A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1931. november 14.

161 nyatlás mutatkozott az iratterjesztésben is, de ezt nem lehet pusztán a pénztelenség rovására írni. Az egyházmegyei iratterjesztők mun­kája megszűnt s helyette a lelkészek tartanak iratokat bizományban s így látják el a szükségletet. Ezekkel szemben vigasztalóbb momentumokra is lehet hivat­kozni. A gyermek-pasztoráció mind kedveltebb lesz a vezetők és a gyermekek előtt. A konventi munkatervet nemcsak elvégezték, de mondhatni, mélyrehatóan dolgozták fel s ennek alapján jogos a re­ménység, hogy mienk lesz az ifjúság. Lehet hivatkozni a vallásos esetek számbeli és tartalmi emelkedésére is. Mindjobban eltalálják a módszert és az eszközöket a kívánt cél elérésére. Fejlődés van a le­venték és leányifjúság lelki gondozásában is. A konfirmandusok ok­tatása csekély kivétellel féléven át történik túlnyomórészt 12 éves­korban. A lelkészi körök közül a harkányi 9, a sellyei 4, a siklósi 4, a vajszlói több öszejövetelt tartott, utóbbi tanítók bevonásával. Az egyesületi munkák terén a pécsi Regnum Christianuni, a mohácsi és siklósi nőegyesületek munkájára lehet hivatkozni; mindhárom értékes tényezője a charitativ és szociális munkának. Pécsett gyülekezeti dia-: konisszát alkalmaztak. A vajszlói és diósviszlói ifjúsági egyesület működött, a mohácsi vezető hiánya miatt megszűnt. Pécsett a Bethánia egyesület C. E. ifjúsági csoportja tevékenykedett sikerrel az ifjúság között, de a középiskolás fiúk és leányok között is új munka indult. Az egyházmegyei missziói jelentés a továbbiakban lehető hű képét adja az egyes gyülekezetekben folyó missziói munkának, rész­letesen kimutatja a missziói munkaágakat, feltünteti a hiányokat és útmutatást szolgáltat a jövő munkára nézve. Az egyházmegyei köz­gyűlés által hozott határozatok és tett intézkedések alkalmasak a bajok megszüntetésére s a missziói munka kiterjesztésére és mélyí­tésére. A kecskeméti egyházmegye missziói munkájában az elmúlt esz­tendő lényegesebb változást nem jelentett. A munka nem csökkent, de nem is nőtt észrevehető arányokban. Mint legfontosabb feladatot, a szórványok lelkigondozásának erőteljesebb munkálását sürgeti. Rámutat a jelentés a konfirmációi oktatás rendszertelen voltára. Még mindig van olyan gyülekezet, melyben az oktatás egy hónapig tartó. Örvendetes az ifjúsági munka lassú, de biztos erősödése. Két orszá­gos gyűlés volt az egyházmegye területén, mindkettő Kecskeméten. Az egyik a KIE első nemzeti konferenciája, melyen 800 ifjú vett részt, a másik a Magyar Keresztyén Leányegyesületek Nemzeti Szövetségé­nek országos konferenciája, az egyházmegye területére is gazdagon szétáradó áldásokkal. Nyomatékosan felhívja a jelentés a gyülekeze­teket a szegények gondjának felvételére: ez most az igehirdetés mel­lett szomorú és sürgetően időszerű feladata a gyülekezeteknek. Az általános jelentéshez csatolt részletes jelentésből megtudjuk többek közt, hogy a nagykőrösi tanítóképzőben Victor János vasárnapi iskolai tanfolyamot tartott, hogy a konfirmációi oktatásra használt kézikönyvek terén a lehető legnagyobb változatosság és rendszer­10

Next

/
Oldalképek
Tartalom