A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1929.

1929. május 28.

31 hanem leszállanak. Én semmi esetre sem itt kezdeném a takarékosságot. Nem azért, mert egyházi ember vagyok s minden bagoly a maga fiát szereti, hanem higgadt politikai okokból, a kormányzat érdekében. Először is nem tartom igazságosnak az egyik fiú kenyerén takarékoskodni, mikor a másik gyermek kaláccsal jól lakott. Másodszor nem okos dolog 5%-ért, azaz néhány százezer pengőért az egyházi autonómia széles mezején nyugtalanságot okozni és új, nagy súrlódási felületeket szerezni, mikor egészen csekély erőfeszítéssel ezt a nagy területet meg lehetne nyugtatni. E terület nyugalma azért is fontos, mert a reánk váró nehéz és izgatott napokban sehonnan nem lehet olajat várni, csak az okos szüzek lámpásaiból: az egyháztól. Gondoljunk arra, hogy most megint, mint a háborúban, a nép erkölcsi ereje, idegeinek nyugodtsága és komoly bizodalma a legfőbb érték s ennek a megtartására kell minden erőnket fordítanunk. Én remélem azt, hogy e meggondolás megkímélne minket attól a keserűségtől, amit államsegélyeink leszállítása okozna. E tárgynál kell rámutatnom a kerület gazdasági ügyeire is s a mi saját belső gazdasági válságunkat az atyák szívére kötnöm. Egyházkerültünk költségvetése tetemes deficittel zárul, összehasonlítva a mai helyzetet az 1914-ikivel, meg kell állapitanunk, hogy kerületünk vagyona az utóbbi 15 év alatt nemcsak hogy nem fogyott, hanem gyarapodott. Meg kell állapítanunk, hogy birtokaink jövedelme szépen emelkedett, a közpénztárnál szinte többszörösére. De az ébredő református egyházi élet szükségleteket teremtett s a továbbfejlődés új szellemi erők alkalmazását tette szükségessé s ez azt eredményezte, hogy a személyi kiadásoknál, a közpénztárnál is — hol csak a püspök javadalma kevesebb, főképpen a szilasbalhási földbirtok megnyerése következtében, — tetemes új igény lépett fel, főképpen pedig a theológia számlájánál, ahol a tanárok létszámának emelése és fizetésének korszerű rendezése vetett reánk új, nagy terhet. Ezzel szemben áll az a tény, hogy a közpénztárnál az 1914. évi 74.000 pengő államsegély mellett csak 46.000 jár ma, a theológiánál pedig ugyané címen kerek 50.000 pengővel kapunk kevesebbet ma, mint akkor. Ez az 50.000 pengő az, ami költségvetésünkből hiányzik s amelyet elő kell teremtenünk, különben összeroskadunk. Le kell tehát a kerületnek arról mondania, hogy tisztán a maga tőkéiből lássa el az egyházközségek két legfontosabb szükségletét: a központi adminisztrációt és főképpen a papképzés vitális és mindent megelőző érdekét. Eddig a nagy