A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1932. november 19.
90 év végén még kedvezőbb volt, mint tavaly. A második félév végén a — külföldi tanulmányait folytató 3 hallgató leszámításával — kollokválni köteles 104 hallgató közül 91, tehát a hallgatóknak 87'5%-a hozta teljesen rendbe indexét a szabályszerű időre és pedig 14 jeles, 36 jó, és 37 elégséges eredménnyel. Ügy a tavalyi, mint az idei tanévet évnyitó istentisztisztelettel, úrvacsoraosztással és speciális hitmélyítő konferenciával kezdtük meg. Az idei tanév első szemeszterére összesen 98 hallgató iratkozott be és pedig a IV. évre 27, ezek közül férfi 21, nő 6; a III. évre 22, ezek közül férfi 20, nő 2; a II. évre 20, ezek közül férfi 18, nő 2; az I. évre 25, ezek közül férfi 23, nő 2. A folyó iskolai évben dr. Victor Jánosnak Budapest-Belsőlipót-terézvárosi lelkésszé történt megválasztásával a filozófia-pedagógiai tanszék is megüresedett. A tanszék óráinak ellátását részben dr. Victor János, részben dr. Kováts J. István és az igazgató vállalták. A folyó iskolai év elején a szokásos alapvizsgát jeles eredménnyel hárman, jó eredménnyel tízen és elégséges eredménnyel négyen tették le. Egy tárgyból elégtelent nyert 3, két tárgyból 2, háromból 1 és visszalépett 1 hallgató. Összesen 24. A tanulmányi és lelki építőmunka a folyó iskolai évben is igen szépen indul s annak magját az internátus lelki élete képezi, amelyre nézve az internátusi felügyelő tesz jelentést. Tudomásul szolgál. 162. Theológiai igazgató bemutatja a lelkészvizsgáló bizottság alábbi jelentését az 1932. évről: Lelkészképesítő vizsgálatok voltak 1932. február 3-án és szeptember 14—16-án. Az 1932. február 3-án tartott első lelkészképesítő vizsgálatra 3 abszolvált theológus jelentkezett: Jurányi László, Nagy Lajos és Vollweiter János, akik mindhárman elégséges képesítést nyertek, Balogh A. Sándor pedig az ószövetségi exegézisből és ker. hittanból nyert elégtelen osztályzatát elégségesre javította. A második lelkészképesítő vizsgálatra februárban 3 segédlelkész jelentkezett teljes vizsgára, kiki közül Berta Imre és Paczolay György jól képesíttettek, míg egy segédlelkészt, Simon Józsefet, a lelkészvizsgáló bizottság a magyar protestáns egyháztörténelemből nyert elégtelen osztályzatának javítására utasított. Ezen kívül még két segédlelkész, Baj ári Sándor és Farkas Miklós, a gyakorlati theológiából, egy pedig, Mike Lajos, az egyházjogtanból nyert elégtelen osztályzatát javította elégségesre. Ugyanez alkalommal tett lelkészi különbözeti vizsgát Dankovits Béla, volt róm. kat. lelkész, piarista tanár, aki a különbözeti vizsga első részét már 1931-ben letette. Elégséges eredménnyel képesíttetett. A szeptember 14—16-án tartott lelkészképesítő vizsgán első lelkészképesítő vizsgálatra állott 25 abszolvált theológus. Közülük Beliczay Angyalka, Czeglédy István, Demeter József, Huszthy Aranka,