A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

146 csere után, melyben többen résztvettek, püspök úr javasolja, hogy ezt az ügyet az iskolafenntartók vegyék mindenütt komoly megfon­tolás tárgyává s legyenek készen arra, hogy iskoláik érdekében fo­kozatosan kell áldozatot hozini, ajánlja, hogy ennek módozatait tegyék megbeszélés tárgyává s igyekezzenek a mutatkozó újabb ter­heket, tekintettel az egyházak egyéb terhes kötelezettségeire is, arány­lagosan megosztani. Intézőbizottság püspök úr javaslatát a magáévá teszi. 3. Göde Lajos előterjeszti, hogy a kecskeméti egyházmegye intézőbizottsága 6/1932. sz. a. jóváhagyta és végleges jóváhagyás céljából felterjesztette az ókécskei ref. egyházközségnek a presbi­térium és az egyházközségi közgyűlés által egyhangúlag hozott azon határozatát, hogy óvodáját — nagyon súlyos gazdasági hely­zetére való tekintettel — a következő feltételek mellett, a politikai községnek, vagy az államnak adja át: a) az egyház fenntartja jogát arra, hogy a viszonyok változá­sával maga is tarthat óvodát, b) míg az óvoda mint ilyen működik, addig számára az ókécskei ref. egyház a maga épületeinek egyikében óvodának való tantermet biztosít. Haszonélvezeti jognak telekkönyvi biztosítását is megengedi mindaddig, míg a tanterem a szerződésben megjelölt célt szolgálja. c) Az átadandó óvoda tanítási, foglalkoztatási nyelve csak magyar legyen. d) A jelenleg működő óvónőt a község, vagy az állam átveszi és ha állása megüresedik, arra csak református vallású óvónőt vá­laszthat és nevezhet ki. Ha idővel az óvoda fejlesztetik, az alkalma­zandó óvónők vallása a felekezeti arányszámnak mindig megfeleljen. e) A felügyelőbizottságnak a mindenkori íeformátus lelkész és gondnok tagja legyen. f) Az egyezség csak az egyházi főhatóásg megerősítésével válik jogerőssé. Az intézőbizottság mindig fájdalmat érez, ha az egyház­kerületben valamely kész és áldásosán működő intézmény meg­szüntetéséről van szó. Mély fájdalommal értesül az ókécskei gyülekezet határozatáról is. Mivel azonban az előtte fekvő in­dokok világosan mutatják, hogy az egyházat erre a határozatra a nagyon súlyos gazdasági helyzet kényszerítette, mivel továbbá az átadás feltételei a református anyaszentegyház érdekeit tel­jesen biztosítják, az intézőbizottság az ókécskei egyházközség­nek az óvoda átadására vonatkozó határozatát, az I. t.-c. 67. §-ának g) pontja értelmében, véglegesen jóváhagyja. 4. F. évi január hó 19-én tartott intéző albizottsági ülésen vagyonkezelő jelentést tett, miszerint a sári-i kishaszonbérlők hátra-

Next

/
Oldalképek
Tartalom