandóság van a mi nyakunkba varrni a felelősséget az egészért, s arról rendszeresen megfeledkezni, hogy itt e földön egy néhány nagy magyar tudóson kívül, akik között Vargha Gyulát kell első helyen említenem, magyar református lelkipásztorok jajgattak, tanácskoztak, emlékiratoztak, s jeremiási keserűséggel tapasztalták azt, hogy mérhetetlenül magukra vannak hagyatva és senki sem törődik velük. A sárközi és baranyai lelkészek régen hallatták a prófétai szót, amikor még a hivatalos Magyarországnak az volt a felfogása, hogy az egyke-rendszer a kultura természetes következménye, s hogy valakinek hány gyermeke van, az igazán egyéni jog. Ha valaki végigolvassa Szász Károly naplójegyzeteit egyházlátogatásáról, amelyet a mult század két utolsó évtizedében végzett; ha elolvassa beszédvázlatait, amelyeket az egykés gyülekezetekben mondott el; ha utána nyomoz annak a hatásnak, amelyet fellépése és próféciája tett, amely néhol jajgató bünbánatban, néhol nyílt lázadásba sodorta a népet; ha végigkíséri a Baksay irodalmi munkáiban az elrejtett felzokogásokat, s megérzi a gyönyörű ormánysági világban az elmúlás lehelletét; megnézi körülbelül 40 év óta a konferenciák, gyűlések, összejövetelek határozatait, s nem felejti el, hogy csak most, a háború után 1921—31-ig a Dunamelléki Egyházkerület püspöke minden gyülekezetben igehirdetéssel, presbitériumban, ifjúság között, hol feddve, hol könyörögve, hol buzdítva, hol ígéretet hirdetve, megtárgyalta ezt a kérdést: azt kell mondani, hogy nincs ennek a szerencsétlen országnak egyetlenegy hivatalos és felelős tényezője, amely megközelítőleg is annyira kivette volna a maga részét az egyke elleni küzdelemből, mint a református egyház. Az, hogy nem tudja megszüntetni az egykét, nem jog arra, hogy őt tegyék a bajért felelőssé. Éppenúgy, mintha egy kigyúlt falut csak egy ember olt, nem kiálthatják reá azok, akik nem segítettek neki, hogy ő a felelős a tüzért. Igaz, hogy az egyke a mi testünkbe vág, mert nagyrészt egyházunkhoz tartozik az a réteg, amelyben gazdasági, társadalmi és erkölcsi okok következtében az egyke megszületett és fennáll: de nemcsak a mi házunk ég; vajha csak az égne! de ég a másé is, s irtózatos lesz az ébredés abból a balgatag és gonosz gondolatból, hogy az egyke csak a reformátusokat pusztítja, tehát a más vallású nincs benne érdekelve. Ez vezetett arra, hogy társadalmi úton, amelyhez alkalmas eszközül kínálkozott a Református Élet kiváló szerkesztő társasága, Muraközy Gyula vezetése alatt Budapesten április 21—22-ik napján egyke-konferenciát rendeztünk. Ennek a konferenciának nagy tanú-