A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
53 és értékegységre alakítandók át. Egyházkerületi közgyűlésünk 1928. évi gyűlésében elrendelte ezen konventi rendelkezés végrehajtását s legutóbbi határozatával felhívta az egyházmegyéket, hogy a díjlevelekben előforduló régi mérték- és értékegységeknek törvényes mértékrendszerre való átalakítására nézve nyújtsanak be tervezetet. A felsőbaranyai, külsősomogyi, vértesaljai és solti egyházmegyék felterjesztették a kívánt tervezetet, sőt ez utóbbi az egyházmegyei tervezet alapján át is alakíttatta az egyházmegyében lévő javadalmasok díjleveleit, amelyeket jóváhagyás végett felterjesztett. A kecskeméti egyházmegye tervezet helyett mindjárt a díjleveleket alkíttatta át s ezeket terjesztette fel. A tolnai arra való hivatkozással, hogy ő már 1883-ban elvégezte az átalakítást, nem terjeszt fel tervezetet, csupán annyit állapít meg, hogy a díjlevelekben előforduló 1 korona 1 "36 pengőnek számítandó. A pesti egyházmegye csupán javaslatokat terjeszt fel. Egyházkerületi közgyűlésünk a solti és kecskeméti egyházmegyék díjleveleit felülvizsgálat és jóváhagyás végett intézőbizottságához utalja. Elfogadja a felsőbaranyai, külsősomogyi, vértesaljai egyházmegyék tervezetét s felhívja ezen egyházmegyéket, hogy ezen tervezet alapján hajtsa végre intézőbizottságai által 1932. március l-ig az összes díjlevelek átalakítását s az említett határidőre terjesszék fel a kerülethez. Felhívja a pesti és tolnai egyházmegyéket, hogy sürgősen készítsék el az átalakítási tervezetet, terjesszék fel jóváhagyás végett a kerületi elnökséghez s jóváhagyás után azonnal alakítsák át az egyházközségek javadalmasainak díjleveleit s a fenti határidőre terjesszék fel az egyházkerületre. Az egyházkerület intézőbizottságát pedig felkéri, hogy 1932. június l-ig a beérkezett s átalakított díjleveleket vizsgálja felül és erősítse meg. A tolnai egyházmegyét figyelmezteti, hogy az értékelésnél az érvényes rendeleteket vegye figyelembe. 47. A felsőbaranyai egyházmegye, a harkányi lelkészi kör és Kiss Géza kákicsi lelkész beadványára, foglalkozott az összeomlás előtt álló kicsiny egyházak sorsával és megmentésének kérdésével. Határozatában arra kéri az egyházkerületi közgyűlést, miszerint hasson oda, 1. hogy a zsinat rendkívüli ülésen alkossa meg a központi adózás rendszerét; 2. hogy az új törvény ama rendelkezése sürgősen hajtassék végre, mely szerint minden 5000 lélek után egy rendes lelkészi állás szerveztessék, hogy így a gyermekeket taníttató lelkészek könnyebben helyezkedhessenek el; 3. hogy mind kisebb, mind magasabb egyházi közületeinkben a takarékosság elve a legszigorúbban vitessék keresztül; 4. hogy a túlméretezett adminisztrációs iratok, jegyzőkönyvek redukciójából előállott megtakarításból építő tartalmú, vallásos és hazafias iratok juttatandók híveink kezébe, káros hatások ellensúlyozására; 5. hogy a gyermekeiket házon kívül taníttató lelké-