A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

102 7. engedélyt kér a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól arra, hogy reálgimnáziumokban — ahol erre képesített tanár van — rendkívüli tárgyként a görgöt tanulni s abból a tanulókat rendesen osztályozni lehessen . 186. A tanügyi bizottság bemutatja a tanügyi előadónak a bi­zottság által elfogadott jelentését a leányközépiskolák 1931—32. tanévi állapotáról és működéséről: Az egyházkerületi közgyűlés 1. a bemutatott jelentést tudomásul veszi; 2. a rendes tanárok létszámába az állam által is felvett dr. Hajdú István budapesti leányliceumi tanárt rendes tanári­minőségében megerősíti; 3. Ravasz Boriskának Budapesten, dr. Varga Katalinnak. Kecskeméten helyettes tanárrá választását s a mult évi óra­adók, valamint Domokos Andorné, Szekeres Ida és Róka Éva budapesti óraadóul való alkalmazását az 1932—33. évre tudo­másul veszi. 187. Az 1931. évi egyházkerületi közgyűlés 171. sz. határozatá­nak 4. pontjában a rendessé megválasztott, de csupán helyettesi fize­téskiegészítő államsegélyben részesülő tanárok helyzetének rendezése érdekében javaslatot kívánt az egyházkerületi elnökségtől a mostani közgyűlés elé. Minthogy e mult évi határozat alapján tett előterjesz­tésre az egyetemes konvent folyó évi 116. sz. határozatában a szük­séges szabályozást elvégezte, az egyházkerületi közgyűlés részéről külön rendezésre szükség nincs, alkalmazni kell azonban a konventi irányítást. Az egyházkerületi közgyűlés az egyetemes konvent 1932. évi 116. sz. határozatával megegyezően — arra a körülményre való tekintettel, hogy az állam anyagi helyzete miatt az újonan alkalmazott tanárok javadalma a fizetéskiegészítő államsegély­lyel máris hosszú idő alatt éri el a rendes tanárok fizetését — egyfelől az egyes tanárok érdekeinek, másfelől az iskolák er­kölcsi és anyagi érdekeinek szemmeltartásával felhívja az is­kolafenntartókat, hogy 1. a kellő szolgálati idő elteltével válasszák meg rendes tanárrá azokat a helyettes tanárokat, akiknek véglegesen az iskolához való kapcsolása kívánatos; ezeknek a fizetéskiegé­szítés mértékére való tekintet nélkül adják meg a rendes ta­nári fizetésből a fenntartókra eső részt és járulékait, jelentsék be őket a nem állami tanárok nyugdíjintézetébe, amelybe az illeték a betöltetlen szervezett tanszék útán is amúgy is ese­dékes; mindezzel biztosítsák egyrészt az arra érdemes ifjú ta­nárnak az alkalmazás állandóságát, másrészt az iskolai munka egyenletességét;

Next

/
Oldalképek
Tartalom