A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
23 megindult egy gyors és lassanként pánikszerűvé váló átértékelés, kétségbeesett leírás a mérlegszámla vagyon és teherlapjain. Itt jött bele a másik tényező: a hitelnek az a természete, hogy a bizalom tejével táplálkozik. De éppen ez fogyatkozván meg, kataklizmaszerű visszahúzódás, elszáradás, modern szóval: leépítés következett be. És ez a törekvés adja meg napjainkban határjelző természetét, de hagy bizonytalanságban afelől is, hogy vájjon korszakot zárunk-e, vagy pedig korszakot nyitunk. Az építő és lebontó világtendencia, a konjunktura és a dekonjunktúra úgy áll szembe egymással, mint az apály és dagály. Itt sustorog és fő körülöttünk e két összeütköző világözön s ebben a rettentő hullámcsatában kifult lélegzettel hányattatunk. így át is mentünk egy új kérdésre, a mai gazdasági helyzet általános jellemzésére. A mai gazdasági helyzet. Református egyházunk mai gazdasági válsága ítéletem szerint súlyosabb, mint egy század óta bármelyik. A mult század harmincas éveiben fellépő válság lassúbb lefolyású és lokálisabb volt. A hetvenes évek körül fellépő pénzügyi válság nem végzett akkora pusztítást, mert nem volt olyan egyetemes, mint a mostani, azonkívül az állam gazdasági válsága csak közvetve nehezedett az egyházakra, miután alig volt valamelyes államsegélyünk. De most a református egyház az állami élettel sok ütőérén keresztül összefügg és a bajt azonnal megérzi. Az egyháznak, mint iskolafenntartónak éppen az állammal való kapcsolatból kifolyóan a terhei eddig is csak nőttek, míg az egyháznak az államtól járó más természetű segélyei nagyon lassan, vagy egyáltalában nem emelkedtek, sőt a legújabb időkben rohamosan estek. Nagy elismeréssel kell említenem azt a hősies erőfeszítést, amelyet a Kultuszminisztérium protestáns ügyosztályán Petri Pál államtitkár úr és Tóth István osztályfőnök úr végez az állami járandóságok tervbe vett csökkentése ellen. Eddigelé különösen a lelkipásztor személyes járulékai terén sikerült is hálával feljegyezhető eredményeket elérniök. De a kérdés lényege ott van, hogy ezidőszerint az állam teheibíró képessége nem fokozódik, illetve annak csökkentése még nem állapodott meg. Ennélfogva egy arasznyira sem látunk előre, csak annyit tudunk, hogy minden kockán forog. Ideig-óráig a nemzet javáért sokat elbírunk, de a baj ott van, hogy az egyes gyülekezetek háztartása fenyeget veszedelemmel, azért, mert az egyes hívek háztartása jutott holtpontra. Még csak egy egyházmegye tesz jelentést, mint szórványos esetről, arról, hogy belhivatalnokok hónapokon át nem kapták meg a fizetésüket, de más egyházkerületekben, s hozzánk képest gazdag és népes gyülekezetekben ez már gyakrabban fordul elő. Szeptember végéig az egyes egyházközségekben átlagosan már csak az évi jövedelem 50%-a folyt be, amihez optimisztikus számítással még legfeljebb 25%-ot lehet hozzátenni december végéig. Ilyen anyagi fundamentumra van helyezve aránytalan súly- és teherbírási
