A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

23 volt. A budapesti fiúgimnáziumot, a Baár—Madast és a halasi fiúreálgimnáziumot, valamint a polgári leányiskolát látogattam így meg. Napokon keresztül óralátogatást végeztem, úgy, hogy minden osztályt, minden tanárt és a legtöbb tantárgy tanítását megfigyelhettem. Életkorok szerint három csoportban foglalkoztam a növendékekkel. Szülői értekezletet tartottam s ott egy új gyülekezet építésére nyílt módom. Végül a tanárokat gyűjtöttem össze, velük telepedtem le az Ige mellé az imádság és bizonyságtétel levegőjében. Ezt a munkát az idén is folytatni szeretném. Kilátások. A nagy háború százados premisszáknak következménye volt

r de magának a háborúnak következményeit még csak most kezdjük el levonni a kapitalizmus válságában. E válságnak oka az, hogy a kapitalizmus nem tudott elég becsületes lenni és ennek a levét issza meg. Gyáva a tőke, fél az élettől, s ezért fenyegeti a halál. Amelyik tőke nem mer hitellé átváltozni és ezen a réven nem foglalkoztat és nem táplál millió dolgos kezet és nem termel egyenletes, igazságos és mindenkihez eljutó módon: öngyilkosságot követ el. Az a tőke, amelyik visszahúzódik az élet nagy körforgásából, olyasmire vállakozik, mint ha a szív azzal akarná megmenteni magát, hogy egy időre visszatartaná a vért a szervezettől. Ez nem menekülés, ez a szív bénulása. A gazdaság; életből kivont tőke papirrá, pénzzé, arannyá csapódik le, páncélszekrényekben és harisnyaszárakban helyezkedik el, s ezáltal értékének parányi részére zsugorodik össze, mert a tőke éppen a kiterjeszkedésben él és összehúzódása által hal meg. A világ nagy gazdasági szervezete dekomponálódik, mert minden egység fél másra szorulni, nem mer mást segíteni és maga-magában akar elégséges lenni. A gazdasági autarhia nagyszerű elv egy körülzárt várban, Robinson szigetén, vagy gazdasági bojkott idején, de oktalan tékozlás egy kapitalista világrendszerben. Valakinek meg kell fizetni azt, hogy Svájcban 40 frank a búza, Magyarországon alig 8 pengő és valaki belepusztul abba, hogy vámban, adóban, illetékben egy ország anynyit ad ki feleslegesen, hogy ezzel minden métermázsa búza és minden hektoliter borra munkáján és életén kívül pénzben is ráfizet. Nincs más kivezető út, míg be nem lát a világ két dolgot. Egyik az, hogy a tőkére nézve ez a bibliai törvény áll: aki meg akarja tartani magát, elveszíti azt és aki elveszíti életét, megnyeri azt. A termelésre és a fogyasztásra, a javak kicserélésére másik szabály az, hogy senki sem él önmagában és senki sem hal önmagában. Csak egy egyetemes, mindenkit átfogó jóakarat tud segíteni rajtunk. Tehát erkölcsi és evangéliumi erőkre van szükségünk, mert enélkül végünk van. A kapitalizmusnak egy ethikai revíziója, mondjuk ezzel a szóval: bátor és gyökeres reformációja az, amit kívánunk, mert enélkül széthull egész gazdasági rendszerünk, nem azért, mert önmagában rossz volt, hanem azért, mert mi voltunk rosszak, s éppen ezért nincs is remény