A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
20 séges vagy kicsinylő aeropágusa előtt a magyar nemzet igazságáért és exisztenciájáért meglepő eredménnyel küzdött, viszont ennek a hallgatag nagy embernek egyénisége egyfelől a külföld bizalmát fokozta irántunk és nyitott számunkra új forrásokat, másfelől itt benn emelte biztonságunkat, önérzetünket, s valami olyan érzést támasztott mibennünk, mint akik a Gondviseléssel végképpen elintézték a dolgukat. Egyházi életünkben ugyanaz a szellem jutott kifejezésre. Az infláció alatt a lelkészi állások átlagos jövedelme több volt, mint az államtitkár fizetése s volt olyan tanító, sőt harangozó is, akinek canonica portioja többet jövedelmezett, mint amennyi a püspök tiszteletdíja volt. Ez időben a mohó elrendezkedés sokszor szembeállította a fukar jólétet a kikoplaltatott tisztviselővel egyházi vonatkozásban is. De csakhamar megoldódtak a kérdések; tehermentesült az egyházi adófizető éppen úgy, mint az egyházi birtok és a földreformmal csak éppen azért nem jutott sokkal több földbirtok a magyar református gyülekezetek kezére, mert a jóllakottság egy bizonyos fokán megfogyatkozik a felvevőképesség. Nem telt bele egy néhány esztendő, már minden elvitt harang helyett új és sokszor szebb zúgott a tornyokban. Ha máskor nem, a püspöki vizsgálatok kapcsán, az egész egyházkerületben minden egyházmegye minden épületét, a háromszáz gyülekezet közül csak 4—5 kivételével, rendbe tették, kitatarozták, felékesítették, s a legtöbb egyházmegye, mikor végigjártam benne, olyan volt, mint egy pohár vagy egy lakodalmas szoba. Az első hullám falusi gyülekezeteinken futott végig és ragadta előre őket. Mikor ott künn kissé megcsendesült a dolog, egy más hullám csapott előre, városi és proletár gyülekezeteinkben. A mezőgazdasági jólét visszahatott ipari életünkre, s egyszerre felfedezték a városi gyülekezetek, hogy a kis tisztviselő és az állandó munkás csodálatos áldozatokra képes. Megindult tehát az építkezési láz, melyet táplált néhány külföldi bankháznak az a praxisa (eddig ez csak az angolszász protestantizmus területén vált be), hogy az egyházi adó élő tőkéjének a fedezetére elkezdett kölcsönt folyósítani. Így történt meg az, hogy a türelmi rendelet kiadása után következő évtizedeket leszámítva, nem volt olyan építő és helyreállító korszak a magyar református egyházban, mint ez a mögöttünk álló tíz esztendő. Én magam, éppen a Dunamelléken. csak hálaadással állapíthatom meg, hogy ez az építő akció nem volt tisztán külsőleges. Mögötte egy nagy lelki ébredésnek és kimélyülésnek körvonalai láthatók. A külső és belső építés nem járt mindig együtt, de sokszor csodálatos módon találkozott és összeölelkezett. Viszont azt is meg kell állapítanom, hogy a külső építés általában nagyobb vonalú volt, mint a belső megerősödés. Az egész tizedről statisztikát állítottam össze, amelynek adataiból érdekes dolgok világlanak ki: 1921—1930-ig befolyt 1.080.156 P perselypénz, 2,951.928 P Isten dicsőségére különböző adományképpen; építkezésre fordítottak 14,154.483 P-t. Ebből a pénzből épült 38 templom, 53 iskola, 34 papi
